Levéltári Szemle, 38. (1988)

Levéltári Szemle, 38. (1988) 2. szám - LEVÉLTÁRTÖRTÉNET - Szögi László: Arcok a magyar levéltárakból: beszélgetés Sinkovics Istvánnal / 43–49. o.

Arcok a magyar levéltárakból Beszélgetés Sinkovics Istvánnal Sinkovics István, a Magyar Országos Levéltár korábbi osztályvezetője, később az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanára, történészek és levéltárosok hoszszú sorát segítette pályájuk kezdő lépéseiben. Nyugdíjasként ma is szorgalmasan kutat és alkot. Beszélgetésünkben elsősorban levéltári munkásságáról, pályafutásának első szakaszáról esett szó. Tudjuk, hogy családoddal Erdélyből kerültél a fővárosba. Kérlek, szóljál röviden ifjúkorodról, s arról, kik ébresztették fel érdeklődésedet a történészlevéltárosi pálya iránt. 1910-ben születtem Désen. Ott jártam elemi iskolába és első gimnáziumba is. Az állami gimnáziumot 1919-ben a román hatóságok elvették, így a gimnázium az egyik elemi iskolába költözött. Ezt az első gimnáziumi évet igen nehéz körülmények között végeztem el. Édesapám törvényszéki bíró volt, őt időközben kiutasították Romániából, így én gyorsított elővizsgával befejeztem az első évet, s azután költöztünk át Magyarországra. Családunk végül Székesfehérváron telepedett le, ahol engem a ciszterciek gimnáziumába Írattak be. A gimnáziumban igen magas követelmények voltak, s ez kezdetben nekem sok nehézséget okozott, hiszen nagy volt a különbség a dési, hadikörülmények közepette folyó oktatás és az igényes ciszter gimnázium színvonala között. A gimnáziumban kitűnő tanári kar volt, és nehéz volt helytállni, de máig is örömmel, szívesen emlékszem vissza ezekre az évekre, mert erélyesen és emberséggel alakították a diákok egyéniségét, lelkületét. A latint heti hat órában tanultuk, és sikerült elérnem, hogy a nyolcadikban jutalomban is részesültem, mint az osztály legjobb latinista ja. Később persze Budapesten kiderült, hogy ebben is sokat kell még fejlődnöm. Osztályfőnököm, Lakatos Dénes tanácsa is befolyásolt, hogy a latin mellett a történelmet választottam másik szakként. Édesapám utólag küldte el a jelentkezésemet az Eötvös Kollégiumba, ahonnan Szabó Miklós válaszolt, aki az akkor már beteg Bartoniek Gézát helyettesítette. Ö gimnáziumi bizonyítványom alapján a latin—francia szakpárosítást is felvetette. Mivel jelentkezésemmel elkéstem, meglepetésnek számított, hogy felvettek a kollégium tagjai közé. Mit jelentett számodra a sokak által különleges légkörűnek mondott Eötvös Kollégium? 1928 szeptemberében a kollégium tagjaként kezdtem meg a tanévet. A kollégisták elhelyezése ebben az időben nagyon kedvező volt. Ügynevezett „családonként" laktunk. A mi családunkba négy ember tartozott, két idősebb hallgató és két „gólya" lakott együtt. A kollégiumi családomban a „családapa" egy 43