Levéltári Szemle, 40. (1990)

Levéltári Szemle, 40. (1990) 2. szám - Gerics József–Ladányi Erzsébet: A Szent István lándzsájára és koronájára vonatkozó források értelmezése / 3–14. o.

ként ezt Győrffy tette. A veszprémvölgyi oklevél a dénár keletkezési korának megállapításához nem nyújt elegendő, megfelelő súlyú •magyarázatot.

36 Ha tehát a regensburgi párhuzam és a veszprémvölgyi oklevél a keletkezés korának meghatározására nem elegendő, más megközelítést kell alkalmaznunk: újból az „öntörvényű" dénárt kell megszólaltatnunk, annak is különösen a lándzsás előlapját. A lándzsát égből lenyúló kéz adja át. Ez az égi invesztitúrának az ábrázolása, amely képszerűségében teljes mértékben megfelel az Egbert-ordo vonatkozó imádságának: „Adj (var.: Add) Uram, a Te szolgáidnak a mi fejedelmeinknek égi fegyvert (var.: Az igazság égi fegyverét)", és egyszersmind annak is határozott kifejeződése, hogy a lándzsa birtokosa senkinek sincs alávetve, csak az égi Hatalomnak! De korjelző is: az érme készíttetőjének, vagy készíttetője parancsára készítőjének — ha csak hallomásból is —• de ismernie kellett az Egbert-ordo „arma (var.: iustitiae) coelestia (égi fegyver)" kérését tartalmazó fohászát és a sisak (galea), azaz zárt korona említését: „Hinc omnes pontifices sumant galeam et ponant super caput ipsius."

37 Az érme tehát vagy közvetlenül a koronázási szertartás előkészületei során, de a majdani felségjelvények — a lándzsa és korona — ismeretében készülhetett, vagy a már végbement koronázáson elhangzott ordo alapján. Az Egbert-ordo — miként már idéztük — sisakot, azaz zárt koronát említ, olyant, amilyen a dénár versóján látható. A dénár égi eredetű zászlós-ládzsájának — éppen azért, mert égi fegyver, amelyet felhőből lenyúló kéz ad át — mindenekfelett való, nem evilági alárendeltségre utaló jelentéstöbbletét nagy nyomatékkal hangsúlyozza a 10. századból való Apokalipszis-ábrázolás, mely Krisztust, a Rex Regum-ot lándzsával jeleníti meg, ez keresztes lándzsa, nyele pedig maga a baculus. III. Ottó a már említett rniniatúrákon kezében baculust tart. A király baculusát, ill. virga-ját magától értetődően azonosnak vették Mózesnek az Ószövetségből ismert vesszőjével és a Királyok Királyának (Rex Regum) a Jelenések könyvében (19,15—16) leírt vasvesszőjével (virga ferrea). Ezt a vasvesszőt a 10. századi Angliában kezdték egynek venni a Krisztus keresztszeg ereklyéivel ékesített lándzsával. Ez a szigeti hagyomány egészen addig vezethető vissza, amikor I. Ottó feleségül vette Edit angolszász hercegnőt. Ennek az angolszász hagyománynak a 10. század második negyedében keltezett európai megfelelése a már említett, Krisztusnak egy észak-francia típusú Apokalipszis-illusztráción való ábrázolása. Itt Krisztus virga Dei-ként a szent lándzsa legkorábbi mását tartja a kezében. A 10. század második felében cremonai Liutprand I. Ottó szent lándzsáját az ószövetségi Mózes vesszejével azonosítja s ennek elméletét is kidolgozza.

38 Szent Henrik ábrázolásánál a szent lándzsa nyelén az élő fából kialakított bot (baculus), mint a lándzsa tartórésze, ékes bizonyítéka ennek az elméleti alapvetésnek.

33 A hazai szakirodalomban a baculust és a lándzsát elsőként Tóth Zoltán tartotta azonosnak az Egbert-ordo alapján: ,,. . . dánt ei sceptrum . . .", ,,. . . dánt ei baculum .. ."'

l0 A lándzsa, mivel a független, önálló magyar állam megtestesítője volt, az István halálát követő trónharcok idején a magyar állam önállósága elvesztésének is jelképévé lett. A királyi szuverenitást kifejező lándzsa az ország függő viszonyba kerülésének kifejezőjévé vált, amikor „Petrus rex regnum Ungarie cum lancea deaurata tradidit caesari dominó suo coram omni populo suo et nostro."

41 Maga a lándzsa baculus értelemben feltűnik még az almádi monostor II. István-kori alapítólevelében, mely szerint a monostor egyebek közt kapott két ezüstözött lándzsanyelű (cum lanceis deargentatis) körmeneti keresztet.

42 11