Levéltári Szemle, 38. (1988)

Levéltári Szemle, 38. (1988) 3. szám - Gecsényi Lajos: Győr megye közigazgatása és tisztikara a XVII. században / 14–34. o.

csupán néhány, majd több falu tartózott a pápai uradalomhoz (Mohács után az enyingi Török család kezén), de voltak itt birtokrészei a Kanizsaiaknak és Marczaltőyeknek is. Az egyházi jelenlétnek megfelelően a megyében a püspök és a káptalan (egyben a megyeszékhely nagy részének földesurai), a pannonhalmi apát, valamint a Héderváryak jelentették a meghatározó erőt.

2 1516-tól a győri püspökök a megye főispáni tisztét is bírták kétszázötven esztendőn át. Az 1526 előtt működött alispánok között zömében a megyebeli középnemes családok képviselői fordultak elő (megyeri Varjú 1422—1435; bőnyi Vértessy 1498, 1500; szemerei Ujszászy 1501; Héderváry 1514; csikvándi Kapolchy 1525), de találunk Pozsony, illetve Komárom megyei nemeseket is (Bánhidai 1420; Kondé 1451; Karcsay 1481, 1486). A XV. század második felétől jellemző, hogy az alispán tisztét egy időben két személy töltötte be, akik ugyanakkor a győri várnagyok is voltak.

3 Az ismert szolgabírák ugyancsak a fenti képbe illeszkednek, ámde valószínűen ők a középnemesség alsó kategóriájába tartoztak. (Koronczói, Gugi, Felpéczi, Haly, Asszonyfalvay, Szapy, Mosly, nagybaráti Cseghe, Némái — vagy Czenden —, koroncói Hagymássy, Berényi.) A szolgabírák számát az oklevelek a XIV—

XVI. században négy főben adták meg.

4 Az 1526 utáni évtizedben, ahol természetesen már az adatok száma is megnövekszik, bizonyos átalakulás kezdetei figyelhetők meg. Az alispáni poszton állandósult a megye egyik legrégibb famíliájának, a téti és mérgesi Pokyaknák a jelenléte, de mellettük nem kevésbé jellemző azoknak a litterátusoknak a tisztségviselése, akik pályájuk során a püspöki vagy apátsági udvarbíró székében is megfordultak (némái Sebestyén deák, Ásványi Miklós deák, Alsoki László deák).

5 A gyakran változó és székhelyüktől mind gyakrabban távollevő püspökök egyéniségétől, akaratától függött, mikor tudták a megyével gyakorlatilag vagyontalan jelöltjeiket elfogadtatni. Jellemző lehet pályafutásukra a hosszú időn át alispánkodó Alsoki László deák élete. Alsoki a maga idejében Győr egyik legnagyobb és legdíszesebb, nemesi jogokkal is felruházott épületét emelte az 1560-as években, ahol a megyei közgyűléseket is tartották. Ámde e házon és néhány sokorói szőlőn kívül ingatlant nem hagyott gyermekeire.

6 Az ismert szolgabírák változatlanul a megyei középnemesség tagjai (Picsordy, Esztergetői, felpéci Gyarman, Teremessy, Takáchy), mígnem a század utolsó negyedében felbukkannak a nagy- és kisbaj esi prediális családok fiai. Jelenlétük azután különösen érezhető az esküdtek között. Megválasztásuk ellen hasztalan protestált a közgyűlésen Csutor János püspöki udvarbíró, tiltván őket ura nevében minden tisztségviseléstől s ezáltal a püspöki joghatóságtól való szabadulástól.

7 Végül érdemes odafigyelni azokra az újonnan jöttékre is, akik már a nemességet szerzett polgárságot képviselték a megyei tisztviselők között, noha polgári foglalkozásuktól még alig vagy egyáltalán nem szakadtak el. 1579-ben az egy évvel korábban nemeslevelet szerzett szerecseni Szeghy Ambrus győri polgár lett Győr megye dikátora, majd 1593-ban Torkos János marhakereskedő, mészáros, városbíró (armálisa 1587 decemberében kelt és ekkor lett részbirtokos két Zala megyei prediumban is) követte őt a tisztben. Torkos megválasztásának körülményeit jelzi, hogy enyingi Török István, Pápa ura tiltakozott a választás ellen. Mondván az ország alkotmánya szerint csak vagyonos nemeseket lehet dikátorrá választani. Torkos ezzel szemben a „fegyver jogán" kapott címereslevelet. A protestáció eredmény nélkül maradt és Torkos, valamint fivére 1594-ben a megyei esküdtek sorában is ott volt.

8 Száz évvel későbbi párhuzam, ami a kérdés változatlan aktualitását jelzi, hogy 1695-ben Szécheny Pál veszprémi püspök Csupor János nevű officiálisának, egyébként 15