Levéltári Szemle, 37. (1987)

Levéltári Szemle, 37. (1987) 2. szám - Bikki István: Levéltári sajtószemle: válogatás: 1986. június–december / 108–110. o.

Levéltári sajtószemle Válogatás: 1986. június—december Magyar Országos Levéltár A jó ügy csendes szolgálatában címmel közölt írást a Társadalmi Szemle októberi száma a Magyar Országos Levéltárról, Varga János főigazgató tollá­ból. Az intézmény dolgozói a Levéltárban őrzött anyag rendezésének-rendsze­rezésének munkáját jórészt már maguk mögött tudhatják. Az előttük álló fel­adatok nagysága, szakértelem- és időigénye azonban talán még nagyobb, mint a korábbi szakaszban volt. Eközben az intézmény különféle gondokkal küsz­ködik. Ilyen például: hely hiányában alig-alig tudják átvenni a Magyar Or­szágos Levéltárba kötelezően tartozó iratanyagot. A bőség zavara ismételten vi­tákat lobbant fel a „történeti érték" fogalma körül. (Társadalmi Szemle, 1986. október.) Üj Magyar Központi Levétlár Verő Gábor főigazgatóval közölt interjút az Esti Hírlap. A főigazgató el­mondotta, hogy nagyon fontos feladat a levéltár tudományos műhely jellegé­nek erősítése, hiszen a levéltárosi munka presztízse és az elhivatottság az, ami igazán vonzóvá, megtartó erejűvé teszi az intézményt. A munka szerves része a kutató-publikáló tevékenység is. (Esti Hírlap, 1986. október 21.) Baranya Megyei Levéltár Sajtótörténeti ritkaságot találtak a Baranya Megyei Levéltár munkatársai. A Szakszervezeti Közlöny 1921. augusztus 14-i keltezésű, eddig ismert egyetlen példánya került elő. A magyar szakszervezeti sajtó egyedülálló terméke ez a lap, hiszen sajátos körülmények között született meg. Pécs és környéke — mint tudott — az első világháború után szerb katonai megszállás alá került. A meg­szállt terület szervezett dolgozói 1921. augusztus 14-én és 15-én szakszervezeti kongresszust tartottak Pécsett, s erre az alkalomra jelent meg a közlöny első száma, mint a Munkás című szocialista lap melléklete. (Délmagyarország, 1986. augusztus 13.; Esti Hírlap, 1986. augusztus 12.; Észak-Magyarország, 19S6. augusztus 14.; Magyar Hírlap, 1986. augusztus 13.; Népszabadság, 1986. augusz­tus 13.; Népszava, 1986. augusztus 13.; Népújság—Tolna, 1986. augusztus 13.; Pest Megyei Hírlap, 1986. augusztus 14.; Somogyi Néplap, 1986. augusztus 13.; Zalai Hírlap, 1986. augusztus 13.; MTI, 1986. augusztus 12.) A Baranya Megyei Levéltár és a Szigetvári Városi Tanács rendezésében krónikaírói értekezletet tartottak 1986. augusztus 21-én Szigetváron, amelyen értékelték a községi krónikaírás tapasztalatait. A legjobb krónikaírókat okle­vélben és könyvjutalomban részesítették. (Dunántúli Napló, 1986. augusztus 22.) 108

Next

/
Thumbnails
Contents