Levéltári Szemle, 37. (1987)

Levéltári Szemle, 37. (1987) 4. szám - Papp Gáborné: Trócsányi Zsolt (1926–1987) / 109–110. o.

TRÖCSANYI ZSOLT (1926—1987) 1987. augusztus 23-án meghalt Trócsányi Zsolt főlevéltáros, történész, az Országos Levéltár nyugdíjas munkatársa. Életének 61 évéből 38 a levéltárban telt el, a hazai levéltárügy és történettudomány szolgálatában. Trócsányi Zsolt Pápán született 1926. április 15-én. A kollégium, tanárának fia, maga is pápai diáik. 1944-től a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem történelem—latin szakos bölcsészhallgatója s az Eötvös-kollégium tagja lett. 1950-ben fejezte be egyetemi tanulmányait. Közben egy tanéven át — 1947/48ban — a bukaresti egyetem csereösztöndíjasa volt. 1949-ben történelem—latin szakos tanári szakvizsgát tett, 1950-ben pedig levéltárosi diplomát szerzett. Országos levéltári szolgálatának első évében a polgári kori külügyminisztérium irataiban dolgozott, utána évtizedeken át, nyugállományba vonulásáig a feudális kori erdélyi kormányhatóságok levéltárainak referense volt. Latin, német, román, angol nyelvtudása, kiváló felkészültsége és számtalanszor megcsodált munkabírása révén hamarosan a legjobb levéltári szakemberek közt tartották nyilván. A rábízott iratanyag rendezésében, kutatásra alkalmassá tételében nagy érdemei vannak. Szívós munkával, elmélyült kutatások után készítette el az erdélyi kormányhatósági levéltárak és az erdélyi kancellária levéltárának az Akadémiai Kiadónál megjelent ismertető leltárát, továbbá a kutatók számára nélkülözhetetlen repertóriumokat, egyéb segédleteket. Kiállításokat rendezett nevezetes levéltári és történelmi évfordulókra. Ő készítette el egyebek mellett az Országos Levéltár 200 éves jubileumi kiállításának forgatókönyvét. A levéltárügy történetének kiemelkedően fontos, építő korszakában vett részt az alapok lerakásában és folytatta a továbbépítést. Vonzódása a levéltárosi pálya iránt tudatos történészi célkitűzéssel párosult. A levéltári munka, a források szenvedélyes szeretete és egyre mélyebb megismerése eredményeként a XVI—XIX. századi Erdély történelmének egyik legjobb hazai tudósává vált, A kettős igény és indíttatás hozta létre kiváló publikációi sorát. Történettudományi munkásságának területe elsősorban az erdélyi történelem 1691 és 1849 közti szakasza; jobbágy ságtörténeti, politikatörténeti, közigazgatástörténeti kérdések foglalkoztatták, emellett a reformkor és 1848/49 magyarországi történetének egyes problémáin is dolgozott. Több önálló kötetet és nagyszámú tanulmányt írt. Nevezetesebb monográfiái: Az erdélyi parasztság története (1790—2849) — (Bp. 1956); A Conscriptio Czirákyana. Az északi Partiura — (Bp. 1961); Wesselényi Miklós — (Bp. 1965); Wesselényi Miklós és világa — (Bp. 1970); Teleki Mihály (Erdély és a kurucmozgalom 1690-ig — (Bp. 1972); Az erdélyi fejedelemség korának országgyűlései (Adalékok az erdélyi 109 •