Levéltári Szemle, 36. (1986)

Levéltári Szemle, 36. (1986) 4. szám - VITA - Böőr László: Levéltáros? történész? levéltáros! / 44–46. o.

Levéltáros? Történész? Levéltáros! Nagy egyetértéssel olvastam Buzási János gondolatait a levéltárosok társadalmi helyzetéről, közérzetéről és a levéltáros egyesület jövőjéről, a Levéltári Szemle 1986. évi 1. számában. Meglehetősen vegyes érzelmekkel hallgattam végig viszont a cikk egyes megállapításaihoz kapcsolódó vitát a noszvaji tanácskozáson. Valljuk magunkat levéltárosoknak, levéltári dolgozóknak, ugyanakkor mintha másodrendűnek tartanánk hivatásunk gyakorlását: kimondvakimondatlanul többnyire mást szeretnénk csinálni, mint amit a társadalom a levéltáraktól és a levéltárosoktól elvár. Zavart a vitában az is, hogy mintha a magyar levéltárosok hivatástudatában sajátos kettősség jelentkezne. Űgy tűnt, hogy a szakmai munka, szakmai közérzet talán egészen mást jelent az országos levéltárakban, a fővárosban, mint a többnyire kis létszámú, ezért a levéltári feladatokat sokkal összetettebb módon ellátó területi levéltárakban. Más gondok, más problémák, más elképzelések, más lehetőségek. Pedig a célunk mindenképpen azonos kell hogy legyen: mégpedig a levéltári anyag megőrzésének biztosítása, hasznosításának széles körű elősegítése s ezen túlmenően a levéltárak jelentőségének, feladatának és a levéltári munkának a társadalmi elismertetése. Hangsúlyozom, hogy nekünk a levéltári munkát, a levéltáros megbecsülését kell elismertetni. Elvitatkozgatunk a levéltáros és a történész vélt kettősségén, ugyanakkor szerényen elhallgatjuk a legalapvetőbb tényt: igényes és valóban új eredményeket felmutató történeti kutatás egész egyszerűen elképzelhetetlen a tudományos igényű és szintű levéltárosi tevékenység nélkül! Hiszen — némileg sarkosan fogalmazva — bármely kutató, a legkiválóbb történész igazán eredményesen csak azt az anyagot kutathatja, azokat az adatokat ismerheti meg, amelyben a levéltáros a legalapvetőbb levéltári munkákat már elvégezte, amelyeket a levéltári feldolgozó munka kutathatóvá tett. És a hivatását szerető levéltárosnak ezeket a munkákat teljes egészében vállalnia és végeznie kell. Némi irigységgel gondolunk a korábbi évtizedek levéltárosaira, akik számos kiemelkedő történeti feldolgozást készítettek és lényegében megteremtették a tudományos szintű forráspublikációt —• helyi és országos szinten egyaránt. Ugyanakkor ez a hivatástudattal áthatott történész—levéltáros generáció kénytelen volt tehetetlenül nézni a korabeli tör-p téneti források pusztulását, aminek következtében szomorúan kell megállapítanunk, hogy a levéltárak ma már gyakorlatilag egyáltalán nem számíthatnak pl. a különböző gazdasági szervek, szövetkezetek, vagy az egyesületek és testületek 1980—1965 előtt keletkezett irataira. Sok helyen ma is különc csodabogaraknak tekintik a pincékben, padlásokon irattári anyag után kutató levéltárosokat, de éppen nekünk kell a legjobban tudni: e nélkül egészen egy44