Levéltári Szemle, 37. (1987)

Levéltári Szemle, 37. (1987) 3. szám - DOKUMENTUM - Gergely Jenő: A keresztényszocialista mozgalom Magyarországon az 1920-as évek első felében / 25–48. o.

Engedje meg Főmagasságod, hogy alázattal kérjük annak közlését, vájjon ez ügy­ben mit határozott a Püspöki Konferencia. Ezúttal kérjük Főmagasságodat, hogy szóval ecsetelt nehéz helyzetünk megse­gítésére a saját maga részéről a kért havi állandó támogatást megadni kegyesked­jék. A szakszervezeti mozgalom ugyanis pártmozgalom nélkül eredményeket nem tud produkálni. Kérésünk teljesítését tisztelettel kérve vagyunk az Országos Pártvezetőség nevében Főmagasságodnak kézcsókoló fiai Kóródi Katona János volt nemzetgyűlési képviselő tb. főszolgabíró adminisztratív főtitkár. (Kézzel írt levél. EPL Cat. 55. 119111924. 1. fol.) * 1/6. sz. dokumentum AZ ORSZÁGOS KERESZTÉNYSZOCIALISTA PÁRT T. ELNÖKSÉGÉNEK Budapest. A folyó hó 8-án kelt beadványt, melyben a T. Elnökség pártcélokra havonkint egy-egy métemázsa búzát kér minden magyarországi püspöktől, illetőleg káptalan­tól, bemutattam a püspöki karnak tavaszi tanácskozásán. Értesítem a Tek. Elnökséget, hogy a tanácskozáson megjelent püspökök az előter­jesztett kérelmet tudomásul vették és határozatba ment, hogy annak teljesítését il­letőleg minden egyes püspök külön fog határozni. Fogadja... Csernoch bíb. hgprímás. 13 Esztergom, 1924. IV. 23. (Kézzel írt levélfogalmazvány. EPL Cat. 55. 119111924. Iratcsomó belső fedél­lapján.) * II. A II. számú dokumentum az Országos Levéltárból származik. Jelzete: K—150. BM. res. 2803. csomó, 1941— VII—5—257887. sz. Ez a belügyminisztériumi akta az egyesületek felülvizsgálása kapcsán keletkezett. Az 1938:XVII. te. értelmében felül­vizsgálták a keresztényszocialista egyesületeket és ezek központjának működését is. A vizsgálat kiterjedt a szervezet múltjára, és így a több száz fóliót kitevő iratköteg részletes információkat tartalmaz a keresztényszocialista mozgalom ellentéteiről, majd az 1926-ban bekövetkezett szakadásról, a frakciók harcáról, amely már akkor nyo­mozati és bírósági üggyé is vált. II. sz. dokumentum ..,._.,.,,, . • • • JEGYZŐKÖNYV. Felvétetett a Keresztényszocialista Országos Szakszervezetek Szövetsége által 1924. december 7-én és 8-án, a régi országházban rendezett Il-ik küldött kongresz­szusán. • , Megjelentek: Székely János, Tobler János, Szabó József, dr. Zibolen Endre, Mo­ravitz Lajos, dr. Dvorcsák Antal, Horváth Gergely, Kocsán Károly, Ankner Béla, Dvihally Géza, Madarász József, Rohály János, Bernáth Ignác, Kleiner Imre, Wen­czel István, Szieben József, Movik Zsigmond, Szalay Lajos, Lillian József, Haffner Béla, Klell István, Fekete Pál, Kecsey Lajos, dr. Krizs Árpád, Légrády Ferenc, Ker­kay Sándor, Ulicska Péter, Zsiday István, Mézes Gusztáv, Balázs Flóra, Somogyi Anna, Katona László, Mati Bernáth József, Borbás Géza, Fischer György, Bielesch Ágoston, Vizer Lajos, Rideg János, Heffinger Kálmán, Thiry Béla, Kovács Mihály, R. Vörös József, Teveli István, Takács Antal, Szedlacskó Kálmán, Hornyák Mihály^ 36

Next

/
Thumbnails
Contents