Levéltári Szemle, 38. (1988)

Levéltári Szemle, 38. (1988) 1. szám - MÉRLEG - Ságvári Ágnes: Tanulmányok Csongrád megye történetéből IX. Szeged, 1985. / 87–89. o.

Felletér Bélának a koalíciós évek közművelődési életéből rajzolt „képsorai" igen találóak. Ez a XVIII. században telepített kálvinista város — iparűző és kisbirtokos népességével, amelyet a puritán városépítők iskoláztak, amelyben az agrárszocialista és munkásmozgalmak is helyi, úgymond gyakorlatias töltést kaptak — végső soron egységes és népi civilizációs vonásokat mutatott fel. A szerző ugyan azt mondja, hogy „a művelődési mozgalmak ... ösztönösen, koordinálatlanul bontakoztak ki, ... s kevés változtatással a korábbi folytatásai". Fél évszázad múltán azonban a kutató éppen ezt tudja be a korszak művelődési mozgalmának eredményéül. A hagyományos Tornyai Társaság, a Szabad Szakszervezetek rendezvényei, az Iparos Dalkör és a Munkás Testedző Egylet toborzó kampányai, a meghitt olvasókörök, s a helyi művészek kultúraszervező bátorságával fővárosba induló vagy onnan hazajáró alkotók generációnevelő erejével, Péczely népzenei kutatásával és zenetörténeti oktatásával, a Puszták Népe, valamint a Délsziget c. folyóiratok teret adnak egy új, népi demokratikus művelődési áramlatnak. A sokszínűség és a „városias csongrádi hagyomány" nem hátránya, vagy az osztályharcos világnézeti versengés valamiféle felszámolásra érett átmenetisége volt a korszaknak, hanem éppen fordítva: a népi, helyi szocialistává érő közösségi kultúra, amelyben Szántó Kovács János emléke és a Szovjet—Magyar Társaság programja, az ide húzódott Németh László modernizáló néptanítói tevékenysége, s Kohán György nagyívű parasztábrázolása mind szervesen illeszkedett be. Megszüntetésük, központosításuk — még ha oly jó szándékkal történt is — gyökértelen, új intézményhálózatot „telepített" felülről a városra. (Ami maga is elvesztette vásárhelyi jellegét, uniformizálódott, s végül nem több, mint a sok ezer közül egy közigazgatási egységgé degradálódott.) Közigazgatástörténeti szempontból is eddig kevéssé ismert tényekkel alátámasztott eredeti gondolatokkal járul hozzá Belényi Gyula az 50-es évek történetéhez. Űjra bebizonyosodik, milyen szegényes bázis, ha az „50-es évekről" csak központi dokumentumokat forgatunk. Település és közigazgatás kölcsönhatása nem automatikus. Például a földosztás nem csökkentette, ellenkezőleg, stabilizálta a tanyai életformát. A tulajdonviszonyok, termelőeszközökkel való ellátottság, helyi vagy országos beruházási tervek, sőt az értékesítési lehetőségek is együtt vizsgálandók ahhoz, hogy a tanya, tanyaközpontok, tanyás körzetek, tanyaközségek történeti helyéről dönteni lehessen. Hogy tételünk nem retrospektív, azt bizonyítja, hogy Szolnok megye már 1945 Őszén tanyai közigazgatási kirendeltséget állított fel. Foglalkozott a „tanyakérdéssel" az MKP 1948 folyamán. Az egyéni vagy közös gazdálkodás perspektívája újabb, más megvilágításba helyezte az építkezések szervezését. Sőt 1949 elején, a korábbi fokozatos kollektivizálási politikának mintegy utóvéd harcaként megalakult a központi „Tanyai Tanács" is. Az erőszakolt iparosítás, a faluról történő elvándorlás, a beruházások hiánya, s a város és a falu szembekerülése éppen a szocialista társadalom egyik alapbázisát, a volt agrárproletariátust sújtotta és a vágyott egységes szocialista fejlődés rovására ment. Pedig az évszázadok folyamán kiformálódott tanyai termelés és életforma változása, esetleg tervszerű átalakítása is csak több nemzedék tudatos tevékenységének eredménye lehet. Az idő, a fáziseltolódás és a genius loci következményeinek vizsgálata történetírásunkban az eddiginél nagyobb helyet követel. Ezt a figyelmeztetést és gyakorlati példát köszönjük a „Tanulmányok Csongrád megye történetétől" szerkesztőbizottságának és szerkesztőjének, Blazovich Lászlónak. Ságvári Ágnes 89