Levéltári Szemle, 37. (1987)

Levéltári Szemle, 37. (1987) 2. szám - Sinkovics István: A történetírás segédtudományai az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, 1777–1986 / 3–17. o.

1819-ben külön tanulmányban diplomatikájának irányzatát támadta. Itt a magyar nyelv kérdését újból szóvá tette. Bírálta Schwartner állítását, hogy a hazai nyelvű írásbeliség a középkorban erősebben háttérbe szorult, mint más országokban. Egyúttal adatokat hozott fel annak igazolására, hogy a magyar nyelv az udvarban és a közéletben is érvényesült. Horvát István a kérdést a saját kora, a magyar nyelv jogaiért és térnyeréséért tett erőfeszítések szempontjából ítélte meg és ebből a szemszögből bírálta Schwartnert, pedig a latin nyelv magyarországi uralmának megítélése megalapozott volt. A diplomatika oktatásának ügyében viszont azért támadta Schwartnert, mert a külföldi szakirodalom megállapításait tanítja a magyar ifjúságnak, ahelyett, hogy magyar diplomatikát adna elő, amelyet a hallgatók az egyetemről kikerülve fel tudnának használni. Pedig lényeges különbség van a külföldi és a hazai helyzet között. Külföldön a régi oklevél mint a történetírás forrása és a nemzeti büszkeség tárgya érdemel figyelmet, míg nálunk a birtokhoz való jogot és ezzel a nemes családok társadalmi helyzetét védelmezi. Ebből következik, hogy a diplomatikának Magyarországon azt kell tanítania, amit az ifjúság a gyakorlati életben a bíróságok előtt fel tud használni.

10 Abban igaza volt Horvát Istvánnak, hogy a külföldi fejlődést mint párhuzamot kellett volna érinteni, és Schwartner az indokoltnál nagyobb teret szánt annak bemutatására. Abban azonban erős túlzás volt, hogy munkája címéből ki kellene hagyni, hogy „kiváltképpen a magyar diplomatikába" kívánt bevezetést adni. Schwartner ugyanis nem mellőzte a magyarországi viszonyok bemutatását és aránylag elég sok hazai példát igyekezett hozni. A bíráló Horvát viszont a diplomatika keretében elsősorban a gyakorlati tanításra kívánta helyezni a hangsúlyt, olyan gyakorlati jogi ismereteket kívánt adni, amelyeket mások nemigen tartottak a diplomatikába tartozónak. Kétségtelen, hogy a feudális társadalmi rend idején más volt a diplomatika szerepe, és Horvát István, valamint Horvát Árpád főleg ezt a jogi oldalt hangsúlyozta." Itt érezhető eltérés volt a magyarországi diplomatika képviselői között. Pray maga is megemlítette a diplomatika és a jogi élet kapcsolatát, de kiemelte, hogy az általa művelt oklevéltan a történelem és az ehhez kapcsolódó tudományok számára tud segítséget adni. A saját példájára hivatkozott: amikor a diplomatika elméletére kutat a kamarai archívumban, nem veszélyezteti a kincstár jogait. Ez a felfogás lényegében már túlmutatott a feudalizmuson. Horvát István, aki különben ismerte Pray diplomatikáját, nem ezzel vitatkozott, hanem Schwartner felfogásával, és fél évszázaddal később Horvát Árpád is helytelenítette, hogy Schwartner az oklevelekben csak történeti forrást látott és nem emelte ki azok jogi értékét. Schwartner Márton a diplomatikán kívül a statisztikát is eredményesen művelte. A Statistik des Konigreichs Ungarn 1798-ban, majd 1809-ben jelent meg, és francia fordításban is közzétették Frankfurtban. A statisztikát azonban ő nem tanította az egyetemen. A statisztikai tanszéket — amint láttuk —, a jogi karón szervezték meg és amikor tanára, Barics Béla meghalt, Schwartner ugyan számításba jött a jelöltek között, de ottani kinevezését ellenezték. Sőt, amikor már halála után Cziráky Antal, az egyetem elnöke azt javasolta, hogy diplomatikából és statisztikából Schwartner könyvét kellene bevezetni a jogi karon, a javaslat nem talált meghallgatásra.

12 Horvát István több területen széles körű munkásságot fejtett ki, de a segédtudományokból tankönyvet nem adott ki. Utóda, Horvát Árpád oklevéltani jegyzeteket adott ki nyomtatásban, három részben: Bevezetés a magyar oklevéltanba; A diplomatikai írástan alapvonalai; A diplomatikai kortan alapvo6