Levéltári Szemle, 38. (1988)

Levéltári Szemle, 38. (1988) 2. szám - LEVÉLTÁRTÖRTÉNET - Szögi László: Arcok a magyar levéltárakból: beszélgetés Sinkovics Istvánnal / 43–49. o.

nak. 1934 őszén azután sikerült Bécsbe, a Magyar Történetkutató Intézetbe kijutnom. Eredetileg a magyarországi német telepítésekkel szerettem volna foglalkozni, Bécsbe érve tudtam meg, hogy Konrád Schünemann új munkája hamarosan meg fog jelenni a telepítésekről. Ekkor az egyik bécsi magyar levéltári delegátus, Paulinyi Oszkár javasolta, hogy a Hofkammerarchivban a szinte érintetlen erdélyi vonatkozású anyagot nézzem meg. Ebben az időben velem együtt volt Bécsben ifj. Szentpétery Imre és Mérei Gyula, aki az egyetemen évfolyamtársam is volt. A bécsi időszak igen aktív levéltári kutatással telt el, a Staatsarchivtól a Kriegsarchivig több nagy gyűjteményben kutattam. Minden héten eljártam a Staatsoperbe, mégpedig állóhelyre, amely a földszinten 2, az erkélyen 1 Schillingbe került. Az állóhelyen többször találkoztam Németh Gyulával, aki partitúrával a kezében hallgatta az előadást. Azt mondotta, hogy Bécsben elmehet állóhelyre, mert senki nem ismeri. A Magyar Történetkutató Intézet élén közben változás történt. Angyal Dávidot Miskolczy Gyula váltotta fel, aki korábbi római igazgatóságát cserélte bécsire. A Collegium Hungaricum igazgatója, Jánossy Dénes egyúttal az egyik magyar levéltári delegátus is volt, és a Kossuth-emigrációra gyűjtött anyagot. Angyal Dávid érdekes egyéniség volt, történeteire ma is emlékszem, ugyanígy élénken előttem van találkozásom Károlyi Árpáddal. Károlyi már idős nyugdíjasként lakott a kollégiumban, s igen rosszul hallott, így csak az általa kikészített blokkfüzet segítségével lehetett vele társalogni, mégis igen tájékozott volt a magyar történetírás akkori problémáiban. E hosszú levéltári kutatás magát a levéltárosi hivatást is megkedveltette veled? Hogyan kerültél az ország első levéltárába? Hosszabb-rövidebb ideig ezekben az években több magyar levéltáros is kutatott a bécsi levéltárakban, így Házi Jenő és Csóka Lajos is. Az Országos Levéltárról viszont gyakran hallottam Paulinyi Oszkártól, aki korábban ott szolgált. Az intézetbe kerülésemben ismét egy ösztöndíj játszott közre. Bécsből való visszatérésem után elnyertem egy belföldi kutatási ösztöndíjat, ami egy évre 800 pengőből állt, egyúttal havi 40 pengő segélydíjjal 1936 decemberében beosztottak az Országos Levéltárba szolgálattételre. A helytartótanács anyagához kerültem, ami Pálffy Ilonához tartozott. Első feladatom az volt, hogy a Benigna Mandata gyűjteményét rendeztem. 1937 végén a levéltárban nagyobb belső átszervezésre került sor. Engem a helytartótanácstól a kamarai levéltárhoz helyeztek át, ennek az osztálynak a vezetője Szabó István volt. Ö az első időben külön tanfolyamot rendezett a fiatal gyakornokok részére. Mondhatnánk, ez volt a levéltárosképzés számunkra. A régi kollégiumi társak dolgoztak itt velem együtt: Ember Győző, aki korábban került ide és Komoróczy György, aki szintén a kamarai levéltár anyagában dolgozott. Igen sokan voltak azok a gyakornokok, akik az 1929-es törvény értelmében vállalták, hogy az Országos Levéltárban egyéves szolgálatot teljesítenek, annak reményében, hogy azután valamelyik vármegyei levéltár élére kerülhetnek. Miután a kutatói ösztöndíjam lejárt, előbb ÁDOB-gyakornok lettem — 75 pengővel havonként —, majd 1938 nyarán kineveztek főiskolai képesítésű gyakornoknak. A főigazgatónak, Herzog Józsefnek az volt az álláspontja, hogy a levéltáros foglalkozzék a levéltári anyaggal, és ne tekintse másodlagosnak a reábízott levéltári munkát a történeti kutatás kedvéért. Viszont Kapossy János, a magyarországi barokk kiemelkedő kutatója azt hangoztatta, hogy ha valakinek a levéltáron kívüli idejét teljesen leköti valamely történeti kérdés, megengedhető, hogy a hivatalában is foglalkozzék azzal. Persze egyik felfogás sem érvényesült mereven. Élete vége felé Herzog pl. teljesen belemerült Skóciai Szent Margit származásának kutatásába, amit Fest Sándorral szemben tagadott. Ka45