Levéltári Szemle, 38. (1988)

Levéltári Szemle, 38. (1988) 3. szám - LEVÉLTÁRTÖRTÉNET - Balázs Péter: A megyei városok iratanyaga a Horthy-korszak utolsó éveiben és a frontvonal áthaladása idején: I. rész / 44–58. o.

tos sorozata 1867-tel kezdődött, de a korábbi évtizedekből is fennmaradtak adófőkönyvek, adósok könyvei, árvakönyvek, köröző levelek másolati könyvei stb., amelyek közül a legrégebbi egy 1801-ből keltezett árvakönyv volt. Az anyakönyveket, szerződéseket, tanácsi jegyzőkönyveket a főjegyző szobájában Őrizték, az iratanyag egy része viszont — köztük a legrégebbi könyvek — a padlástérben egy eléggé nedves kis helyiségben hevertek. Kaposváron a városi adóhivatalban őriztek ugyan néhány adófőkönyvet az 1848—1867 közötti évekből, az irattár legrégebbi darabja pedig egy 1867-ből származó gazdabizottsági jegyzőkönyv volt, de a városi jegyzőkönyvek sorozata csak 1896-tól, az iratoké pedig 1894-től maradt meg. Hogy hova lett a régebbi iratanyag, arról a polgármester nem tudott felvilágosítást adni. Az irattáros, aki már három évtizedet töltött a város szolgálatában, úgy hallotta, hogy a korábbi iratokat még a múlt században lehurcolták a nedves pincébe, s azok ott mind egy szálig el is pusztultak. Az irattár egyébként a városháza második emeletének három kis szobáját foglalta el, az adóügyi iratokat pedig az épület toronyszobájában tárolták, általában polcokon és csomókba kötve, az utóbbi helyiségben azonban részben kupacokba dobálva. 1930-ban Bereck Sándor városi műszaki tanácsos azokat a régi (1712—1896 közötti) iratokat, amelyek a városháza legkülönbözőbb helyein hányódtak, összegyűjtötte, s két csomónyi terjedelemben letétként Somogy megye levéltárában helyezte el. Rákospalota segédkönyvei 1882-től, iratai 1913-tól, a képviselőtestületi és tanácsi jegyzőkönyvek ugyancsak 1913-tól maradtak meg. Az utóbbiakat — a fontosabbaknak tartott.egyéb iratokkal együtt — Varga Géza tb. tanácsnok őrizte. Három darab feudális kori kötet (1804-től kimutatás az árvapénzek kezeléséről, 1806-tól mezőbírói jegyzőkönyv és 1808-tól a megyei rendeletek másolati könyve) az egyik tisztviselői szoba szekrényének tetején porosodott. A többi iratot az irattáros gondjaira bízták, aki példás rendben kezelte azokat. Salgótarjánban a levéltári anyagot is az irattár őrizte, kivéve az 1840-ből származó „táblai könyvet" (rendeletek gyűjteménye), amelyet a múzeumban helyeztek el. A jegyzőkönyvek 1870-től, az iratok 1880-tól kezdődtek. Mind az ún. kézi irattár, mind a nagy irattár zsúfolt volt, de az iratokat mindkettőben állványokon és kötegelve tárolták. Sátoraljaújhelyen a legrégebbi iratokat, amelyeket 5—6 évvel korábban Kozák Béla kezelő válogatott ki megőrzésre a selejtezés alkalmával, a főjegyzői szoba egyik szekrényében helyezték el. A kb. 1 m

3 anyag az 1710— 1720-as évekkel kezdődött, és az 1870-es évekig terjedt. Az 1870—1900 közötti közigazgatási anyag az épület folyosójának két szekrényében feküdt. A színház öltözőjében a még selejtezetlen 1901—1929. évi iratokat helyezték el. Szekszárdon a jegyzőkönyvek hézagos sorozata 1858-cal kezdődött ugyan, de csak 1900-tól volt folyamatos, egyéb irat sem maradt meg 1869 előttről. Az 1921 előtti iratokat ugyanis, amelyek addig egy szobát töltöttek meg, kb. egy vagon mennyiségben kidobták, és csupán háromcsomónyi irat maradt meg az első világháború előtti évtizedekből. Az 1932 előtti iratokat a felméréskor egy külön szobában állványokon őrizték. Az elmondottakból megállapítható, hogy a megyei városok többsége a felméréskor értékes levéltári forrásanyaggal rendelkezett. Az iratok elhelyezése azonban — néhány kivételszámba menő esettől eltekintve — nem volt problémamentes, és a helyzet ezen a téren évről évre egyre rosszabbodott. A tömeges irattermelés következtében a városok többségének iratanyaga több száz folyóméterre gyarapodott, ennek elhelyezéséről már nem tudtak — olykor nem is akartak — gondoskodni. A kurrens ügyintézéshez már nem használt köteteket és iratkötegeket időnként, amikor az újabb iratoknak kellett helyet szorítani, felhordták a padlásra, leszórták a pincébe, egy részük ott pusztult el, ami még megmaradt, avval sem törődött senki. Mint láttuk, né57