Levéltári Szemle, 40. (1990)

Levéltári Szemle, 40. (1990) 2. szám - KILÁTÓ - Dóka Klára: Az Archivmitteilungen 1986–1988. évi évfolyamai / 74–80. o.

Az Archivmitteilungen 1986-1988, évi évfolyamai Az NDK központi levéltári folyóiratának egyes számai — a kialakult gyakorlat­nak megfelelően — tanulmányokra, közleményekre, recenziókra és hírekre ta­golódnak. A korlátozott terjedelem miatt a tanulmányok is csak kisebb léleg­zetűek és a levéltári munka részterületeit tárgyalják. E rovatban kaptak helyet az egyes konferenciákon, tudományos ülésszakokon elhangzott előadások, a ró­luk készült beszámolók. A konferenciák egy része az egyes levéltárak 1946— 1948 közti újjászervezésének 40 éves évfordulójához kötődött. Ezeken kívül 1987. március 9—11. között az Állami Levéltárigazgatóság Magdeburgban rendezett tudományos ülésszakot, 1 1985. november 21-én pedig Schwerinben a történeti tárképekről tartottak konferenciát, ahol a bevezető előadásra a magyar szárma­zású rostocki egyetemi tanárt, Pápay Gyulát kérték fel. 2 A recenziók között az NDK-ban megjelent folyóiratok és történeti tárgyú munkák szerepelnek elsősorban, melyet eléggé esetlegesen a környező országok néhány levéltári kiadványának bemutatása egészít ki. A magyarországi folyó­iratok közül a vizsgált három évben a Levéltári Szemle és Levéltári Közlemé­nyek 1982-es évfolyamának ismertetése szerepel, 3 valamint a Levéltári Módszer­tani Füzetek 3. számáról (Német forrásszöveg olvasási gyakorlatok) találunk recenziót/ 1 A korlátozott terjedelem ellenére a tematika rendkívül változatos. Mivel a kutatók érdeklődése az NDK-ban a jelen és a közelmúlt felől egyre inkább a múlt eseményei felé irányul, viszonylag sok ismertetést olvashatunk középkori és kora-újkori iratokról. A bemutatott iratok között egyre kevesebb a politikai jellegű, azok inkább a gazdasági-társadalmi élet egyéb területeire vonatkoznak (pl. üzemtörténet, egy-egy iparág története, egészségügy, kultúrtörténet, nép­rajz stb.). A szakmai munkához kapcsolódó cikkek közül főként a történeti érték meg­állapításával, selejtezéssel kapcsolatos összefoglalások fontosak. Az információk robbanásszerű növekedése itt is felvetette az ésszerű válogatás kérdését. A fo­lyóirat szerkesztésére jellemző, hogy több esetben visszatérő témákkal is talál­kozunk azonos szerzők vagy közeli munkatársak tollából. E kapcsolódó tanul­mányok elsősorban a levéltári munkafolyamatok leírása szempontjából érde­kesek. Az Archivmitteilungen 1985. 4. számában Elisabeth Schwarze foglalkozik a pertinencia szerinti fondok jegyzékelésének kérdéseivel, és foglalja össze a 16. századi iratokra vonatkozó tapasztalatokat. 5 A témát 1988-ban Gábrielé Baum­gartner folytatta, aki — a Schwerini Állami Levéltár példáján — már 17—19. századi iratok átrendezését mutatja be. fi A levéltár törzsanyagát itt egészen 1892-ig „Régi levéltár"-ként kezelték és tárgyi csoportokban gyarapították. Ek­74

Next

/
Thumbnails
Contents