Levéltári Szemle, 37. (1987)

Levéltári Szemle, 37. (1987) 1. szám - VITA - Borsa Iván: Gondolatok a levéltárosi hivatástudatról: Történész? levéltáros? történészlevéltáros? / 44–51. o.

számban jelennek meg a nagyobb levéltárak állományában. Ezek hatékony be­illeszkedése érdekében egyrészt gondoskodni kellene számukra bizonyos levél­tári alapismeretek intézményes közléséről, másrészt minden elsősorban vezető munkakörben levő levéltárosnak meg kell ismerkednie a külső szakma alap­ismereteivel, hogy e sajátos munkakörök ellátását felelősséggel irányítani és ellenőrizni tudja. Az előbbiekben a teljesség igénye nélkül felsorolt levéltári feladatoknak van egy döntő közös alapjuk, hogy tudniillik történeti alapképzettséggel, le­véltári szakismeretekkel és tudományos igényességgel rendelkező levéltáros nélkül nem valósíthatók meg. Aki egy nagy levéltárban e sokrétű szolgálaton belül nem tudja megtalálni a maga feladatát (feladatait) és más után vágyódik, abból szolgálata végéig hiányozni fog a hivatástudat és baj lesz a szakmai közérzetével is. Borsa Iván Ipolyi Arnold halálának centenáriuma alkalmából az Esztergomi Ér­seki Főhatóság és a Keresztény Múzeum emléküléssel és emlék­kiállítással emlékezett a kiemelkedő főpapra, a történészre, a mű­vészettörténészre, a műemlékvédelem egyik első hazai ápolójára, a műgyűjtőre, a tudományszervezőre. 1986. december 12-én a Ke­resztény Múzeumban dr. Fábián János főegyházmegyei kormányzó nyitotta meg az emlékülést, tartalmas előadásban áttekintve Ipolyi Arnold papi pályáját. A délelőtti programban Rottler Ferenc, Tö­rök József, Guthy Andor tartott előadást, Hoppal Mihály előadását felesége olvasta fel. Délután Entz Géza, Dávid Katalin, Cséfalvay Pál, László Emőke, Rúzsa György és Katona Imre előadása hangzott el. A Keresztény Múzeum földszinti kiállítótermeiben késő délután Ugrin Emese •művészettörténész nyitotta meg azt az emlékkiállítást, amelyen a Prímás! Levéltárban őrzött hatalmas Ipolyi levelezésből is bő válogatást láthatunk. 51

Next

/
Thumbnails
Contents