Levéltári Szemle, 37. (1987)

Levéltári Szemle, 37. (1987) 4. szám - MÉRLEG - Szekeres József: Az Országos Vízügyi Levéltár. Fond- és állagjegyzék. Bp., 1986. / 89–91. o.

egy tematikus leltárként — a nemzetközi levéltártudomány egyik elismert művelője, Johannes Papritz meghatározásával „Pertinenz Vérzeichnisse", vagy „Auswahl Vérzeichnisse" (Arohivwissénschaft. Bánd IV, Marburg, 1976. 276— 290. p.) műfaji kategóriához sorolható segédletként— egy meghatározott témakörben, jelen esetben a vízgazdálkodás vonatkozásában, egy adott ország — a mai Magyarország — általános levéltáraiban található forrásanyagot számba vegye és legfontosabb ismérveit felsorolja. Magyarországon mind ez ideig az egy témára több levéltárban gyűjtött források publikációjának gyakorlata ismert, (Vö. Budapest Főváros Levéltára „Források Budapest múltjából" c. sorozat eddig megjelent 9 kötete). A nemzetközi levéltári publikációk között a több levéltár anyagát számba vevő tematikus segédletek gyakoriak, hasonló jellegű levéltárismertetők között említhető a Nemzetközi Levéltári Tanács által megindított „Quellenführer zur Geschichte der Nationen" sorozat. Ennek egyik kötete (3. sorozat, 6. kötet) a „Quellén zur Geschichte Nordafrikas, Asiens, und Ozeaniens in der. Bundesrepublik Deutschland" címet viseli s a közelmúltban jelent meg. (K. G. Saur, München, London, Paris, New York, 1984. 386 p.) Ismert ez a speciális levéltárismertetési segédlet a Német Demokratikus Köztársaság levéltáraiban is. Itt főként a német munkásmozgalom történetére és vezetőinek életére, legújabban a reformáció 400 éves jubileumára készültek az NDK összes levéltárainak anyagát alapul vevő tematikus levéltárismertetők. (Archivwesen der DDR. Theorie und Praxis. Botho Brachmann. Berlin, 1984. 377—378. p.) A kötet felépítésének módja megfelel a levéltártudomány által kialakított korszerű repertórium-modell követelményeinek. A vízgazdálkodási és vízügyi igazgatás rövid történetét nyújtó jól megírt fejezet gyakorlatilag a fondképző szervek hivataltörténetének felel meg. Megtalálható a tárgykörre vonatkozó válogatott bibliográfia is. Ezt követi az Országos Vízügyi Levéltár létrejöttének és az iratok fondszerkezeti felépítésének ismertetése. Megjegyezzük, hogy a fondok kialakítása megfelel a magyar levéltárakban követett fondképzési rendszernek. A fondismertetést válogatott könyvészeti adatok felsorolása és az Országos Vízügyi Levéltár gyűjtőköri szerv jegyzéke zárja. A fondjegyzékből megtudhatjuk, hogy az intézmény 299 fondót őriz és további 14 levéltárban van még vízügyi provenienciájú vagy tematikájú irategyüttes — hasonló csoportosításban, mint a vízügyi levéltárban. A fejezet végén levő összesítésből kitűnik, hogy — a nem teljesnek tekinthető számbavételezés szerint — az egyéb levéltárakban 191 fondban csaknem 700 ifm terjedelmű a primer jellegű vízügyi forrásanyag. Hasznosan egészíti ki a fondjegyzékeket az összevont alfabetikus mutató. A recenzens feladata a pozitívumok mellett az észlelt hiányosságok felemlítése is. Elsőként a hiányzó 7 levéltár problémája említhető meg. Alig hihető, hogy ne lenné vízügyi vonatkozású anyag 6 megyei és 1 országos jellegű levéltárban, nem beszélve most itt az egyéb szaklevéltárak anyagairól. (Pl. a MÁVlevéltárban.) A felmérésből kihagyott iratőrző helyek kérdésére a szerzőknek legalább egy bekezdés erejéig ki kellett volna térniük. Nem pontosak az általános levéltárakban őrzött fondok címiratai. így például nem tűnik ki, hogy 1848-ban a Vízszabályozási Műszáki Osztály, vagy 1919-ben a Vízgazdálkodási Osztály mely hivatal részlege volt. Az sem világos, hogy az egyes fondcsoportokon belül milyen elv alapján végezték el a besorolásokat. Például az államosítás előtti központi szervek jegyzéke esetében sem az időrend, sem a hivatali hierarchia, sem a betűrend szempontjainak érvényesítése inem figyelhető meg. Felvethető továbbá a kötettel szemben az a követelmény is, ha a szerzők a mű céljának a felhasználók jobb informálását tekintették^ akkor a csaknem 90