Levéltári Szemle, 37. (1987)

Levéltári Szemle, 37. (1987) 1. szám - Németh István: A humanista Zsámboky János és az Osztrák Nemzeti Könyvtár / 38–43. o.

1567-ben 36 éves korában vette feleségül a pozsonyi Egrer Krisztináit. Először apósánál laktak, majd megvették az úgynevezett Macklos-házat a Singerstrassén, ahol Zsámboky haláláig lakott, s végrendelete értelmében családja továbbra is ott élt. Vidéki „villulája" Mannersdorfban volt, a Lajta lábánál. A szerény és visszahúzódó Zsámboky bizonyára azért is vette ezt a házat, hogy tudományos munkásságának annál behatóbban élhessen. 1570-től anyagi nehézségei azonban csak rosszabbodtak. Ennek oka abban rejlik, hogy szenvedélye a régiségek, érmek, szobrok, kódexek és könyvek megszerzési költségeit nem fedezte, jövedelme annál inkább sem, mert az udvar, évi járandóságával több ízben adós maradt. Bármennyire is szerette könyvtárát, amelyet szavai szerint kincsekért nem adott volna életében másoknak, de a beállott nehézségek következtében kénytelen volt a császárnak könyvei eladása végett ajánlatot tenni. II. Miksa császár elfogadta a kínálatot, de döntésével késlekedett. Zsámboky 1571-ben Dietrichsteinhez írt levelében leírja, hogy s mint érlelődött meg benne könyvtára eladásának gondolata és miként folytak az első alkudozások. Könyvtárából 360 görög és 140 latin kéziratot ajánlott föl, az árát 2500 magyar aranyban szabta meg. 1573 novemberében megjelentek a császári megbízottak Busbeck és Gerstmann személyében, hogy megtekintsék a fölajánlott kódexeket, de mivel Zsámbokynak hagyatéki per ügyben Pozsonyba kellett utaznia, elmaradt a könyvek listázása. Egy évvel később Zsámboky megkéri közvetítő barátját Cratót, a vétel sürgetésére, egy évre rá megismétli a kérését. Járandósága kifizetésével is tovább késlekedik az udvar. Csak 1578-ban, Miksa császár utódjával, II. Rudolffal történik meg az egyezkedés. Udvari megbízatásait felújítják, járandóságát folyósítják. A megvásárolt kéziratokat átszállították a császári könyvtárba, egy jegyzék kíséretében, amelynek azonban nyoma veszett később. A könyvtár eladása sem segített Zsámboky anyagi helyzetén, mert a vételár kifizetése tovább húzódott. Zsámboky végső szükségében úgy segített magán, hogy követelését átruházta két nürnbergi marhakereskedőre, akik a Magyarországon vásárolt és külföldre hajtott szarvasmarhák után esedékes illetéket nem a kincstárnak, hanem közvetlenül neki fizették. De ez sem jelentett végmegoldást, így az udvar haláláig adósa maradt. De nem csak az udvar, amint ezt az 1584. március 2-án kelt végrendeletéből megtudjuk, hanem mások is. A megmaradt nyomtatványokat és az újonnan beszerzett kéziratokat kiskorú fiára, Jánosra hagyta, amelyet utóbb a fiú gyámja, Sinnich Wolfgang, pozsonyi származású magyar ügyvéd az udvarnak adott el, a Zsámboky által 3000 arany forint helyett, csak 400 magyar arany forintért. A végrendelet évéből már csak haláláról van értesülésünk, azon adatunk, hogy 1584. június 13-án szélhűdésben Bécsben meghalt. Mint hithű katolikust, ünnepélyes temetésben és dicsőítő epitáfiumban részesítettek. 53 éves volt, amikor meghalt, amikor még erőt és kedvet érzett a munkához, amikor még tervei voltak a jövőre. Ez az aránylag rövid életkor az eléggé gyér és hiányos adatok dacára is olyan humanista személyt ismertet meg, akinek nagyon sok jó barátja volt, akit szerettek és megbecsültek. Szeretetre méltó, szerény, szelíd, rokonszenves ember volt, a tudományok fáradhatatlan művelője, szorgalmas tudós. Méltán hozhatja fel Szenczi Molnár Albert követendő példának egyik ajánlólevelében: „Hozhatnám elő sokaiknak példa jókat, az kiknek számkivetésben bujdosásoknak haszna, dicsérete kiterjedt nagysok időre, népekre; de rövidségnek okáért az előszámlált példákhoz mostan csak azt az eggyet adom, az mely az kegyelmetek városának dicséretire néz, becsületes nagyszombati uraim. A mi magyar nemzetünkben soha senki sem találtatott, ki több drága szép könyveket bocsátott volna az Kegyelmetek városából való Sám42