Levéltári Szemle, 37. (1987)

Levéltári Szemle, 37. (1987) 1. szám - LEVÉLTÁRTÖRTÉNET - Erdmann Gyula: Arcok a magyar levéltárakból: beszélgetés Oltvai Ferenccel / 58–62. o.

ber és ember közt a távolság. Az iparosok és kisbirtokos parasztok gyerekei is tanultak, a vezetők messze nem voltak akkora kiskirályok, mint (mondjuk) Csanád megyében voltak. Az új megyei vezetés ugyan az anyaországból lett kirendelve (az alispán pl. Tolnából), de a beosztott tisztviselők helybeliek maradtak. A vezérkar kasztosodása 1939 után elkezdődött, de korántsem érte el a szűkebb magyarországi szintet. A levéltárban volt mit tenni. A csehszlovák uralom alatt az 1920 előtti iratokat elfalazták, nem használták; így legalább megmaradt minden. Egyedül voltam, segéderő nélkül. A rengeteg származásigazolást (zsidótörvények...), az anyakönyvi utólagos bejegyzéseket stb. mind nekem kellett végezni. Rendeznem kellett az 1920 utáni, Üli. 1867—1920 közti fondokat is. Bejártam a községeket, felmértem az irattárakat. Némi plusz jövedelem fejében szerkesztettem a megyei hivatalos lapot. Évente hosszabb-rövidebb ideig katonáskodtam is. Igazán nem dicsekvésként említem meg, hogy a nehéz időkben — eg^ alezredessel összejátszva — naponta 6—6 zsidó munkaszolgálatost „dolgoztattam" a levéltárban; ez annyit jelentett, hogy a szerencsétlenek pihenhettek egy kicsit a raktárak mélyén. — Két évei töltöttél hadifogságban... Rjazánban, Moszkvától 200 km-re dolgoztunk. Pályaudvaron, erdőben foglalkoztattak. Igen kevés volt az ennivaló, ám a helybelieknek sem jutott sokkal több. Szerencsénk volt, és így viszonylag rendes orvosi ellátásban részesültünk; a parancsnok keménykezű, de rendes ember volt. 51 kg-ra fogyva, de lényegében egészségesen jutottam haza 1947-ben. — 1947-ben, végre kedves szülőföldeden, Makón lehettél levéltáros, „révbe jutottál". Még a táborban hírt kaptam arról, hogy Makón üresedés lesz. Hazaérkezésem után néhány hónappal a BM. valóban kinevezett levéltárnokká. A levéltár épülete akkor kórházként szolgált, így a levéltár anyagát a főispáni lakásban találtam, ömlesztett állapotban. Hosszú ideig a fondszintű szétválasztáson dolgoztunk nyugalmazott elődömmel, Árva Jánossal (aki korábban, egyetemi hallgató koromban sokat segített kezdő kutatói bukdácsolásaimban) és egy altiszttel. Az anyakönyvi másodpéldányok egy része elkallódott, a községeknél kellett lemásolni azokat. Csak levéltárosként dolgoztam, egyéb megyei előadói munkát nem kaptam. Kaptam viszont ún. tudóspótlékot, amit volt évfolyamtársamnak, Mérei Gyulának köszönhettem, aki ekkor a levéltárak országos felügyelője volt (rajtam kívül — tudtammal — még Soós Imre részesült a pótlékban). Itt is bejártam a községeket, sőt elkezdődött az iratbegyűjtési munka is. A levéltári munka mellett tagja, majd alelnöke lettem a megyei Nemzeti Bizottságnak, én vezettem az ülések jegyzőkönyvét. Nehéz ügyek sorát kellett intézni. Így viszonylag sikeresen léptem fel a koalíciós időkben kialakuló tisztikar, a demokratikus érzelmű értelmiség elleni támadásokkal szemben. 1949 óta folyamatosan dolgozom a Népfrontban is. — 1950 márciusában megszüntették Csanád megyét. Hogyan alakult további sorsod? Szeged város levéltárosa lettem. Korábban a városi levéltáros iktató és kiadóhivatalnok is volt. Szerencsémre Gerő Ernő felesége (aki Szegeden volt egyetemi tanár) fejébe vette, hogy a városi levéltár „igazi" levéltár legyen. 60 .