Levéltári Szemle, 38. (1988)

Levéltári Szemle, 38. (1988) 4. szám - MÉRLEG - G. Vass István: Dokumentumok a főváros 1954–1958 közötti történetéhez. Bp., 1988. / 92–95. o.

kiadványokban könnyen hozzáférhetők, elég lett volna őket jegyzetben ismer­tetni, s helyettük eddig még közzé nem tett dokumentumokat publikálni. Má­sik megjegyzésem inkább magyarázó, semmint kifogásoló: ezt a kiadványt is utolérte tudniillik a közelmúlt történetével foglalkozó munkákat általában fe­nyegető veszély, hogy mire a kézirat megjelenik, eltolódnak a politika hang­súlyai, módosulnak az olvasóközönségnek az egyes kérdések bemutatásával kapcsolatos igényei. A politikai események, s azon belül is elsősorban 1956 be­mutatásáról van szó. Nem kétséges, hogy ha a szerkesztők ma állítanák össze a kéziratot, sokkal árnyaltabb, tényszerűbb képet kapnánk. Elismerést érdemelnek viszont a szerkesztők a dokumentumok megértését és értelmezését segítő tartalmas magyarázatok és kimerítő tárgyi jegyzetek ösz­szeállításáért. Általában törekednek arra, hogy a dokumentum által bemutatott ügy előzményeit és későbbi folytatását is feltárják. Így olykor több éven ke­resztül követik egy-egy kérdés alakulását, s magyarázatukból valóságos kis ta­nulmány kerekedik ki. Ennek ellenére ezek mégsem tűnnek soha terjengősnek vagy fárasztónak, mert megfogalmazásuk pontos, tárgyszerű. Amennyire örvendetes a közölt dokumentumokon túl még további több száz irat tartalmát a kötetbe átmentő jegyzetek bőséges áradása, annyira sajná­latos, hogy a dokumentumkiadványok apparátusának más fontos eszközei (mel­lékletek, mutatók) mind ebből a kötetből, mind az előzőből (V/A) hiányoznak. Ezzel a sorozat előző köteteinek többé-kevésbé egységes rendjét is megbontják, hiszen időrendi áttekintést valamennyi előző kötet tartalmaz, névmutatót és statisztikai mellékleteket is a kötetek fele. Végezetül ismételten hangsúlyozom, hogy mind a dokumentumválogatást, mind az apparátust tekintve értékes, szakmailag is tanulságos könyvet vehe­tünk kézbe. A szerzők érdemét növeli, hogy elsők között vállalkoztak az úgy­nevezett ötvenes évek forráskiadvány formájában való bemutatására. G. Vass István 95

Next

/
Thumbnails
Contents