Levéltári Szemle, 39. (1989)

Levéltári Szemle, 39. (1989) 4. szám - KILÁTÓ - Szaszkó István: A "The American Archivist" 1987-es évfolyama / 70–75. o.

sulati, illetve speciális gyűjtemény, valamint egyéb. Az egyebet választó 39 válaszadó múzeum, független non-profit szervezet, illetve közkönyvtár volt. A kezelhetőség érdekében 8 főbb típust alakítottak ki. A csupán 5%-ot kitevő szövetségi levéltárak közé tartoznak a washingtoni Nemzeti Levéltár, az Egyesült Államok volt elnökeinek levéltárai, a szövetségi iratközpontok, s a szövetségi levéltári gyűjtemények. A tagállami levéltári intézmények 11%-ot tesznek ki, s a tagállamok kormányzati levéltárai, valamint tagállami történelmi társaságok iratgyűjteményei tartoznak ide. A helyi levéltárak gyűjtőnév alá sorolódnak a megyei és törvényhatósági gyűjtemények, a közkönyvtárak kézirat- és iratgyűjteményei, valamint a magángyűjtemények is. A maga 38%-os részesedésével a felsőoktatási intézmények levéltárainak csoportja a legnagyobb, s ezzel ezen levéltártípus az Egyesült Államok legelterjedtebbike. A második legszámosabb csoport az egyházi levéltáraké (19%), az igen változatos gyűjteményfajtákat jelentő speciális archívumok 13, a gazdasági levéltárak 6, a múzeumi gyűjtemények pedig 3%-kal részesednek. A gyűjtemények 90%-át a XX. században, alapították, de ezen belül is az intézmények közel egynegyedét 1975 után hívták életre, a gazdasági levéltárak 88%-át pedig 1961 után hozták létre. A legutóbbi években különösen a gazdasági, helyi-honismereti és múzeumi levéltárak száma gyarapodott. A vizsgálat egyik következő fontos megállapítása, hogy hosszú múlttal rendelkező szervek is igen sokáig semmilyen figyelmet nem fordítottak irataik megőrzésére. Az átlagos helyzet az, hogy az anyaintézmény fennállásának csupán 68. évében szánja rá magát levéltár létrehozására. A gazdasági levéltárak esetében e jelenség még élesebben mutatkozik: az 1961 után alapított iratgyűjtemények 70%-a 1900 előtt felállított szervnél található. Több más levéltártípus esetében az alapításig eltelő idő akár 80—85 év is lehet. A pénzügyek, a költségvetés kérdéskörét vizsgálva kiderül, hogy a válaszoló intézmények 40%-ának nincsenek önálló pénzügyi forrásai, azokat az anyaintézmény költségvetése tartalmazza. Néhány típusra a csekély önállóság mondható jellemzőnek: az egyetemi levéltárak 42, a múzeumi levéltárak 47%ának nincs önálló költségvetése. A táblázattal is alátámasztott elemzés egyik figyelemreméltó megállapítása, hogy a washingoni Nemzeti Levéltár 1985-re jelzett költségvetése (95 138 000 $) pontosan annyi, mint a pénzügyeiről valló többi — 324 — levéltár anyagi forrásainak összege. A legcsekélyebb pénzügyi lehetőségekkel — akárcsak minálunk — az USA-ban is az egyházi levéltárak rendelkeznek. A cikk szerint Egyesült Államok-szerte általánosan elismert, hogy a levéltári tevékenység igen élőmunka-igényes. E tételt a jelen vizsgálat is alátámasztja, ugyanis átlagosan a források 75%-át költik a személyzetre, munkabérekre. Az orzésintenzitási mutató a teljes iratállomány és az alkalmazotti létszám hányadosa. Az itt vizsgált 351 gyűjtemény felénél az egy dolgozóra eső irattömeg 400 láb, a szövetségi és tagállami szintű levéltáraknál azonban már 900 láb, a legkevesebb (214 láb) pedig az egyházi levéltárak kezelőire jut. A válaszadók fele 1985-ben minden láb iratanyag levéltári őrzésére-kezelésére 34 dollárt költött. A biztonsági és tűzvédelmi berendezések terén tapasztaltak a szerző szerint elkedvetlenítőek. Lássuk tehát, s ítéljük meg őket magyar szemmel: a válaszadóknak „csupán" 75%-a jelezte, hogy van füst- és hőérzékelője. Mint a szerző írja, a hőmérséklet és páratartalom szabályozásának helyzete is csak árnyalatnyival jobb. Légkondicionálás „csupán" az intézmények 76%-ában van, gazdasági levéltáraknál pedig csak 66% ez az arány. Az amerikai Levéltáros Egyesület egyik munkabizottságának megfogal71