Levéltári Szemle, 39. (1989)

Levéltári Szemle, 39. (1989) 3. szám - KILÁTÓ - Kollega Tarsoly István: Finnország levéltáros szemmel / 74–79. o.

Finnország levéltáros szemmel A magyar—finn kulturális munkaterv alapján 1988 májusában tíznapos levél­tári tanulmányúton Finnországban voltam. Az alábbiakban az ott szerzett szakmai tapasztalatokat fogom röviden ismertetni. Összehasonlítva más európai ország központi közigazgatásával megálla­pítható, hogy a finn lényegesen fiatalabb a legtöbbjénél. Mint ismeretes, 1809-ig Finnország a Svéd Királyság része volt, majd 1809 és 1917 között Oroszországhoz tartozott. A svéd korszak alatt a központi kormányzás szék­helye Stockholm volt, Finnországnak nem volt önálló, országos levéltára. 1809-ben Finn Nagyhercegség címen nagyfokú önállóságot kapott Oroszor­szágtól, s saját központi közigazgatását megszervezte. A Helsinkiben székelő legfelsőbb finn testület, a Birodalmi Szenátus alapított levéltárat, amely más hatóságok iratainak gyűjteményével együtt hamarosan Finnország központi levéltárává vált. A Szenátus Levéltárát már 1859-ben a tudományos kutatók rendelkezésére bocsátották. Mai nevét (Valtionarkisto) 1869-ben nyerte el, ekkor nevezték el ezt az irategyüttest Országos Levéltárnak. Az 1927 óta ala­pított területi levéltárakat az 1939-es levéltári törvény az Országos Levéltár alá rendelte, így az főhatóságként is működik. Meghatározta pontos tevékeny­ségi körét (főhatóság, nemzeti levéltár, kutató intézet), amelyet az 1981-ben alkotott új levéltári törvény is szentesít. A levéltár élén — professzori cím viselésének jogával — igazgató áll. Osztályvezetők irányítják a levéltár három osztályát: az Általános Osztályt, a Levéltári Igazgatási Osztályt és a Kutatási Osztályt. Az Általános Osztály intézi a levéltár gazdasági, személyzeti és jogi ügyeit, de idetartozik az iratok restaurálása és anyagvédelme, valamint a reprográfia is. Az osztály végzi a levéltári épületek tervezésének felügyeletét is, függet­lenül attól, hogy állami levéltárról van-e szó, vagy sem. A Levéltári Igazgatási Osztály felügyeli a hatóságok és országos hatáskörű szervek iratkezelését, az úgynevezett records management-et (selejtezés, szerv­ellenőrzés, irattári terv stb.). Bár az 1981-ben kiadott törvény kimondja, hogy a különböző hatóságok, hivatalok és intézmények számítógépes tevékenységük során keletkezett mágnesszalagjai és lemezei, az ún. géppel olvasható iratok a levéltár őrizetébe kell hogy kerüljenek, úgy tűnik, hogy mind ez ideig nem tudtak megnyugtató megoldást találni erre a problémakörre. 1983-ban és 1984-ben tervezetet, majd általános direktívát dolgoztak ki a géppel olvasható iratok átvételének, tárolásának és kezelésének módjára, azonban e téren egy­részt a megoldáshoz szükséges óriási pénzösszeg hiánya, másrészt a személyi állomány elégtelensége miatt konkrét intézkedéseket sem a feállítandó rész­leg működésére, sem pedig a raktár(ak) kialakítására vonatkozóan nem tet­74

Next

/
Thumbnails
Contents