Levéltári Szemle, 39. (1989)

Levéltári Szemle, 39. (1989) 1. szám - G. Vass István: Egy kortörténeti mű 1920-ból: Balás Ádám: A proletárdiktatúra Békéscsabán / 23–36. o.

bevételeket, a kiszolgált vényeket, recepteket mindennap összegezte, lezárta a pénztárt, s a kiadott gyógyszereket."

30 A szocializálás nyomán kialakult helyzetet áttekintve Bálás Ádám egyrészt elismeri, hogy a termelés lényegében zavartalanul folyt tovább, miután a régi vezetőket szinte kivétel nélkül meghagyták helyükön, s csak hatáskörüket, intézkedési lehetőségüket korlátozták, illetve megfosztották őket az eszközök és a bevétel feletti rendelkezés jogától. Hosszasan elemzi és több példával illusztrálja ugyanakkor azt a közgazdasági képtelenséget, ami a termelési és anyaggazdálkodási folyamatok állami ellenőrzése nyomán elburjánzó bürokráciában, illetve a teljesen irreális bérpolitikában testesült meg. A sokféle „biztos" és „ellenőr" egyrészt munkáskezet vont el a termeléstől, másrészt működésük csírájában magában hordozta valamiféle központosított készletgazdálkodás és áruelosztás megteremtésének szándékát, amit nyilván a háborús idők tapasztalatai is inspiráltak. Még nagyobb kárt okozott (s ma már tudjuk, hogy nemcsak a „tőkéseknek", hanem lényegében a társadalom egészének), hogy a bérek teljesen elszakadtak a teljesítményektől. A munkások a szocializáló tevékenység lényegét abban látták, „hogy időnként felemelték óra- vagy napidíjaikat. Ezt bizalmi embereik követelésképpen bejelentették a vállalat vezetőségének s a termelési biztosnak, aki parancsolólag érvényesítette a munkásság kívánságait a vállalat terhére . . ."

2I Az egyik malom munkásai például április elején kiutaltatták maguknak egész április havi fizetésüket, bár — mint később kiderült — az üzem egész áprilisban szünetelt. A gyógyszertárakban az alkalmazottak fizetését 1500 koronában állapították meg, s a technikai személyzet fizetését is javították. Ezen az sem változtatott, hogy némelyik patika egész bevétele kisebb volt az előirányzott kiadásnál. A gyógyszertárak példáján láthattuk azt is, hogy hogyan „számolták fel" a munkanélküliséget. Az érvényesülő szemléletet, gondolkodásmódot jól érzékelteti a következő — szintén a helyi lapból vett, tehát nem a szerző által kiszínezett — idézet: „A csabai molnárok azzal a kérelemmel fordultak a Munkás Tanácshoz, hogy tekintettel a malommunkások 4—500 százalékos béremelésére, engedje meg nekik, hogy az őrlési díjakat tíz százalékkal felemeljék. A Munkás Tanács élénk eszmecsere után akként határozott, hogy a malmosoknak a proletárok nyúzását nem engedi meg, ellenben nincs kifogása az ellen, ha a gazdák őrlési díjait akár 15 százalékkal is felemelik."

22 A kereskedelem szocializálása természetesen szintén az említett centralizált készletgazdálkodás és -elosztás kialakítását célozta, Bálás Ádám azonban azt is egyértelműen megfogalmazza, hogy ennek az adott helyzetben az egész lakosság hasznát látta: „A kommunisták az ipari árak drágaságát úgy akarták megszüntetni, hogy az összes kereskedői üzletek árukészleteit hozzáértő emberekkel számba vették, leltározták, mindennek az árát megszabták, s azután egyetemlegesen elrendelték, hogy a kereskedő csak az illetékes biztos vagy utcabizalmiak utalványára adhat el árukat. A leltározást az illető kereskedő költségére végezték (egynapi leltározás díja 150 korona volt). A leltár alapján könnyű volt a kereskedőt ellenőrizni, nem adott-e el kéz alatt több árut? Az bizonyos, hogy a leltározással nagyon sok eldugott árut szedtek elő, s megfékezték a kereskedők uzsoraárait. Az árdrágítókat kíméletlenül sújtották. Észrevehetőleg volt is bőven áru, s amit addig eldugva kivontak a forgalomból, azt most tűrhető áron lehetett kapni."

23 A csabai direktórium a szociálpolitika terén is igyekezett eredményeket felmutatni. Kommunisztikus jellegű intézkedéseinek gazdasági feltételei azonban hiányoztak. A lakásügyi biztos április 10-én tette közzé rendeletét, amely 29