Levéltári Szemle, 39. (1989)

Levéltári Szemle, 39. (1989) 4. szám - Kovács Béla: A Heves Megyei Levéltár új épületegyüttesének kialakítása / 22–31. o.

A raktárak átalakítása és az eszmei rend kialakítása 1978 végére fejező­dött be. Ekkor 2846 fm anyagot őriztünk. Jelentősebb raktári férőhelyhez nem jutottunk, mert négy raktárhelyiséget kutatóteremnek és irodáknak rendez­tünk be. Nem is okozott volna ez gondot, ha a levéltár új helyen történő elhelye­zése előzetes terveink szerint alakult volna. Amikor azonban kiderült, hogy csak 1985-re remélhetjük az új levéltár megépülését, áthidaló megoldást kel­lett keresnünk. 1980-ban Egerben (a Kossuth Lajos u. 8. szám alatt) a posta régi telefon­központjának két helyiségét, majd Heves községben egy régi mozitermet tata­roztattunk, s így az egri raktárban 800, Hevesen 2000 fm raktári férőhelyet alakítottunk ki. 1981-ben 1760 fm anyagot gyűjtöttünk be, elsősorban a kü­lönböző szintű tanácsoktól. A két szükségraktár csak ideiglenes tárolásra volt alkalmas, érdemi levél­tári munkát szinte alig lehetett ezekben végezni, holott a zömében selejtezet­len anyag ezt szükségszerűen megkövetelte volna. Helyzetünket még nehezí­tette az is, hogy Hevesen olyan anyagot őriztünk, amelyben viszonylag sokat kellett ügyviteli érdekből kutatni, s az itt végzendő selejtezési-rendezési mun­kák megszervezése is gondot okozott. 1984 tavaszára már ismét reménytelennek látszott a helyzet. Az egyre romló pénzügyi feltételek miatt — talán szerencsénkre — 1982-re nem készült el a PEVA-technológiához igazodó kiviteli terv. A beruházások csökkenése miatt azonban növekedett az építőipari kapacitás, s így már a hagyományos építkezésre is akadt volna vállalkozó. A megyei tanács a VI. ötéves terv idő­szakára (1981—1985) több mint 20 millió forintot tervezett ugyan a levéltár építésére, de a fokozatos elvonások miatt ezt az összeget is csökkentették, s csak arra nyílt lehetőség, hogy 1985-ben a korábban kijelölt telkünkön az egyik raktári blokkot felépítsük. Természetesen ennek is örülnünk kellett, s abban is bizakodhattunk, hogy a VII. ötéves terv első felében elkészülhet a központi épület és a másik raktárblokk is. Ekkor azonban váratlan fordulat következett! 4. Egy „régi-új" levéltár A tervosztály vezetőjével éppen a három ütemben megvalósítható építke­zésről tárgyaltunk, amikor a Szakszervezetek Megyei Tanácsának egyik veze­tője váratlanul megjelent, s meghallván tárgyalásunkat, meglepő ajánlatot tett: vegyük át a kezelésükben lévő, de általuk már nem használt, 1898-ban épült régi vincellériskola két központi épületét mintegy egy hektáros telekkel. A tárgyalást megszakítva azonnal kimentünk a helyszínre. A két, egyen­ként mintegy 500 négyzetméter alapterületű, egymástól 40 méterre szemben álló kúriajellegű épület siralmasan elhanyagolt állapotban volt, a valaha par­kosított telek ősfáinak egy része kiszáradt, a pázsitot térdmagasságig felverte a gaz, de egy fél óra múlva már tudtuk, hogy ez lesz az új levéltár! Gyors döntésünknek a realitásokban gyökerező okai voltak. A kezelői jog átadásáért az SZMT azt kérte, hogy a megyei tanács a majd építendő szak­szervezeti gyógyszálló telkének kialakításában nyújtson anyagi segítséget, illetve ha ez nem épülne meg, akkor a nekünk átadandó ingatlan felbecsült forgalmi értékét (ez a későbbi értékbecslés szerint 8,5 millió Ft lett) fizesse ki. Az építkezéshez szükséges fedezet egy részét fenntartónk felújítási, más ré­szét fejlesztési alapból tudta volna fedezni, s ez a megoldás finanszírozási ?£

Next

/
Thumbnails
Contents