Levéltári Szemle, 38. (1988)

Levéltári Szemle, 38. (1988) 4. szám - ISKOLA ÉS LEVÉLTÁR - Zsoldosné Olay Ágnes: A levéltárak és a történelemtanítás / 48–58. o.

a kérdésre, hogy milyen lehetne az ideális olvasókönyv, amelyet minden célra használni lehetne, s amely elég segítséget adna a pedagógusoknak és a diákoknak egyaránt. 1. Az olvasókönyv bevezetéseként ajánlatos lenne egy rövid, a diákok számára is érthető tanulmány a levéltárák feladatairól, típusairól, szervezetéről és a helyi levéltár történetéről. 2. A dokumentumok válogatását, a feladatok szerkesztését egy teamre kellene bízni, amelyben együtt dolgozna egy levéltáros, egy helytörténész, egy metodikus, egy általános iskolai és egy középiskolai tanár. .v- 3. Az olvasókönyvben a forrásokat elsősorban nyomtatott szöveggel kellene szerepeltetni, amelyekhez csatlakozna az eredeti jellemző részeit bemutató fotó, pl. oklevelek bevezető és zárórészei. Ha az irat eredetije magyar nyelvű és jól olvasható, akkor a fotómásolatnak kellene bekerülni az anyagba, mert ez hitelesebb. 4. Az összegyűjtött anyag elrendezése csak kronologikus lehet, a megyei levéltárból hiányzó fontos dokumentumokat az országos intézményektől kell beszerezni. A kronologikus elrendezésen belül kellene biztosítani a különböző korú és különböző szervezeti keretek között dolgozó fiatalok számára a forrásanyagot. Az általános iskolások számára érdekes, könnyen érthető, képszerű, rövidebb dokumentumokat, és olyan feladatokat, amelyeket az adott szinten meg tudnak oldani. Gimnazisták számára teljes forrásokat, sokoldalú feladatrendszerrel és a forrástani ismeretek lassú adagolásával. 5. A diákok — s részben a tanárok — számára a dokumentumokhoz csatlakozó jegyzetek segítenék a feldolgozást. A jegyzeteknek kellene szükséges és elégséges ismereteket adni az adott forrás típusával, keletkezésével, írójával vagy a benne szereplő személyekkel kapcsolatban, itt közölhetnénk a tantervi anyagban nem szereplő vagy alig érintett fogalmak magyarázatát (pl. hiteles hely) és az ajánlott helytörténeti irodalmat. 6. Az olvasókönyvben — az egyes különálló dokumentumok közlése mellett — törekedni lehetne forrásegyüttesek kialakítására is. Ezek több forrástípusból állnának össze, s az sem lenne baj — sőt óriási előny —, ha az együttes darabjaiban tartalmi ellentmondások lennének. Az eltérő vagy ellentmondó tartalom összehasonlítása mérlegelésre, ítéletalkotásra ad lehetőséget, ez a forráskritika tanításának fontos lépése. A tankönyvek egyik — talán szükségszerű — hibája az egy nézőpontú beállítás, a szájba rágott értékelés.

26 7. A kronologikus elrendezésen belül kb. a XV. századig nem törekedhetünk másra, mint egy-egy jelentős megyei dokumentum közlésére (oklevelek, periratok, elbeszélő források részlétei stb.). Jó jegyzetek segíthetnék azt, hogy a tanulók megismerjék a dokumentumok típusait is. A történelmi források esetében — akár a tankönyvben, akár a fakultációs könyvben szerepelnek ezek — lényeg a tartalom, a tartalommal kapcsolatos kérdés vagy kérdésözön, s nem kap szerepet az a józan megfontolás, hogy a forma ismerete segítheti a tartalmi megértést, s feleslegessé teheti a kérdések egy részét.

27 8. A XVI. századtól lenne célszerű forrásegyütteseket összeállítani. Tapasztalataim szerint ez a következő esetekben látszik indokoltnak: a) Ha a helyi esemény vagy jelenség országos érvényű: Baranyában pl. a mohácsi csata vagy Szigetvár ostroma. Ebben az esetben a honismereti szem55