Levéltári Szemle, 38. (1988)

Levéltári Szemle, 38. (1988) 2. szám - G. Vass István: Az Új Magyar Központi Levéltár gyűjtőköre és iratbeszállítási politikája: jegyzetek a levéltár szervjegyzékének és fondjegyzékének összeállítása közben / 3–15. o.

6. Néhány következtetés A legfontosabb következtetés a fentiekből adódik. Akárhogyan alakul is a levéltárunk gyűjtőköre, annak elsődleges feladata a központi állami szervek iratanyagának átvétele és gyűjtése. Ha ezt folyamatosan és megfelelő színvonalon meg tudjuk oldani, azzal már jórészt mind a levéltárfenntartó által ránk bízott feladatoknak, mind a történeti kutatás igényeinek eleget teszünk. Rögtön hozzáteszem: a levéltár gyűjteménye természetesen akkor kerek egész, ha a korábban működött szervek — amelyek a társadalmi élet legkülönbözőbb szféráit képviselik — minél nagyobb számban vannak jelen a gyűjteményben. A minisztériumi mammutfondok mellett a néhány méternyi testületi, olykor néhány doboznyi intézeti vagy egyesületi fondókat egyáltalán nem tekintjük másodrangúnak. Ezek begyűjtése, rendezése mögött olykor több munka van, mint a 60—80 fm-es tételekben bejövő és többnyire rendezettebb főhatósági fondok mögött. A kimutatás azt is bizonyítja, hogy igyekeztünk eleget tenni az 198l-es részleges gyűjtőkör-korrekció által ismét ránk rótt feladatnak: a vállalati iratanyagok erőteljesebb gyűjtésének. Az arányok várhatóan a jövőben sem tolódnak el erőteljesebben ebben az irányban, de enélkül is elmondhatjuk, hogy máris az UMKL őrzi az általános levéltárakban levő szocialista kori vállalati iratanyag több mint egyharmadát (39%). Végül néhány nyugtalanító, megoldatlan — s úgy tűnik, megoldhatatlan — jelenségről szeretnék szólni. A gazdasági iratanyag — vállalatok, szövetkezetek — gyűjtésének problémájával szemben, amellyel az általános levéltárak (ha van raktárkapacitásuk) többé-kevésbé jól elboldogulnak, vannak bizonyos intézménytípusok, illetve irattípusok, amelyekkel egy általános levéltár nem sokat tud kezdeni. Alig vettünk át még iratot például egészségügyi-gyógyító intézménytől. Ezek sommás besorolása a III. kategóriába eléggé nyugtalanító. De nem azért nem vettünk át tőlük iratot, mert a III. kategóriába vannak sorolva, hanem éppen fordítva: azért soroltuk őket a III. kategóriába, mert úgy sem tudunk tőlük iratot átvenni. Egy egészségügyi intézmény történeti értékű iratait ugyanis valószínűleg nem az ügyviteli iratok között kell keresni, hanem a tényleges gyógyító tevékenységet tükröző iratok között. Ennek kezeléséhez, feldolgozásához pedig speciális szakismeret szükséges. Lényegében ugyanez vonatkozik a tervező intézetek, illetve vállalatok irataira is. Eddig mindössze két nagyobb tervtári irategyüttest vettünk át, de ezekkel kapcsolatban is többször felvetődött, hogy leghelyesebb lenne visszaadni az iratképzőnek. Tudniillik havonta —• néha hetente — kölcsönöznek belőle vissza egyes folyamatban levő rekonstrukciós munkákhoz (tehát ügyviteli érdekből), másrészt sem feldolgozása, sem tárolása, sem levéltári értékelése nincs megfelelően megoldva. Ha valóban sor kerül a levéltári jogszabályok módosítására, és ha külön gazdasági levéltár belátható időn belül nem is jön létre, jó lenne, ha e módosítás például legalább a szaklevéltárak hálózatának egészségesebb, átgondoltabb, az általános levéltárakat a számukra megoldhatatlan gondoktól mentesítő bővítését elősegítené. JEGYZETEK 1 Sárközi Zoltán: Az Országos Levéltár és az illetékességi körébe tartozó irattárak 1874—1974. Levéltári Közlemények, 1980—1981. LI—LII. évf. 139—170. 2 Uo.: 161—162. 13