Levéltári Szemle, 39. (1989)

Levéltári Szemle, 39. (1989) 4. szám - MÉRLEG - Schneider Márta: Dokumentumok Magyarország nemzetközi kulturális kapcsolatainak történetéből 1945–1948. Bp., 1988. / 76–79. o.

tagja, minthogy felvették volna az ENSZ tagállamai közé.) Rendkívül tanulsá­gos az ezzel összefüggő iratok áttanulmányozása, mert ezek azt bizonyítják, hogy óriási szerepük van a kapcsolatok kialakításánál a személyiségeknek, a kiemelkedő egyéniségek ügyszeretetének és fáradhatatlanságának (Boldizsár Iván, Ferenczi Edmond). Az első rész hivatali levelezéséből a hazai hatalmi hierarchia néha csen­des, néha nem nagyon csendes harca is kiviláglik a befolyási övezetek és az illetékesség megállapításáról. A KÜM mindenfajta politikai irányítást magá­nak tartana fenn, a VKM-et csak mint technikai kérdésekben kompetens hiva­talt kezelte. A magyar—külföldi intézet létrehozásának tervében egy erősen centralizált politikai elképzelés öltött testet, szinte a VKM teljes megkerülé­sével. (Nem is sikerült létrehozni.) De vita volt a külképviseletek kulturális attaséinak és a létező magyar intézetek, lektorátusok és egyetemi tanszékek irányításának illetékességében is. Rendkívül nagy forrásértékűek ebben a részben az átfogó jelentésekben ta­lálható névsorok, címjegyzékek, intézményfelsorolások. A háború utáni hely­zetet regisztráló jelentések nagyon sok, máshol nem található adattal szolgál­nak. [Lásd: 6. (33. o.), 8. (43. o.) számú iratokat.] Indirekt módon adatokat nyer­hetünk a megelőző időszak eseményeiről, így pl. a két világháború között kö­tött kétoldalú kulturális egyezmények jegyzéke a 9. (50. o.) számú iraton belül szerepel. Itt szeretnék kitérni egy talán mellékesnek tűnő, de érdekesnek ígér­kező dologra. Több hivatalos feljegyzésben szerepelnek utalások a mellékle­tekre, melyekben a jelentést tévők személyesebb megjegyzései, háttérinformá­ciók rejlenek. „ígéretes" címük és a szerkesztői megjegyzések elindíthatják a kutatókat egy esetleges „mélyfúrás" felé is. Igen jónak tartom, hogy a szer­kesztő mindig pontosan föltünteti a nem közölt melléklet meglétét s rövid tar­talmát. A második rész a kölcsönös (bilaterális) kulturális kapcsolataink alakulásá­nak dokumentumait tartalmazza. A legelső iratoktól kezdve nyíltan is meg­fogalmazódott az a törekvés, hogy a VKM és a KÜM a nem tengelyhatalmak­kal való kapcsolatfelvételt szorgalmazta. Ez a törekvés meg is valósult, oly­annyira, hogy a két világháború között létező kulturális kapcsolataink nagy­értékű intézményeiről is mintha elfeledkeztek volna (Bécs, Róma, Berlin). El­hanyagolt, zűrzavaros állapotok uralkodtak a bécsi és a római Collegium Hun­garicum épületében, s a franciaországi magyar intézet vezetése pedig nem fe­lelt meg az új igényeknek. (Ezekről részletesebben az érintett országokkal kap­csolatban tudunk említést tenni.) A legnagyobb terjedelmű a Szovjetunióval való kulturális kapcsolatunkat dokumentáló anyag. Az elmúlt időszak majdhogynem teljes kapcsolattalansá­gából kilépve rendkívül erőteljes akarat érződik ki a kulturális kapcsolatok megteremtésére. Az iratok nagy részét a magyar—szovjet művelődési társaság szervezése tölti ki, s a kor nagy tudósai, személyiségei közül sokan vállalnak e kapcsolatok építésében jelentős szerepet. Szent-Györgyi Albert a szovjet okta­tási rendszer tanulmányozását szorgalmazta, Szekfű Gyula moszkvai követ­ként tiszteletre méltó alapossággal foglalkozott a „szegény" magyar ösztöndí­jasok téliruha-problémáival is. A múlt elhanyagolható kétoldalú kapcsolatai után a szűz terület felfedezésének hangulata fogta el az embereket. Nagyléleg­zetű jelentések, átfogó tervezetek, hosszú távú célok fogalmazódnak meg. Fel­merül egy Szovjetunióban létrehozandó Collegium Hungaricum terve is, de Szekfű észrevételei nyomán lemondtak erről a tervről, mivel ez a szervezeti struktúra nem alkalmazható a szovjet körülmények között. Jelentős kortör­téneti dokumentumként kell értékelni Rényi Alfréd összefoglalóját az 1946/47­ben Szovjetunióban tanuló ösztöndíjasok életkörülményeiről. 77

Next

/
Thumbnails
Contents