Levéltári Szemle, 39. (1989)
Levéltári Szemle, 39. (1989) 3. szám - MÉRLEG - Nyulásziné Straub Éva: Egyetemi levéltárak repertóriumai / 86–88. o.
— szerkezetileg 3 fő részre oszlanak. 1. bevezető rész; 2. a levéltári anyag repertórium szintű ismertetése; 3. függelék(ek). 1. A bevezető rész első fejezete eligazítást ad az egyetemről, ismertetve fejlődését, szervezeti változásait mai állapotának kialakulásáig. A következő rész a jogelőd intézmények levéltári anyagát, iratkezelését, anyagának sorsát vázolja. Ezután az adott levéltár anyagának rendezését ismerteti a szerző, kis levéltártörténetet is adva. A bevezető rész záró fejezete mindegyik kiadványban az adott levéltár és ezzel összefüggésben a repertórium szerkezetét, tagolódását ismerteti, alapvető eligazítást adva ezzel a kutatóknak. A 2. rész a fondok sorszámának növekvő sorrendjében ismerteti a Levéltár anyagát. Minden fond előtt rövid fondtörténet olvasható, majd az állagok szintén rövid ismertetése után a raktári egységenkénti bemutatás következik. Az egyes állagok raktári egységenkénti felsorolásánál közölt információ mélysége az anyag jellegének függvénye. A fondokat arab számmal, az állagokat az abc kis betűivel jelölik. A fondok számozása az a pont, ahol a tárgyalt repertóriumok — és természetesen a levéltári iratanyag — szerkezete eltér egymástól. Az 1985-ben megjelent, az Állatorvostudományi Egyetem (és az 1982ben megjelent, a SOTE) anyagát ismertető repertóriumban a hagyományos levéltári rendszerezési elv tükröződik: a meglévő fondok valamilyen szempont szerint egymás után sorolva folyamatos sorszámozással vannak ellátva. Az 1988-ban megjelent két repertórium korábbi munkák során szerzett gyakorlati tapasztalatokat mérlegelve szakított ezzel a hagyománnyal. Az egyetemek gyűjtőkörébe tartozó levéltári anyag levéltárba helyezése még nem teljes körű (pl. a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Levéltárában még nincs tanszéki anyag), és e feladat rövid távon nem is oldható meg. Az egyetemek anyagának rendezésekor kialakított levéltári rend a folyamatos sorszámozás esetén a személyi irathagyatékok után veheti állományba a később beszállításra kerülő szervezeti egységek anyagát. Az utolsó két repertóriumban tükröződő levéltári rendben számkontingenseket alakítottak ki egy-egy fondcsopoft számára. így pl. 1—1 kar szervezeti egységeinek később átvételre kerülő anyaga folyamatos sorszámmal besorolható a kari anyagba. Személyi hagyatékok átvétele esetén is lehetőség van arra, hogy azok önálló fondonként egymás után kerüljenek állományba vételre. (Az Állatorvostudományi Egyetem anyagában jelenleg egyetlen gyűjteményes fond alkotja a személyi hagyatékokat, s ezen belül minden személy egy állag.) Miután a rendszer kialakítását az indokolja, hogy esetenként az egyetem központi szervezeti egységeinek anyagán kívül csak néhány szervezeti egység anyaga található a levéltárakban, felvethető az a kérdés, hogy indokolt-e a repertóriumok kiadása. Erre egyértelműen igennel kell válaszolnunk. Egy levéltár alapvető működési feltételeinek megteremtéséhez hozzátartozik iratai kutathatóvá tétele, az ehhez szükséges segédletek elkészítése. A gyakorlati tapasztalat azt mutatja, hogy a teljes gyűjtőköri anyag átvétele olyan hosszan tartó folyamat eredménye, amelyet a levéltári anyag első ismertetésével nem szabad összekötni. Ez teszi indokolttá és helyessé azt a levéltári tagolási rendet, amelyet a két 1988-ban megjelent repertórium tükröz. A repertóriumok 3. szerkezeti részét a Függelék képezi. Az Állatorvostudományi Egyetem Levéltárának repertóriumában az I. számú függelék két állag jelentősebb forrásértékű iratainak lajstromát tartalmazza (mintegy 400 iratról az 1868—1926 közötti időszakból), a II. számú függelék számba veszi az egyetem levéltárán kívüli őrzőhelyeken található, az állatorvosképzésre vonatkozó irategyütteseket. A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Levéltárának repertóriuma szintén két függeléket tartalmaz, az előzőekben isii 7
