Levéltári Szemle, 39. (1989)

Levéltári Szemle, 39. (1989) 1. szám - DOKUMENTUM - Soós László: A Pesti Áru- és Értéktőzsde létrehozása, 1860–1864: az intézményesen ellenőrzött pesti terménypiac kialakulása / 46–56. o.

SOÓS LÁSZLÓ A Pesti Áru- és Értéktőzsde létrehozása (1860-1864) Az intézményesen ellenőrzött pesti terménypiac kialakulása Az egységes Habsburg-birodalom megteremtésén munkálkodó konzervatív bécsi gazdaságpolitika az 1850-es években csak lassú, a nemzeti sajátosságok mértékének csökkentését eredményező fejlesztési törekvéseknek engedett utat. E szellemben hívták életre rendeleti úton, az egész birodalom területén az 1850ben felállított kereskedelmi és iparkamarákat, hogy — mint remélték — az állami centralizáció támaszaként megerősödő polgárság érdekeit szolgálják. A kereskedők és iparosok érdekképviseleti szerveként tevékenykedő kamarák adatszolgáltatással, tanácsadással, valamint a szakterületükre vonatkozó rendeletek előírásainak végrehajtásával a hatóságok munkáját is segítették.* Ez — a korabeli megítélés szerint — idegen talajból átültetett intézmény rövid idő alatt nemcsak életképességét, hanem a hazai törekvésekkel való azonosulását is bizonyította. Hiába ragaszkodott az osztrák kormány az 1850-es évek elején ahhoz, hogy a kamarák életét irányító „rendes tagok" Magyarországon — a birodalom más részeitől eltérően — ne választással, hanem kinevezéssel kerüljenek tisztségeikbe, ezek az emberek a magyar közgazdasági élet bátor szószólóivá váltak. Különösen jelentőssé vált szerepük abban az időszakban, amikor kizárólag az összbirodaírni érdekekre helyeződött a hangsúly, de egyben számos olyan döntés meghozatalára került sor, amely később a magyar gazdaság ugrásszerű fejlődését szolgálta. Ezek között említhetjük: az 1852ben megalkotott szabadalmi törvényt, a védjegyek oltalmát biztosító 1858. december 7-i, valamint az iparszabadságot kimondó 1859. december 20-i pátenseket.

2 Feltűnően nagy volt viszont az a törés, amely a hazai hitelélet fejlődési vonalán keletkezett. A gazdasági életbe erőszakosan beavatkozó bürokratikus intézkedések hatására elbizonytalanodott magántőke annyira visszavonult, hogy 1849 és 1857 között egyetlen egy új takarékpénztárat sem alapítottak. A kibontakozás lassúságára jellemző, hogy az ország lakossága 1862-ig csupán hét pénzintézet létrehozására vállalkozott. (Ezzel a takarékpénztárak száma 33-ról 40-re növekedett.)'

3 A bécsi kormány minden olyan intézmény létrehozását ellenezte, amely mögött a sajátos magyar viszonyok és érdekek álltak. Ezért jutott zátonyra birtokosainknak ama törekvése, amelynek keretében Pesten, tőkeszükségletük kielégítésére földhitelintézet felállítását szorgalmazták. Mivel azonban a világpiacon a mezőgazdasági termékek iránt egyre nagyobb kereslet nyilvánult meg, amelynek pénzügyi előnyéről a kincstár nem akart lemondani, ezért — a termelés fokozása érdekében — 1855. október 21-én az Osztrák Nemzeti Bankon belül hosszú lejáratú hiteleket folyósító Jelzálog Osztályt állítottak fel. A kedvezőtlen kamatfeltételek ellenére nagybirtokosaink a pénzintézet szolgáltatásait egyre növekvő mértékben vették igénybe. (A félévenként előre fizetendő 6

n

/o-os 46