Levéltári Szemle, 36. (1986)
Levéltári Szemle, 36. (1986) 1. szám - Körmendy Lajos: Mikrofilm vagy mikrofiche? / 47–49. o.
Mikrofilm vagy mikrofiehe? A mikrofotográfiai formák közül manapság talán a mikrofilmlap (mikrofiehe) a legnépszerűbb. Használata a 60-as évek óta viharos gyorsasággal terjed, és sokan állítják, hogy rövid időn belül kiszorítja a tekercsfilmet. Az irodákban, dokumentációs szolgálatoknál ma valóban gyakoribb a filmlap, mint a tekercsfilm. Ez érthető, mert az ottani követelményeknek ez a mikroforma tökéletesen megfelel: könnyen kezelhető, szállítható, küldhető, az adatok változásának megfelelően az új információk gyorsan rögzíthetők, a régiek pedig eliminálhatók. A levéltárak — nem csekély mértékben a Nemzetközi Levéltári Tanács illetékes szakbizottságának a sugallatára — hosszú ideig ellenálltak. A jég a 70-es években tört meg, azóta az alkalmazók tábora itt is gyorsan növekszik. (Gyakran a kutatók ösztönözték a bevezetését, azok a kutatók, akiknek többsége még ma is ellenérzéssel viseltetik a tekercsfilmmel szemben. Hogy ez miért van így, annak pszichológiai okai vannak.) Egy levéltári intézmény számára alapvető, hosszú évekre, esetleg évtizedekre meghatározó döntés egy bizonyos mikroforma-rendszer kiválasztása, majd alkalmazása. Ezért kívánatos, hogy ezek a döntések megalapozottak legyenek, ennek viszont az az előfeltétele, hogy a döntéshozók bizonyos ismeretek birtokában legyenek. A mikrofilmlap egy téglalap alapú film, melyen több sorban helyezkednek el a felvételek. Kameranegatívként a hagyományos, ezüstsós filmlapok használatosak. A filmlapokról készült vagy az ezüstsós, vagy diazó anyagúak a legelterjedtebbek. Az utóbbiak előállítása gyorsabb, olcsóbb, és egyszerőbb, a minőségük kitűnő, kevésbé sérülékenyek. A hátrányuk — csakúgy mint a diazó tekercsfilmeknek — elsősorban az, hogy instabilak, és ebből következően viszonylag rövid életűek, levéltári biztonsági filmként — aminek az élettartama több mint 100 év kell hogy legyen — nem használhatók. Többféle méretű filmlap van forgalomban. A leggyakrabban használtak a 75X125 mm (katalogusméret), a 90X120 mm, a 105X148 mm (A/6-os méret) és a 210X297 mm-esek. A levéltárakban a 105X148 mm-es a legelterjedtebb. Egy mikrofilmlapra különböző számú felvétel fényképezhető, mert a képmezőméret szinte minden felvevőgépen változtatható. A Magyarországon általánosan használt felvevőgépek 30—69 képet fényképeznek egy A/6-os lapra a képmezőtől függően (11,00X15,75 mm vagy 22,00X15,75 mm). A kicsinyítés ezeknél a gépeknél nem változtatható folyamatosan, két vagy három fix állásuk ,van 20 és 30 közötti kicsinyítési mértékkel. (Ennél persze jóval nagyobb redukcióval dolgozó, és egy lapra több felvételt produkáló gépek is vannak, ezek 47