Levéltári Szemle, 38. (1988)

Levéltári Szemle, 38. (1988) 2. szám - Kaczián János: Az erdőbirtokosságok iratai a Tolna Megyei Levéltárban / 16–23. o.

Tolnának Baranyával és Somogy vármegyével kellett érintkezésbe lépni. Tolnában még nem fejeződött be az erdőterületek összeírása, amikor a 24 838 kh-at számláló Somogy azt javasolta, hogy a felügyelőség náluk legyen felállítva és ezt a szomszédos vármegyék anyagilag támogassák. Tolna álláspontja az volt, hogy mivel kb. húszezer holdnyi az olyan területe, amire az állami ellenőrzést ki kell terjeszteni, saját felügyelőséget fog felállítani. Addig is az ellenőrzés legyen a járási főszolgabírók hatásköre, mert a más megyékből való ügyintézők utazgatása sokba kerül a lakosságnak. Ez az álláspont erősítette a vármegye önállóságát, de az erdőgazdálkodásnak nem használt. Az 1871:53. te. tekinthető az első olyan jogszabálynak, amely felismerve az erdőközösségek nagy gazdasági jelentőségét, intézkedéseivel fontos területeket mentett meg a pusztulástól. Kimondta, hogy a volt úrbéresek részére elkülönített erdőt közösként kell kezelni és a gazdálkodást a szabályok szerint a közigazgatási hatóság felügyelete alatt kell gyakorolni. A községi erdőtársulatokat alapszabály készítésére és jóváhagyó felterjesztésre kötelezte. Gyökeres változáshoz azonban átfogó erdőtörvényre volt szükség. 1872-ben az ágazati minisztérium leirata igen fontosnak tartotta, hogy „az erdőségek által képviselt tekintélyes tőke vagyon józan használat mellett csonkítatlanul megtartassák az utókor számára"; a készülő törvény megszületéséig az érvényes rendeletek szerint védjék és őrizzék az erdőt. Az állami beavatkozás nyomán született rendeletek deklarálták ugyan a helyi jogokat, de azok érvényesítését korlátozta, hogy jóváhagyásukra sokáig kellett várni. Pl. Váralja 1879-ben sürgette a már négy éve beadott alapszabály jóváhagyását. A késedelem összefügg azzal, hogy 1879-ben készült el az új erdőtörvény.

4 Ebben együtt található a tulajdonjog rendezése, a felügyelet szabályozása, az erdőgazdálkodás ügyvitele és a szankcionálás módja. Megyei fogadtatásából kiderül, hogy egyrészt időszerűnek tartották az erdők állapotának romlása miatt, másrészt gondot okozott számukra a végrehajtás megszervezése. Pl. a magas közterhek mellett nem volt elegendő pénz arra, hogy 1200 forintért szakértő erdőtisztet alkalmazzanak. Tolna vármegyében is „gyakorlatilag kivitelezhetőnek nem mutatkozik" a rendelkezés, a vármegyék egymással levelezve egyeztették álláspontjukat a hasonló gyakorlat kialakítására. Évek teltek el, amíg az erdőtörvény alapján kialakul az egységes nyilvántartás: — Hol terül el és mekkora az erdő? — Ha legelővel van együtt, mekkora ebből az erdő? — Mennyi a községtől átvett erdőilletménye a papnak és a tanítónak? — Az úrbéri térképek alapján minden községben vezessenek egységes telekkönyvi íveket. — Készüljön minden adatot összegező megyei főkimutatás. A több évtizedet átölelő dokumentumok tanúsítják, hogy az erdőbirtokossági társulat jelentős szerepet töltött be a község életében, összetartotta az együtt kezelt tulajdont. Közös volt az érdekeltség a kitermelésben, a tüzelővel való ellátásában, az építkezésekhez szükséges faanyag biztosításában, a faeladásban és az erdő egyéb irányú hasznosításában. (Pl. vadászati engedélyek.) Egyike volt azoknak a lehetőségeknek, ahol az érintett gazdák közakarattal intézhették a saját ügyeiket. Ebből adódóan a választmányi tagság és az elnöki pozíció jeles tisztségnek számított a faluban. Alapvető kérdésekben a közgyűlés döntött. Megválasztotta a tisztségviselőket: az elnököt, az erdőgazdát, a pénztárnokot és a jegyzőt. A szűkebb választmány a közgyűlés napirendjét előkészítő, javaslattevő és két közgyűlés között a végrehajtást szervező testületként működött. A kilencvenes években sok kárt okoztak azok a törekvések, amelyek az arányrészek felosztásával a 17