Levéltári Szemle, 38. (1988)

Levéltári Szemle, 38. (1988) 1. szám - Labádi Lajos: Csongrád megye szolgabírói hivatalainak működése, 1728–1944 / 11–22. o.

LABÁDILAJOS Csongrád megye szolgabírói hivatalainak működése 1728-1944 Csongrád vármegye járási beosztásának alakulása csupán a török kiverése utáni időktől követhető nyomon. A járások kialakítására a vármegye területi újjászervezésének befejezése után (1750) kerülhetett sor. A vármegyének kezdetben egy szolgabírája volt (ordinarius judlium), aki mellé az alispán alkalmanként kiküldött (surrogatus) szolgabírót nevezett ki. A nemesi közgyűlés 1760-ban intézkedett a megye területének két járásra történő felosztásáról. Az új közigazgatási beosztás kialakításánál a Tisza határvonó jelleggel bírt, mivel szinte tengelyében szelte át a megyét, s azt megközelítően két egyenlő részre osztotta. A Tisza jobb parti területekből alakították ki a tiszáninneni vagy tiszamenti (cis-tibiscanus), a bal parti területekből pedig a tiszántúli (trans-tibiscanus) járást. A két járás élén egy-egy főszolgabíró állott, melléjük az 1770-es években egy-egy alszolgabírót is választottak. A megyei közgyűlés kijelölte a fő- és alszolgabírák, valamint esküdtjeik székhelyét is. Kimondta, hogy a tiszántúli járás egyik szolgabírája Hódmezővásárhelyen (esküdtje Mindszenten), másik szolgabírája Szentesen (esküdtje Szegváron), a tiszáninneni járás egyik szolgabírája Csongrádon (esküdtje Kisteleken), a másik szolgabíró pedig esküdtjével együtt Horgoson, Tápén vagy Algyőn köteles lakni. A székhelyek kijelölésével lényegében megalapozták a megye későbbi járási, illetve kerületi beosztását. A kialakított járási beosztás a kezdeti időben nem jelentett éles területi és hatásköri elkülönítést. Az 1729:35. te. értelmében ugyanis mindegyik szolgabíró bíráskodása a törvénykezési ügyeket illetőleg a megye minden járására és vidékére kiterjedt. Gyakran előfordult, hogy a szolgabíró mint helybeli birtokos, érdekelt fél volt az adott ügyben, ilyenkor a szomszéd járás valamelyik szolgabírája intézkedett. Többször kísérleteztek új járási beosztás kialakításával is. 1781-ben például a főispán a megyét egy kelet—nyugati vonallal választotta ketté: a tiszáninneni járásba sorolta a Tisza jobb partján fekvő Csongrádot és a bal partján fekvő Szentest, Mindszentet és Szegvárt, a tiszántúliba pedig a Tisza jobb partján fekvő Algyőt, Tápét, Kisteleket és Horgost, valamint a Tisza bal partján fekvő Hódmezővásárhelyt. Elképzelését a két legfontosabb tiszai átkelőhely (a böldi és az algyői rév) földrajzi elhelyezkedésével magyarázta. Az új beosztás nem maradt tartós, de komoly nehézségeket okozott a fennmaradt szolgabírói iratok rendezésénél. A századforduló táján a helyreállított eredeti két járáson belül megjelentek a kerületek, mint közigazgatási egységek. A korabeli dokumentumokban négy kerületről esik szó: a szegediről, csongrádiról, vásárhelyiről és a szentesiről. Ezek közül a szegedi és a csongrádi a tiszáninneni, a vásárhelyi és a szentesi a tiszántúli járáshoz tartozott. Ez a beosztás 1842-ig változatlan maradt. Ekkor kieszközölték a Helytartótanácsnál, hogy Szegváron — a megye székhe11