Levéltári Szemle, 39. (1989)

Levéltári Szemle, 39. (1989) 4. szám - Kalmár János: III. Károly és Magyarország 1711-ben / 44–50. o.

law gróf cseh kancellár érdemel megkülönböztető figyelmet, már csak III. Károllyal való meghitt barátsága, sűrű, nemegyszer bensőséges hangvételű levélváltásaik miatt is. A gróf mindenképpen a bécsi udvar egyik igen tehetséges, ha ugyan nem a legtehetségesebb politikusa volt, aki a spanyol örökösödési háború során végzett külügyi megbízatásai révén tett szert széles körű jártasságra az európai nagyhatalmi politikában. Az ő érdeme volt többek között a svédekkel kötött altranstádti konvenció létrejötte,

3 s még sikertelenül végződött érsekújvári küldetése alkalmával megnyilatkozott bölcs előrelátásának — Mémozres-jai két kéziratvariánsa szerint — hosszú évek múltán is keserűen elismerő sorokkal adózott ottani tárgyalópartnere, II. Rákóczi Ferenc/' Wratislaw, aki I. József császár legközvetlenebb tanácsadói egyike, s a miniszteri konferenciák állandó tagja volt, folyamatosan figyelemmel kísérhette a magyarországi ügyek alakulását. Az 1711. január 29-i értekezleten a Rákóczival mint magánszeméllyel folytatandó tárgyalásokra tett javaslatot az országgal való megbékélés érdekében.

5 I. József halála után azonban, Eleonóra özvegy császárné kormányzása idején, mindenekelőtt a régensnő kegyenceinek hatása kezdett érvényesülni az udvari politikában, azoké, akik a.felkelőkkel tárgyalásokba bocsátkozott magyarországi főparancsnok, a cseh kancellár barátja, Pálffy János gróf megbuktatására törekedtek.

6 Ez Wratislaw fenntartásai ellenére is — melyeknek főként a fővezér utódjelöltek alkalmatlanságával kapcsolatban igyekezett hangot adni

7 — kétségtelenül sikerült volna nekik, hiszen a régensnő maga is Pálffy elmozdításán fáradozott.

8 Tervéhez még Károy király jóváhagyását is sikerült megszereznie Barcelonából.

9 így hát célja megvalósítására minden bizonnyal sor került volna, ha az Eleonóra szemében is nagy tekintélynek örvendő Savoyai Jenőnek, a haditanács elnökének közbelépése ezt meg nem akadályozza.

10 III. Károly Wratislaw levelein kívül leginkább még anyja, Eleonóra özvegy császárné beszámolóiból szerzett tudomást a magyarországi ügyek állásáról. Eleonóra régensnőként már csak e tisztségéből adódóan is kellett hogy tájékoztassa fiát, a magyar királyt, elégedetlenkedő országa helyzetéről, meg persze azért is, mivel ez mind a Habsburgok, mind szövetségeseik vagy ellenlábasaik diplomáciai manővereit befolyásolhatta.

11 Olykor pedig •— mint a szatmári békeszöveg ratifikálása alkalmával — Károly beleegyezését kellett megszereznie a bécsi udvar által egyoldalúan végrehajtott módosításokhoz,

12 s van példa arra is, hogy a régensnő fiától várta a kormányzatot érintő változtatási szándéka felőli utasítást.

13 Az uralkodó első, 1711. május 4-én kelt instrukciója, melyet valamennyi országára nézve általános érvénnyel fogalmazott meg, az volt, hogy minden politikai, igazságügyi, polgári és katonai intézményt további intézkedéséig hagyják meg abban a formában, amilyenben bátyja halála idején volt.

14 Egy szűk hét múlva arra buzdította anyját, hogy őrködjön az adminisztráció és az igazságszolgáltatás jó működésén, igyekezzék a meghatározó jelentőségű, ám a háborúk miatt bénult gazdasági életet lendületbe hozni és gondoskodjék a hadseregről. S mindezt azért ajánlotta Eleonóra figyelmébe, mert — mint írta — dinasztiája, s alattvalói boldogulása és dicsősége múlik ezeken.

15 A magyarországi problémákra is meglepően hamar reagált, kevéssel azután, hogy bátyja haláláról értesült. Ebben a vonatkozásban a helyzet mielőbbi nyugvópontra juttatását kívánta, hogy az ottani „kellemetlenségek" mielőbb, s az Ausztriai Házra nézve minél kevésbé hátrányosan szűnjenek meg, az abból a többi országára származható rossz következményeket kerüljék el. Mindezt nemcsak alattvalói javáért ítélte szükségesnek, hanem a szultán és az orosz cár között kitört háború miatt is.

16 Egy 1711. május végi, a régensnőnek írott leve45