Levéltári Szemle, 37. (1987)

Levéltári Szemle, 37. (1987) 4. szám - KILÁTÓ - Körmendy Lajos: Levéltárosi benyomások Észak-Amerikában / 81–86. o.

minőségi eredményeket értek el: egy-egy kép felbontóképessége eléri a 180— 190 vonal/mm értéket is. A kutatóforgalom itt is hatalmas, bár mormon mértékkel nem mérhető. „Csak" 100 olvasógép van a filmkutató termükben és 5 különböző típu?i olvasómásoló gép, évente 55—60 ezer kutatási esetet regisztrálnak. Az olvasóterem mellett rendszeres időközökben egy tájékoztató filmet vetítenek az érdeklődőknek, elsősorban a családkutatóknak, A 250 ezer tekercset tartalmazó filmállomány pozitív másolatai állnak a kutatók rendelkezésére — mint ez oly gyakori Észak-Amerikában — önkiszolgáló rendszerben. A legmaradandóbb benyomást rám — és ez a többi meglátogatott intézményre is áll többé-kevésbé — a hallatlanul magas minőségi követelmények tették. Itt nem kell feltétlenül arra gondolni, hogy ez csak a gazdag anyagi források és a magas szintű technika eredménye. Mert pl. ahhoz nem kell külön beruházás, hogy a dolgozók — a filmről eltávolíthatatlan ujjlenyomatokat elkerülendő — a mikrofilmet csak vékony kesztyűben érintsék — ez egyszerűen szakmai igényesség és technológiai fegyelem kérdése. Ők sem dolgoznak jobb negatív filmmel, mint mi, a fentebb említett Kodak MRD kamerákat mi is használjuk. A munka- és technológiai fegyelemben azonban — a látottak alapján — hasonlóan nagy a különbség, mint technikai szinten, A mormonokhoz hasonlóan Washingtonban is megvizsgálnak, technikailag tesztelnek minden tekercset, sőt a működő kamerákkal naponta kétszer csinálnak próbafelvételeket. A felvevőgépeket egy adott kicsinyítésre állítják be és az iratokat annál a gépnél fényképezik, amelynek képmezőjébe beleférnek. Ha mégis arra kényszerülnének, hogy változtassanak a kicsinyítésen, ami akkor következik be, ha az iratok mérete változó és egyes darabok már nem férnek bele a képbe, akkor a kamerafej elmozdítása után újra beállítják az élességet. Ismervén, hogy milyen hosszadalmas eljárás ez és tudván, hogy az elmozdítás milyen csekély mértékben változtatja az élességet, ha változtatja, a követelmény túlzottnak tűnik. Igaz, filmjeik feloldóképessége 140 és 150 között mozog, ami messze túlszárnyalja a mi eredményeinket. Végezetül néhány szót az anyagvédelemről. A fentieket elolvasván sejthető, hogy itt is magas a mérce. A negatív filmeket klimatizált raktárakban tartják. A régi híradófilmek és a kormányzati szerveknél keletkezett mozgófilmek archiválása és őrzése is az ő feladatuk. Mivel az utóbbi évtizedben készültek már szinte kizárólagosan színesek — ezek sokkal érzékenyebbek, mint a fekete-fehér filmek —, nagy mélyhűtött raktárakat is építettek. A régi filmjeiket rendszeresen újravizsgálják és ahol szükséges, tisztítják. Ehhez a legmodernebb technikát, ultrahanggal működő gépet használnak (az ultrahang szemmel alig követhető vibrálásra kényszeríti a tisztító vegyszert, ami a gyors mozgás következtében szinte „lesikálja" a filmről a szennyeződést). Az utazó a külföldet járva akaratlanul is állandóan összehasonlítást tesz, ez természetes dolog. Ha az összehasonlítás számunkra nem kedvező, akkor a pozitívumokat el kell lesni és az itthoni feltételek mellett meg kell valósítani — mondhatja bárki joggal. Ha reálisan szemléljük a helyzetünket, el kell ismernünk, hogy belátható időn belül nem lesz annyi devizánk, hogy az észak-amerikai technikai színvonalat elérjük. Az ott látott szervezési, technológiai és munkafegyelemnek azonban nincsenek pénzügyi akadályai. Körmendy Lajos