Levéltári Szemle, 37. (1987)
Levéltári Szemle, 37. (1987) 1. szám - HÍREK - Szögi László: Hírek az egyetemi levéltárakból / 100–. o.
Budapesten született. 1969-ben az ELTE Bölcsészettudományi Karán történelem—levéltáros szakon szerzett diplomát. Bölcsészdoktori disszertációját 1973ban a XVIII. századi magyar várostörténet témaköréből védte meg. 1974—1977 között adjunktusként tanított az ELTE Bölcsészkarának a Történelem Segédtudományai Tanszékén. Mint a budapesti pártarchívum vezetője 1981-ben indította el a budapesti pártszervezetek történetét (1945—1984) bemutató dokumentumköteteket. Hírek az egyetemi levéltárakból Az elmúlt évben jelentős előrelépés történt a hazai egyetemek és főiskolák történeti forrásanyagának feltárásában és kutathatóvá tételében. Az Állatorvostudományi Egyetem Központi Könyvtárának keretében folyó levéltári feldolgozó munka abba a fázisba jutott, hogy az egyetem jogosan kérhette gyűjteményének szaklevéltárrá nyilvánítását. A Művelődési Minisztérium megvizsgálva a fennállásának 200. évfordulóját éppen 1987-ben ünneplő Állatorvostudományi Egyetem biztosította levéltári tárgyi és személyi feltételeket, a gyűjteményt 1986. május 1-től szaklevéltárrá nyilvánította. Ugyancsak 1986 őszén kérte a keszthelyi Agrártudományi Egyetem, hogy Központi Könyvtárának keretében szaklevéltárat hozhasson létre. A keszthelyi egyetem legkorábbi jogelődje, a Georgicon 1797-ben alakult. Már e korszakból is őriznek Keszthelyen kisebb mennyiségű iratanyagot, de jelentősebb, s eddig csaknem feltáratlan iratsorozattal rendelkeznek az 1865-ös újraindulás korszakától kezdve napjainkig. Az egyetem a levéltári anyag elhelyezéséhez, feldolgozásához és kutatásához biztosítja a tárgyi és személyi feltételeket, így a jelenleg aktívan folyó feldolgozó munka befejezése után sor kerülhet a szaklevéltárrá nyilvánításra. Hasonló módon, 1986 végén kérte a budapesti Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, hogy történeti forrásait egyetemi szaklevéltár keretében őrizhesse, és tegye kutatható állapotba. Az egyetemen már befejezéséhez közeledő rekonstrukciós munkálatok lehetővé tették, hogy a levéltári-irattári anyag elhelyezésére jó körülményeket biztosító helyiségeket alakítsanak ki. E látszólag fiatal egyetemünk ugyanakkor már 130 éves múltra tekint vissza, hiszen a felsőfokú közgazdászképzés első intézményei 1857-ben alakultak meg Pest-Budán, és jogelőd intézmények hosszú során, a legkülönbözőbb szervezeti módosulásokon keresztül jutoitt el az egyetem mai formájáig. Korábbi töredékanyagoktól eltekintve 1899-től, a volt Keleti Kereskedelmi Akadémia létrehozásától kezdve tekinthető viszonylag teljesnek a megmaradt forrásanyag. A levéltári anyag feldolgozása a Közgazdaságtudományi Egyetemen is megkezdődött, s itt is csak annak befejezése után kerülhet sor a szaklevéltárrá nyilvánításra. Szögi László 100