Levéltári Szemle, 39. (1989)

Levéltári Szemle, 39. (1989) 3. szám - DOKUMENTUM - Kiss József Mihály: A hagyományok kérdése a budapesti egyetemen 1949-50-ben: forrásközlés / 67–71. o.

nép országában egyetemünk is a dolgozó nép érdekét szolgáló haladó tudomány világhírű magyar képviselőjének a nevét írjuk egyetemünk homlokára."'

3 A névváltoztatáshoz az Elnöki Tanács 1950. évi 35. sz. törvényerejű rendelete járult hozzá.

m * * * Aríner Edgár felszólalása az Egyetemi Tanács 1949. augusztus 31-i ülésén Ebben a kényes ügyben az a körülmény kényszerít engem felszólalásra, hogy itt voltaképpen az egyetemnek Pázpány Péter emlékétől való elszakításáról van szó és ezzel kapcsolatban olyan beállításáról, amely mellett nemcsak mint pap, hanem mint magyar ember sem mehetek el szó nélkül. Tudom, hogy újabban olyan nézetek is merültek fel, mintha a budapesti egyetem nem is volna tulajdonképpen azonosítható a Pázmány által alapítottál. Ennek a tarthatatlan nézetnek a cáfolására csak az orvosokra és biológusokra hivatkozom, akik nagyon jól tudják, hogy egy újszülött és a későbbi felnőtt ember közt elég nagy különbségek szoktak lenni, de mégsem jut senkinek sem az eszébe, hogy más embernek, új egyénnek vagy személynek minősítse a felnőttet, az egykori kisdedtől különbözőnek amiatt, mert új szervei fejlődtek stb. 300 évig nem is vonta senki komolyan kétségbe a magyar egyetem pázmányi alapítását, így ünnepelte meg annak jubileumát pár éve az egész tudományos világ, amely alkalmasint nagyon megütköznék annak hírére, hogy Magyarországon ilyen hamar megfeledkeznek a régiek érdemeiről. Erre nincs is szükség. A magyar demokrácia rövid pár év alatt annyi új és hasznos intézményt, ezek során számos tudományos intézetet, karokat stb. létesített, hogy nincsen arra rászorulva — sőt magához méltatlannak is kellene tekintenie — régi alapításúak ilyen átállítását. Különösen nem lenne tudománypolitikailag sem bölcs dolog éppen a legrégebbit felszámolni. Hiszen egy ország és nemzet tudományának egyik fokmérője, hogy milyen régóta van egyeteme! Ettől a magyar népi demokrácia sem foszthatja meg önmagát. De azután nincsen okunk Pázmányt sem megtagadni. Ha eltekintünk is itt az egész világon ismert tudományos és szónoki nimbusától, még mindig van elég okunk tisztelni őt pártkülönbség nélkül izzó magyarságáért. Nem ő volt-e az, aki arra figyelmeztette őseinket, hogy óvakodjanak a némettől, nehogy az „gallérunk alá köpjék!" [sic!] És ugyanő, aki bíboros létére meghajolt ugyan a pápa, mint egyházfő előtt, de volt bátorsága nyíltan szembefordulni a pápai udvarnak szerinte helytelen politikájával. A maga korában a leghaladóbb álláspontot képviselő Pázmánj't méltatlanság nélkül nem tagadhatja meg a mai kor embere sem. 1848-ban egy csapat lelkes ifjú behatolt az egyetem aulájába és ott a régi képeket és szobrokat ledobálta. Ezek közt Pázmány képét is. Történetesen ott volt azonban az ifjak közt egy kispap is, aki felugrott a dobogóra és pár szóval elmondotta, hogy mi volt ennek a szabadságharcosok előtt nem ismert főpapnak érdeme a magyar tudományosság, nyelvfejlesztés, egyetemalapítás stb. terén. Felszólalásának az lett az eredménye, hogy az ifjúság meghatottan tette vissza Pázmány képét régi helyére! Ez száz évvel ezelőtt történt, miként Fogarassy — az akkori szemináriumi rektor és későbbi erdélyi püspök feljegyezte. (Religio 1853. I. 124. old.) Csak mellékesen jegyzem meg, hogy nemrég láttam egy nagy folyóiratban a moszkvai egyetem képekkel ellátott leírását. A főlépcső felett középen ott volt látható Nagy Péter cárnak hatalmas arcképe. Akik szerencsések voltak Moszkvát láthatni, meggyőződhettek 69