Levéltári Szemle, 37. (1987)

Levéltári Szemle, 37. (1987) 3. szám - DOKUMENTUM - Gergely Jenő: A keresztényszocialista mozgalom Magyarországon az 1920-as évek első felében / 25–48. o.

gyatva folytatja s nélkülözi azokat a minimális eszközöket, melyekkel nagyobb ará­nyú propagandát fejthetne ki. A pártmozgalom a szakszervezeti mozgalomnak kiegészítése és betetőzése. Oda, ahova a szakszervezeti mozgalom a helyzet mostohasága miatt nem jut el, — elér a pártszervezkedés, hogy gátat emeljen a szociáldemokrata és egyház-ellenes liberális hódításnak. Teljes tudatában vagyunk annak, hogy a Nagyméltóságú Püspöki Kar anyagi ereje sok irányban van igénybe véve, de mégis reá kell mutatnunk, hogy anyagi tá­mogatás nélkül nem bírjuk a küzdelmet. Kormánytámogatásra sem anyagiakat, sem a vasúti szabadjegyeket illetőleg nem számíthatunk, mert ellenzéki párt vagyunk s ezt az álláspontunkat a mai súlyos gazdasági helyzetben a szociáldemokratákkal szembeni harczban taktikából is meg kell tartanunk. Személyi kiadásaink nincsenek, mégis plakátokra, röpiratokra, a központi iroda fenntartására égető szükségünk van, hogy a szociáldemokraták agitációs erejével s a hátuk mögött álló mindég kész anyagi támogatással némi versenyt tartsunk. Házbérünk, villany és telefon számláink folytonosan emelkednek. Ezek fedezésére kérünk mély alázattal a Nagyméltóságú Püspöki Kartól támo­gatást. Az volna tiszteletteljes javaslatunk, illetve kérelmünk, hogy havonta min­den megyés főpásztortól és székeskáptalanától egy-egy mázsa búzát kérünk állandóan, illetve a búza árának az illető hónap elsején megállapított árát. 13 Nagyméltóságú Püspöki Kar! Amennyiben e tiszteletteljes kérésünk teljesíttet­nék, két czél lenne elérhető. Egyik: hogy takarékosság és tagjaink hozzájárulása útján elértük pártunk anyagi ügyeinek biztos bázisra való helyezését, mely után égető gondjaink nincsenek és a szervezkedésre fordíthatjuk minden energiánkat. A párt előhaladása jótékony hatással lesz a szakszervezeti mozgalomra is. A másik elért czél az, hogy a Nagyméltóságú Püspöki Kar ezen támogatással talpra állít egy igen fontos keresztény alakulatot, mely azután többé apró könyörgő kérelmekkel nem alkalmatlankodik a Nagyméltóságú Püspöki Kar tagjainál, hanem becsülettel fogja kötelességét teljesíteni. Kérjük a Nagyméltóságú Püspöki Kart, kísérje támogató figyelemmel a Párt tevékenységét, mely tevékenység feltétlenül hasznos, hisz féktelen agitációval szem­ben csak egy minél szélesebb medrű agitációt lehet szembeszögezni. Mély alázattal kérjük kérésünk teljesítését és vagyunk a Nagyméltóságú Püspöki Karnak az Országos Keresztényszocialista Pártvezetőség nevében Budapest, 1924. április 8-án Kóródi Katona János fiúi tisztelettel kézcsókoló Dr. Záborszky István hívei. Szabó József Törökné Kovách Hermin Dr. Zibolen Endre Dr. Krüger Aladár Müller Antal Székely János (Géppel írt, eredeti beadvány. EPL Cat. 55. 1191/1924. 2—3. fol.) 1/4. sz. dokumentum KERESZTÉNYSZOCIALISTA ORSZÁGOS SZAKSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE Budapest, IV., Kossuth Lajos ucca 1. Nagyméltóságú Püspöki Kar! Ismeretes a nagyméltóságú Püspöki Kar előtt az az egyház és nemzetellenes aknamunka, melyet a munkásszakszervezetekben a szociáldemokrata vezérek jobb ügyhöz méltó buzgalommal évek óta folytatnak. Ennek a vallás és nemzetellenes aknamunkának ellensúlyozására, illetve a munkások erkölcsi és anyagi érdekeinek védelmére alakítottuk meg annak idején a keresztényszocialista munkásszakszerve­zeteket. Ezekben a szakszervezetekben végezzük azt a csendes és kitartó népnevelő munkát, melyet a nagyméltóságú Püspöki Kar, élén a bíbornok Hercegprímás Úrral, erkölcsi és anyagi támogatásban részesít. Kötelességünknek vélünk eleget tenni ak­kor, midőn az elmúlt évi munkánkról rövid, összefoglaló jelentésünket a nagymél­tóságú Püspöki Kar elé terjesszük. 34

Next

/
Thumbnails
Contents