Levéltári Szemle, 37. (1987)

Levéltári Szemle, 37. (1987) 4. szám - MÉRLEG - Révész Tamás Mihály: Stefánia Mertanova: Ius Tavernicale. Bratislava, 1985. / 92–94. o.

ösztökélése — a magyarországi városok jelentős részének mindennapi életét befolyásoló, lakóinak cselekedetére közvetlen hatást gyakorló, majd háromszáz esztendeig izmosodó jogszabálytömeg, s bírói praxis megismerése, érvényesülésük láttatása. A fentiek magyarázhatják aztán, hogy a szerző nem elégedhetett meg a tárnoki jog határozottan gazdagodó, elemeiben és szabályaiban sokasodó normarendszerének bemutatásával, hanem annak tényleges alkalmazását is beható vizsgálat alá vetette. S tette ezt olyan források felsorakoztatásával, melyre hazai kutató igencsak nagy nehézségek árán szánhatná el magát, lévén, hogy az első tárnoki városok közül négy egyenesen a mai Szlovákia területén található. A tárnoki jog fejlődését, s a polgárok e fellebbezési fóruma ítélkezési gyakorlatát nyomon kísérő mű két fő részre tagozódva tárgyalja, elemzi és értékeli a tárnokmester bíráskodásához alkalmazott joganyagot, illetve az abból merítkező praxist. Látja és érzékelteti azt a folyamatot, s annak kezdeti szakaszát, amelyben a magister tavernicorum regalium a királyi udvar egyik gazdasági és pénzügyi feladatokat teljesítő méltósága egyre inkább bírói méltósággá alakul át, s amelyben a megfellebbezett jogviták fölött — a szabad királyi városok nyomására — a tárnokmester a nemesi bírótársak helyett, az idő múltával a városi magisztrátusok küldötte bírótársak segítségével „ült törvényt". Bizonyos, hogy a fenti változások egyaránt szolgálták az ítélkezés szakszerűségének, valamint e bírói fórum függetlenedésének ügyét. Mondani is szükségtelen tán, hogy a tárnoki szék helyzetének megszilárdulása kedvezően hatott a joghatósága alá tartozó városok joganyagának egységesedésére. Az anyagi jog bizonyos mérvű homogenizálódása után következett a perjogi kodifikáció munkálata. Az 1456. évi eljárásjogi statútumgyűjteményt gyorsan követte a Laki Thuz János tárnokmester nevével fémjelzett — de 1541-ben nyomtalanul elveszett — tárnokjogi cikke, amelyek a processzuális alapelvek és alapintézmények papírra vetésével először uniformizálta a tárnoki szék előtti eljárás reguláit. Majd éppen a húsz esztendővel később rögzített személynöki szék eljárására vonatkozó gyűjtemény egységesítette a processzust a tárnoki városok harmadfokon megfellebbezett ügyeiben. A XVI. század derekára ily módon homogenizálódott tárnoki jog nagyban megkönnyítette a városok jogának alkalmazását és érvényesülését, pezsdítően hatott a civitások hétköznapjaira, előmozdította a kereskedelem megélénkülését, a kézművesség megerősödését, s a manufaktúrák kezdeményeinek megjelenését. Mertanova a jogegységesítés folyamatának ábrázolása mellett bőségesen foglalkozik a tárnoki szék munkájának Mohács előtti gyakorlatával, kedvező ítéletet alkotván a bíráskodás színvonaláról, szakszerűségéről, s a városi polgárok biztonságérzetére gyakorolt jótékony hatásáról. A tárnoki jogot és bíróságát a törökdúlás meglehetősen szétzilálta, szögezi le a mű második fő része, amely a témájául kiválasztott intézmény sorsfordulóit 1526-tól egészen 1723-ig vetíti az olvasó elé. Nemcsak a tárnoki szék jegyzőkönyvei vesztek el, de semmivé vált az egykor még egységes peres eljárás is. így igencsak érthető, hogy ebben a keserves helyzetben, s a mind gyakoribbá váló nemesi támadások pergőtüzében a tárnokmester felügyeletét élvező városok újult erővel indították meg harcukat jogúk ismételt uniformizálására, írásba foglalására, s ha kell „modernizálására". S a kívánt eredmény nem váratott magára sokáig. A XVI. század közepe tájára ugyanis előbb a töröíktől megmene-; kült városok delegátusai rekonstruálták új kódexben a töredékesen megmaradt, vagy az emlékezet rostáján ki nem hullott regulákat, majd ezt több alkalommal j|s kiegészítve 1602-ben készült el a tárnokszéki statútumok új gyűjteménye. A Rudolf király által megerősített cikkelyek hatályosulását is nyomon kísérői 93