Levéltári Szemle, 38. (1988)
Levéltári Szemle, 38. (1988) 3. szám - Érszegi Géza: Szent István görög nyelvű okleveléről / 3–13. o.
val rokonságba jusson, vagy úgy, hogy annak leányát kapja, vagy pedig, hogy saját leányát adja feleségül, hogy akár a császárnak, akár a császár fiának a felesége legyen, ezt az esztelen követelésüket is vissza kell utasítanod ... mondván: »Erre a dologra nézve is fel van írva ... szent Konstantin rendelkezése ... hogy a rómaiak császára sohase létesítsen rokoni kapcsolatot a római szertartástól eltérő és idegen szokásokat követő, különösképpen pedig más hitű és kereszteletlen népekkel, kivéve egyes egyedül a frankokat.. .«<" (Bíborbanszületett Konstantin: A birodalom kormányzása. A görög szöveget kiadta és magyarra fordította Moravcsik Gyula. Budapest 1950. 71.) Bár ez az elvi álláspont a gyakorlatban másként is alakulhatott, s éppen II. Baszileiosz idején, aki azért a segítségért, amit Vlagyimir kievi fejedelem nyújtott neki 988 kora tavaszán Bardasz Phokasz ellen, feleségül adta bíborban született húgát, Annát a fejedelemhez, akinek megkeresztelkedésével vette kezdetét a kereszténység orosz földön (Ostrogorsky, Geschichte 243—244). Ahogy Vlagyimir fejedelem is méltó lehetett egy bizánci hercegnő kezére, úgy a magyar uralkodó, vagy a trónörökös sem lehetett kifogásolható vő a bizánci udvar számára, hiszen ez a magyar uralkodó: „István, a keresztény" volt. 40 Amennyiben mégis VIII. Konsztantinosz császár valamelyik leányára vonatkoznék a Szent Margit-legenda adata, leginkább a legkisebb leányra, Theodórára gondolhatnánk. Mikor ugyanis 1028-ban VIII. Konsztantinosz a halálán volt, s örököse csak a három leánya volt, kiszemelték Romanosz Argyrosz patrikioszt, hogy társa legyen valamelyik leánynak. Ehhez Romanosznak le kellett mondania feleségéről, aki monostorba vonult. A legnagyobb leány már nem jött számításba, mert apáca volt. A legkisebb Theodóra pedig visszautasította Romanoszt — mint mondták — részben a rokonság miatt, részben mert Romanosz felesége még élt. Végül az ötvenéves Zoé hajlandó volt a kezét nyújtani III. Romanosznak. Theodóra azonban hamarosan összeesküvésbe keveredett, s így száműzték a palotából Petrionba. Legközelebb már csak akkor találkozunk vele, amikor 1032-ben egy újabb összeesküvés miatt nővére, Zoé levágatja a haját és apácának kényszeríti. (Georgius Cedrenos Ioannis Scylitzae ope ab Immánuelé Bekkero suppletus et emendatus. Tomus altér. Corpus sciptorum históriáé Byzantinae 14. Bonnae 1839. 485—489. Ostrogorsky, Geschichte 256, 260, 268.) 41 Az auctor szóra: Szentpetery Imre: Magyar oklevéltan. A magyar történettudomány kézikönyve. Szerk.: Hóman Bálint. II/3. Budapest, 1930. 5. Karácsonyi János feltételezte, hogy Gizella királyné alapította a veszprémvölgyi monostort, s lakói német apácák voltak (Szent István király élete. Budapest. 1904. 39—40). Ezt a vélekedést lényegében Hóman Bálint is elfogadta (Hóman Bálint—Székfű Gyula: Magyar történet. Budapest 1941 7 . 198. Paizs Dezső pedig úgy vélte, hogy az auctor a monostor tulajdonosait, az apácákat jelentette (Az „auctor monasterii" a veszprémvölgyi apácák Kálmán-féle megerősítő levelében. Magyar Nyelv 36^1940. 41— 42). Fehér Géza felhasználva azt a forrást, miszerint az 1014—15-ben uralkodó Gavril-Radomir első feleségét, a magyar király leányát áldott állapotban elűzte, aki a fiával. Deleán Péterrel Magyarországra menekült, elképzelhetőnek tartotta, hogy számukra alapította Szent István király a veszprémvölgyi monostort. (A bolgár egyház kísérletei és sikerei hazánkban. Századok 61—62/1927—1928. 1—20), amit Deér József kronológiai meggondolásból valószínűtlennek tartott (Észrevételek Fehér Géza „A bolgár egyház kísérletei és sikerei hazánkban" című cikkére. Századok 61—63/1927—1928. 333—335). 42 A görög monostorok létezéséről a 13. század első felében: Érszegi Géza: Dunapentele a középkorban. Fejér megyei Történeti Évkönyv 9/1975. 15. 43 Gutheil, Veszprém 159. 44 Czebe Gyula: A veszprémvölgyi oklevél görög szövegkönyve. Értekezések a történelmi tudományok köréből 24/1918. 131—244. 45 Darkó Jenő: A veszprémi apácamonostor alapítólevelének 1109-i másolatáról. Egyetemes Philológiai Közlöny 41/1917. 257—272, 336—351. 46 Krajnyák Gábor: Szent István veszprémvölgyi donatiójának görög egyházi vonatkozásai. Századok 59—60/1925—1926. 498—507. 47 A szöveg változatlanul hagyása melletti érv lehet az is. hogy a görög oklevélnek azon részét, amely a monostor érseki jellegére utal. a görög szövegből nem hagyták ki 1109-ben, csak a latin parafrázisban hallgatással mellőzték. (Kumorovitz, Kálmán király 9.) 48 A pannonhalmi, a pécsi és a veszprémi alapítólevelek tartoznak ide (Szentpetery, Kritikai jegyzék No 2, 3, 5.). 49 Codex diplomaticus regni Croatiae, Dalmatiae et Sclavoniae. Red Marko Kostrencic. Zagreb 1967. I. No 3 (852). 28 (950?) 64 (1060) stb. 50 Szentpetery, Szent István oklevelei 160. 12
