Levéltári Szemle, 37. (1987)

Levéltári Szemle, 37. (1987) 2. szám - Hargittai Emil: A Magyar Királyi Honvéd Főparancsnokság iratai, 1869–1918 / 60–69. o.

kiképzésére, valamint a háborús helyzetből adódó egyéb más belsőj feladatok megoldására. A honvédség szervezetében beállt későbbi változások, valamint a vezetés korszerűsödése szükségessé tette a honvédségről szóló törvénycikknek a gyakorlati élethez történő igazítását. Ezek közül a legfontosabb — a honvéd főparancsnokságra vonatkozó részei miatt — az 1890. V. törvénycikk volt. Ez tisztázta véglegesen a honvédelmi miniszter és a honvéd főparancsnok szolgálati viszonyát. (Meg kell jegyezni, hogy az erre utaló paragragus szövegezése 1907-ig, a főparancsnokság szervi határozványának kiadásáig, sokszor vita tárgyát képezte a két szerv között.) A nevezett törvénycikk 22. §-a a következőket rögzítette: „A honvédség minden ügye a honvédelmi miniszter hatáskörébe tartozikA fölterjesztéseket Ö Felségéhez ugyanő teszi meg. — A tisztán katonai vezetés és felügyelet végett Ö Felsége a honvédség főparancsnokául, a honvédelmi miniszter meghallgatása után, egy magasabb rendfokozatú tábornokot nevez ki. — A honvédség főparancsnokának kötelességei különösen: 1. a katonai kiképzés vezetése és felügyelete, 2. a fegyelmi hatalom és bírói felsőbbség! jog gyakorlása a tisztek és a legénység fölött, valamint az alárendelt parancsnokságok ebbeli joggyakorlatának felügyelete, 3. a honvédcsapatok és intézetek, valamint a hadi készletek felügyelete, 4. az alárendelt honvédcsapatok, parancsnokságok, hatóságok és intézetek fölterjesztéseinek véleményezése. 5. előterjesztések, illetőleg javaslatok tétele a honvédelmi miniszterhez, a honvédség kiképzésének, fegyelmi állapotának és harcképességének fokáról, tisztek előléptetéséről és szolgálati beosztásáról. — A honvédség főparancsnoka, katonai hatáskörébe vágó minden fontosabb rendelkezéseit egyúttal a honvédelmi miniszter tudomására juttatni, a honvédelmi miniszter által kiadott rendeleteknek foganatosításáról pedig ahhoz jelentést tenni tartozik." A Magyar királyi Honvéd Főparancsnokság 1868. december 12-én alakult meg, állománya feltöltésére pedig 1869. január 11-től, a királyi jóváhagyás után került sor. 1893-ig a Vár, Szent György tér 4. szám alatti fegyvertári épületben, 1893-tól 1896-ig a Dísz tér 13. szám alatti bérleményben, ezután a Ui sz téren felépült főparancsnoksági palotában (Dísz tér 17. szám) volt elhelyezve. A honvédség a tiszti állomány jelentős hányadát a császári és királyi közös hadseregtől vette át. A kinevezés egyik alapfeltétele a magyar állampolgárság volt. ,,A m. kir. honvédség alapszabályai" című rendelet ezt a 31. §-ban rögzítette: „A honvédtiszt kinevezési okmányát a honvédelmi minisztériumtól kapja; megkívántatván, hogy a magyar szent korona országaiban állampolgári joggal, vagy maradandó megtelepedési engedéllyel bírjon, vagy ezt megszerezze." Az átvett tisztek alkották a parancsnoki állományt, amely a német szolgálati és vezényleti nyelvben járatosabb volt, mint a honvédségnél kötelezővé tett magyar nyelvben. A honvéd főparancsnokság, a kerületi és ezredparancsnokságok törzsébe a felállításkor kizárólag a közös hadseregből átvett császári és királyi tisztek kerültek és kezdetben, magyar származásuk ellenére, nem beszélték a magyar szolgálati nyelvet. Ez az állapot sok bonyodalmat, sokszor ellenszegülést is kiváltott, s legalább egy évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy a katonai főhatóságok a törvénynek teljes mértékben érvényt tudtak szerezni. A kötelező magyar nyelvhasználat alól kivételt képezett a VII. 62