Levéltári Szemle, 39. (1989)

Levéltári Szemle, 39. (1989) 1. szám - KILÁTÓ - Körmendy Lajos–Lakos János: A XI. Nemzetközi Levéltári Kongresszusról / 57–69. o.

A XI. Nemzetközi Levéltári Kongresszusról A Nemzetközi Levéltári Tanács (International Council on Archives) alapításá­nak 40. évfordulóján Párizsban, a Kongresszusi Központban rendezte meg a vi­lág levéltárosainak négyévenkénti találkozóját, a Nemzetközi Levéltári Kong­resszust, sorrendben immár a tizenegyediket. Az 1988. augusztus 22—26. között lezajlott rendezvényen — minden eddigi rekordot megdöntve — több mint száz országból 2000 szakember vett részt. Feltűnő volt, hogy Európából Albánia mellett Románia képviselői is hiányoztak. Hazánkat Molnár József, a Művelődési Minisztérium Levéltári Osztálya vezetőjével az élen nyolc fős delegáció képvi­selte. Az ünnepélyes nyitóülésen a vendéglátók nevében Jean Favier, a francia levéltárak főigazgatója, a tanács alelnöke köszöntötte a résztvevőket. Felszólalt még az UNESCO helyettes főigazgatója, a könyvtárosok nemzetközi szövetségé­nek elnöke, a brazil nemzeti levéltár főigazgatója és Hans Booms, a tanács el­nöke. A kongresszus négy plenáris munkaüléséből hármat foglalt le Az új levél­tárak című főtéma megvitatása, míg a negyediken nyílt vitát rendeztek A Nem­zetközi Levéltári Tanács ma és holnap címmel. Közben összeült a tanács köz­gyűlése, s a kialakult gyakorlatnak megfe'lelően összejöveteleket tartottak a különböző szekciók, bizottságok, szakmai munkacsoportok, a regionális szer­vezetek, a tanács irodája és végrehajtó bizotsága, továbbá a Nemzetközi Le­véltári Kerekasztal Konferencia. (A Nemzetközi Levéltári Tanács szervezetére és tevékenységére vonatkozó, hivatalosan kiadott angol és francia nyelvű tájé­koztató fordítását beszámolónk függeléke tartalmazza.) A rendezők találkozó­kat szerveztek a katonai levéltárosoknak, az „Archívum" levelezőinek és a nem­zetközi levéltárosiskola, a „Stage" egykori hallgatóinak. Az érdeklődők audio­vizuális szakprogramokon vehettek részt, s megtekinthették az „Archív 88" c. nemzetközi kiállítást, amely felvonultatta a legmodernebb levéltári technikát. Remélhetően e puszta felsorolással is sikerült érzékeltetnünk a program hallatlan gazdagságát. Valamennyi kongresszusi rendezvényen részt venni — ez teljességgel lehetetlen vállalkozás volt. Nem kevésbé lehetetlen vállalkozás volna, ha mi most mindenre kiterjedő, részletes beszámolót kívánnánk adni. Ezért aztán erőteljes szelektálásra kényszerülünk, olyképpen azonban, hogy a lényeges szakmai kérdések — amelyek zöme a plenáris ülésekre esett — ne maradjanak említés nélkül. * * * A kongresszus napirendjére tűzött szakmai témakör egyes részei már a ko­rábbi világtalálkozókon is terítéken voltak, átfogó vizsgálatra azonban most, Párizsban került sor első ízben. Ismeretes, hogy az utóbbi évtizedekben több olyan információhordozó — fénykép, mikrofilm, mozgófilm, videó- és magnószalag, mágnesszalag, -lemez, 57

Next

/
Thumbnails
Contents