Levéltári Szemle, 39. (1989)

Levéltári Szemle, 39. (1989) 4. szám - HÍREK - N. Czaga Viktória: A Magyar Levéltárosok Egyesületének ausztriai kirándulása / 102–103. o.

A Magyar Levéltárosok Egyesületének ausztriai kirándulása A Magyar Levéltárosok Egyesületének határon túli első, háromnapos (1989. június 8—10.) kirándulása — amelyen közel 80 fő vett részt — Ausztriába vezetett. Az útvonal megválasztását szakmai kíváncsiság, s napjaink politikai légköre egyaránt befolyásolta, mert — mi tagadás —, a múlt tárgyi és írott emlékeinek korszerű megőrzését és tárolását nyugati szomszédunknál tanulmányozhatjuk zavartalanul. Első úticélunk Fraknó vára (Burg Forchtenstein) volt. Előtte azonban ellátogattunk Liszt Ferenc doborjáni (Raiding) szülőházába. Az ápolt és gondozott falusi házacskában berendezett kiállítás arról győzött meg bennünket, hogy Liszt Ferenc művészete az egyetemes emberi kultúra része, s csak másodsorban fontos, mely nemzet vallja őt magáénak. Minden igyekezetünk ellenére — a kitérő miatt — késve érkeztünk a fraknói várba, s ezért csak belső udvarait nézhettük meg, futó pillantást vetve a kapuboltozatról lecsüngő hatalmas aligátorra, az Esterházyak egykori mesés gazdagságának jelképére. A Fertő tóra nyíló páratlan szépségű kilátásban sem gyönyörködhettünk sokáig, mert siettünk tovább Kismartonba, azaz Eisenstadtba, Burgenland fővárosába. Harald Prickler tanácsos úr, a burgenlandi tartományi levéltár munkatársa fogadta hivatalosan, és látta vendégül ebéden a magyar levéltárosokat. Az ebéd és a meleg hangú köszöntések után a tanácsos úr vezetésével felkerestük az Esterházy-kastélyt, majd sétáltunk a városközoont nagyszerűen rendben tartott XVI—

XVII. századi házai között. Elzarándokoltunk az építésekor a Habsburg-b irodalom legnagyobb templomának szánt istenházába, s tisztelegtünk a másik zeneszerző óriás, Haydn síremléke előtt is. Jóleső érzéssel láttuk, hogy csakúgy, mint Liszt szülőházában, itt is találtunk piros-fehér-zöld szalagos csokrokat a fehér márvány síremléken. Szálláshelyünkre, Mayerlingbe a kora esti órákban érkeztünk. Rudolf trónörökös tragikus öngyilkosságának (gyilkosságának?) színhelye erdőktől övezett, pár házból álló település. Az egvkori vadászkastély helyén álló kápolnába és kolostorba sajnos nem tudtunk bejutni. Háromnapos kirándulásunk legfőbb programja a második naDon az új bécsi állami levéltár megtekintése volt. Erich Hillb-rand főigazgató-helyettes fogadott bennünket, s gondoskodott arról, hogy kisebb csoportokban megnézhessük az épületet a „pincétől a padlásig". A tágas, eredeti építészeti megoldással — a központban emelyezett raktárak — is büszkélkedő épületet valójában vámtisztképző főiskolának szánták, s csak később kapta meg a levéltár. (Vajon ez közös levéltársors a Lajtán innen és túl?) Az épületben a funkcióváltozás ellenére sem alkalmaztak olcsó kényszermegoldásokat, sőt a XX. század második felének néhány technikai vívmánya is szolgálja a múlt írásos dokumentumainak biztonságos őrzését. Pl. mágneskártyával nyílnak a raktárajtók és az elektromos biztonsági berendezések feleslegessé teszik a fegyveres őrök foglalkoztatását. Felsóhajtottunk: ilyet szeretnénk otthon mi is; pedig akkor még nem is láttuk a kétszemélyes, világos munkaszobákat, amelyek többségében a harmadik „személy" a — számítógép! A délutáni program során a csoport egyik fele az alsó-ausztriai tartomá102