Levéltári Szemle, 36. (1986)

Levéltári Szemle, 36. (1986) 4. szám - HÍREK - Jancsó Éva: Tanácskozás a vállalati iratokról: beszámoló a MKE Levéltári Szekciója 1986. augusztusi üléséről / 81–86. o.

vékenységet végezhetnek olyan szervezetek is, amelyek nem önálló jogi személyek. Ilyenek a szövetkezeti szakcsoportok, a vállalati gazdasági munkaközösségek és a magán GMK-k. A vállalatok mellett — egyszerűsített formában — kisvállalatok, a szövetkezetek mellett kisszövetkezetek működnek. Ezek tevékenységét az alapító kevésbé befolyásolja, viszont nem kaphatnak állami dotációt sem. Tevékenységükben nagyobb a kockázat, munkájukat a piaci viszonyok jobban befolyásolják. A hierarchikus szervezeti forma azonban nemcsak a vállalatok között található meg — hangsúlyozta Klonkai László —, hanem egy-egy nagyvállalat szervezetén belül is. A vállalatok az 1950-es évek végétől telephelyeket létesítettek, 1963 óta pedig — a vidéki iparosítás előmozdítása érdekében — gyáregységek jöttek létre. A külső telepek elhelyezése szerint megkülönböztetjük az országos, regionális, megyei, városi, községi vállalatokat. Klonkai László elismerte, hogy a levéltárosok — a statisztikus szemével nézve is — igen nagy feladattal állnak szemben, ha az iratanyag átvételéhez és rendezéséhez a vállalati fondképzők történetét kutatják. Javasolta, hogy a munka megkönnyítése érdekében regisztrálják folyamatosan a szervezeti és névváltozásokat, állítsák össze időnként a gyűjtőkörükbe tartozó vállalatok listáját oly módon, hogy a teljesség biztosítására rendeljék hozzá a statisztikai számjeleket és a bennük rejlő információkat is. A rendkívül érdekes összefoglalót követően az előadó válaszolt a résztvevők kérdéseire, majd a szekcióülés a levéltári gyakorlattal összefüggő témák megbeszélésére tért át. Elsőnek Vass István, az Üj Magyar Központi Levéltár főigazgató-helyettese számolt be a helyi tapasztalatokról, a vállalati anyag átvételével és feldolgozásával kapcsolatos problémákról az Űj Magyar Központi Levéltárban. Az előadó részletesen ismertette, hogyan szervezték meg e kiterjedt gyűjtőterületen az irattárak ellenőrzését, milyen erőfeszítéseket tettek a történeti iratanyag felmérésére. Az általuk ismert vállalatok általában rendelkeztek új iratkezelési szabályzatokkal, azonban ezeket a legtöbb helyen nem tartották be. A szabályzatok tulajdonképpen az 1972-es 'minisztériumi mintaszabályzatok mechanikus utánzatai voltak, nem került sor azok adaptálására. így az iratkezelési szabályzatok alapján a vállalatok irattárait nem lehetett áttekinteni. Lényegesen jobb volt a helyzet az iratselejtezések vonatkozásában, amit a vállalatok az előírásoknak megfelelően végeztek. Legfeljebb az okozott problémát, hogy helyenként a selejtezést csak az operatív (kézi) irattárakban hajtották végre, a 2—5 éves őrzési időt igénylő iratok eltávolítása céljából. Ami azonban a központi irattárba bekerült, annak selejtezésére nem tértek vissza, így a történeti értékű iratok közé olyan dokumentumokat is besoroltak, amelyek 10, 15, 30 év után sem a kutatás, sem a vállalati ügyvitel számára nem voltak érdekesek. Beszámolt arról, hogy gyűjtőterületi munkájuk során elsődleges feladatuk az UMKL-nál rendszeresített szervnyilvántartó lapok kitöltése volt. Az adatlapok az államosítástól 1972-ig a kisebb vállalatoknál 250—400 folyóméter iratot regisztráltak a központi irattárban, a nagyobbaknál helyenként 1000— 1500 folyómétert is. Történeti értékű iratként az ellenőrzést végző munkatársak 15—40 fm-t, elvétve 80—100 fm-t jeleztek. A legfontosabbnak ítélt 10 vállalatot írásban is megkeresték az iratanyaggal kapcsolatban, öt válaszlevél érkezett meg, amelyekben a vállalatok óriási mennyiségű iratanyagról adtak számot. A Mecseki Szénbányák például az 1945—1983 közötti időszakból 6500 folyómétert, a Borsodi Szénbányák több, mint 3000 folyómétert jelentett be. 83