Levéltári Szemle, 39. (1989)

Levéltári Szemle, 39. (1989) 1. szám - G. Vass István: Egy kortörténeti mű 1920-ból: Balás Ádám: A proletárdiktatúra Békéscsabán / 23–36. o.

Vezetők elképzeléseit és a központi utasítások végrehajtását. Megosztottságukat érzékelteti, hogy a tanácsválasztásokon Csabán is, mint az ország sok más helységében, meglehetősen mérsékelt volt a részvétel.

26 Máshol arra utal, hogy a munkások egy része is helytelenítette a túlzó intézkedéseket — erre később még visszatérek —, s az ilyenek még rosszabbul jártak, mint az ellenvéleményt kifejezésre juttató értelmiségiek, mert azonnal rájuk sütötték az „ellenforradalmár" jelzőt, míg az értelmiségit legfeljebb a burzsoáziához tartozónak könyvelték el. Ugyanakkor a korábbinál nagyobb figyelmet érdemes fordítani a szerzőnek azokra az utalásaira is, amelyek a társadalom többi rétegének magatartását ecsetelik. Természetesen eddig sem volt ismeretlen, hogy a polgárság egyrészt szétziláltsága, másrészt a budapesti hatalomátvétel meglepetésszerű lezajlása, harmadrészt az ország területi integritása ily módon való megvédéséhez fűződő illúziók miatt kezdetben teljesen passzív magatartást tanúsított. Először a birtokos parasztság (beleértve a kisbirtokosokat is) körében mutatkozott nyugtalanság a szocializálás megkezdése miatt. Nyugtalanságukat az sem nagyon csillapította, hogy központilag is, a helyi vezetők is leszögezték: a kis- és törpebirtokot nem szándékoznak szocializálni. Nem volt ugyanis világos, hogy mit sorolnak e kategóriákba. Ami a nemzeti törekvések és remények miatt szimpatizálókat illeti, azok számára hamarosan világossá vált, hogy a Tanácskormány a proletár nemzetköziség szellemében nagyobb jelentőséget tulajdonít a forradalom kiterjesztésének, mint a területi integritás megvédésének. Végül a lakosság jelentős részében keltett ellenérzést az, ahogyan az új rend a magánélet minden területére igyekezett kiterjeszteni figyelő tekintetét: bevezették a levélcenzúrát, ellenőrizték az istentiszteleteket, s a szesztilalom mellett az emberek mindennapi szórakozását is korlátozták. A városparancsnok április 10-én közzétett rendelete szerint például a kártyázás nemcsak kocsmákban és egyletekben volt tilos, hanem magánlakásoknál is, s egyben felszólított a kártyák 24 óra alatt való beszolgáltatására. „Minket, burzsoákat, hányszor — ötletszerűen — kikergettek a kávéházakból, ahol a burzsujok összebújva vagy kártyázás közben suttogva beszélgettek az eseményekről, ami veszélyes volt, mivel a proletároknak nagyon sok kémje mindenütt settenkedett."

27 Az ilyesfajta kifakadásokat korábban hajlamosak voltunk megmosolyogni és „kispolgári nyavalygás"-nak minősíteni, hiszen mi ez a kis kényelmetlenség a nagy átalakuláshoz képest. Világos azonban, hogy az ilyen értelmetlen túlzások hozzájárultak az új rend lejáratásához, a lakosság jelentékeny részében meggyökerező negatív ítélet kialakításához. A lakosság hangulatváltozását, a vezetők személyiségét és egymáshoz való viszonyát, vagy a helyi kezdeményezések és a központi hatalom utasításainak szereit egy-egy döntés kialakításában és még sok más kérdést aligha tudnánk ma már Bálás Ádám kézirata nélkül ilyen árnyaltan bemutatni. A vezetők jellemzésére itt nincs lehetőség, s talán szükség sem, mégis hadd utaljak arra, hogy az általa elmondottak általában összecsengenek azzal a képpel, amit az 1950-es, 1960-as években az akkor élő veteránok visszaemlékezései alapján rekonstruálni lehetett.

28 Annak ellenére, hogy mélységes ellenszenvvel viseltetett a forradalom iránt, egyik-másik vezető erényeit, képességeit sem tagadja. Andrássi Gyula vasmunkásról, az események egyik irányítójáról például csaknem elismeréssel szól, amikor őt „képzett, fáradhatatlan, lelkes szocialistának" titulálja. Czibor Istvánról, a fővárosból 1919 januárjában idehelyezett megyei párttitkárról viszont mint féktelen, demagóg agitátorról, erőszakos, akarnok figuráról emlékezik meg.

2íi A csabai vezetőkről egyhelyütt mégis sommásan elítélő vélemény kimon31