Levéltári Szemle, 38. (1988)

Levéltári Szemle, 38. (1988) 4. szám - Zsoldos Attila: A szolgabírói tisztségnév kialakulásának kérdéséhez / 12–19. o.

lehetőségét, hogy a szolgabíró szó etimológiáját a serviens regis kifejezésre alapozzuk. # * * Az elmondottak természetesen sokat veszítenének erejükből, ha a XIII, század utolsó harmada előttről sikerülne kimutatni minden kétséget kizáróan szolgabírói ítélkezést. Erre azonban mindeddig nem került sor. A szakirodalomban eddig számba vett esetek egy részében a király (esetleg más világi méltóság) megbízásából vesznek részt megyebeliek egyes ügyek intézésében. 1260 körül Somogyban négyen vizsgálják ki királyi commissio alapján, hogy Lepled föld kinek a tulajdona.

8 1276-ban Somogy és Zala megyében a tolvajok és rablók megfékezésére rendelt ki megyebeli bírótársakat a király Gergely bán somogyi és István zalai ispán mellé.

9 Más, szintén szolgabírónak tartott személyek arbiíereknek bizonyulnak. Az 1248 körüli években a pannonhalmi apát és a templomosok mestere között vitatott föld ügyében nyolc, részben Győr, részben Komárom megyei, részben pedig ismeretlen illetőségű fogott bíró járt el. Az eljárás tisztán arbiteri jellegét nemcsak az bizonyítja, hogy az oklevél szövege az ítéletet következetesen arbiírwmnak nevezi, hanem az is, hogy annak megtartására még meghozatala előtt megeskették a peres feleket.

10 Ez az előzetes eskü a fogott bírói ítéletek jellegzetes és félreismerhetetlen jele. Fogott bírák döntöttek 1277-ben egy Somogy megyei nemes birtokait ért hatalmaskodás ügyében is. A károsult Dénes nádor somogyi ispánt és Gergely bánt kérte fel, hogy ügyében „nem mint bírák, hanem mint arbiterek" (non ut judices, sed ut arbitri) ítéljenek. A két báró maga helyett két-két nemest delegált (quos uice personarum nostrarum ad hoc deputavimus), akik a peres felék által megnevezett egy-egy személlyel együttesen alkották a deputatio révén hattagúvá bővült, egységes arbiteri testületet.

11 Az esetet különösen figyelemreméltóvá teszi a bírói és a fogott bírói tevékenység határozott megkülönböztetése. Az esetek ismét más részében a delegatio és az arbiteri ítélkezés összefonódása figyelhető meg. Előfordult ugyanis, hogy a valamely ügyben illetékes bíró a peres felek által választott bírákra ruházta a döntés jogát. 1262-ben Simon alországbíró bízott meg a felek által választott három-három nemest egy vitás ügy rendezésével, azzal a kikötéssel, hogy az ítélet elutasítója tíz márka bírságot köteles fizetni.

12 1269-ben szintén az alországbíró, István parancsára hozott arbitriumot négy Vas megyei nemes egy malom ügyében.

13 Arra is van példa, hogy a király jelölt ki fogott bírákat. 1268-ban Ufc föld ügyében a király parancsára (ex mandato domini regis) Csák bán zalai ispánnak és négy, a király által megnevezett bírótársának kellett ítélnie. Eljárásuk arbiteri jellegét igazolja, hogy a bírák kikötötték, hogy az ítéletet el nem fogadó fél számítson párbajban elbukottnak.

14 Az idézett esetek egyike sem felel meg a szolgabírói bíráskodás fő ismérvének. A négy szolgabíró ugyanis a megyés ispánnal, vagy annak helyettesével együtt olyan bírói testületet alkot, amely önálló jurisdictióval, bírói hatalommal rendelkezik. A király, ill. más világi bíró által delegált személyek ennek nyilvánvalóan híján voltak, hiszen a delegatio lényege éppen a bírói hatalom átruházása volt. Az arbiterekről köztudott, hogy tevékenységük nem jurisdictión, hanem személyes tekintélyükön, a peres felek beléjük vetett bizalmán alapult. Eljárásuknak — végrehajtó hatalom hiányában — nem formai, hanem nagyon is 14