Levéltári Szemle, 37. (1987)

Levéltári Szemle, 37. (1987) 4. szám - Gerics József: A középkori rendiség egyes terminusainak római és kánonjogi vonatkozásairól / 9–16. o.

a gátak felépítése után is megmaradt és megtartotta az eredetileg az építés céljára szervezett közösségeket. Ezek már a 12—13. század fordulóján a telepes parasztok addig szerzett jogainak védelmében folytatott harc eszközei lettek. A brémai érsek és az oldenburgi grófok ti. hamarosan várakat kezdtek építeni az újonnan betelepített vidéken, s fegyvereseikkel rakták meg. A parasztok emiatt veszélyben látták önállóságukat. A 13. század elején megrohanták tehát ezeket az erődítményeket és a legénységet elűzték. A siker megszilárdította a parasztok harci közösségét és megnövelte magabiztosságukat. A szempontunkból legfontosabb körülmény az, hogy „Universitas Stedingorum"-nak kezdték nevezni magukat, s ilyen feliratú pecsétet is vésettek. Kihasználták azt a szakadást, amely a feudális vezető osztályban a Welf IV. Ottó és a Stauf II. Frigyes közti trónharc miatt keletkezett, s főleg azt a körülményt, hogy Welf- és Stauf-párti vetélytársak versengtek a brémai érsekségért is. A parasztok hol az egyik, hol a másik érsekjelölt szövetségeseként részeseivé lettek ennek a — nemességet egészében alaposan meggyengítő — harcnak. Sikerült is ez alkalommal a „maiores et potentes"-t a maguk paraszti universitas-ának elismerésére késztetniük. így néhány évre szinte teljes önállóságot verekedtek ki.

2 Ebben az esetben tehát az universiías a parasztok kezén a földesurakkal való összecsapás eszköze volt. Más jellegű volt a jouarre-i apátnő (abbatissa Iotrensis) és az alárendelt klerikusok szembenállása. Az apátnő ui. 1220 körül III. Honorius pápánál azt a panaszt emelte, hogy „bár a jouarre-i egyház klerikusainak és papjainak nem szokott saját pecsétjük lenni, s nem alkotnak olyan egységes testületet, amelyet káptalannak neveznek (non consueverint proprium habere sigillum nec sint unum corpus ita, quod capitulum appellaretur)", mégis ilyen pecsétet akarnak maguknak fejük és patronájuk, az apátnő sérelmére („in ipsius praeiudicium et gravamen"). A pápa elrendelte az apátnő panaszának kivizsgálását, s a jouarre-i klerikusok és papok önhatalmúan vésetett pecsétjének megsemmisítését. (X.5,31,14) Itt merőben egyházon belüli jogvitával van dolgunk, apátnő és tőle függő klerikusok között. Az említendő két következő eset a 13. század hatvanas éveiből, Languedocból való és egészen más jellegű közösség és felsősége közti vita, illetve vitasorozat. Az egyik ügyben 1262-ben az universitas elnevezés Önkényes alkalmazásának a felsőség általi visszautasításával találkozunk. Mende lakói püspökük éllen mozgolódtak és egyezkedni akartak vele. Idézésre elküldték hozzá universiías-uk syndicus-B.il

. Őket azonban a főpap nem volt hajlandó fogadni, mert — mint kijelentette — „nem universitas-t, hanem Mende polgárait (cives Mimatenses)" fogta perbe.

3 A másik ügyben a konkrét per azért indult, mert a clermont-iak az úr fennhatóságától független, saját syndicus-okat akartak választani, a dominus pedig szembeszállt törekvésükkel. Az ügy Guillauime de Cohardon seneschall béziers-i kúriája elé került és két évnél tovább tartott. 1270 végén, vagy 1271 elején hirdettek ítéletet. Eszerint a elermont-iaknak nem lehettek olyan saját tisztségviselőik, akik támaszul szolgálhattak volna az úrral való szembeszegüléshez. Csak bíróságnál való képviselet szükségének felmerülése esetén lehettek alkalmi syndicus-aik, s ezeket a képviselőket egészen az úr ellenőrzése alatt kellett választani. Az ismertetett ítélettel lezárt per nem állt magában. Az indoklás szerint ti. „az említett seneschall... Guido Fulcodius egykori narbonne-i érsek úr nyomdokait követve (vestigüs inherendo) döntött úgy, aki hasonló ügyben Caunes-ban is és sok más helyen is a helyzetnek megfelelően ugyanígy döntött". A Cler10