Levéltári Szemle, 36. (1986)

Levéltári Szemle, 36. (1986) 4. szám - Varga J. János: A vármegyei nemesség és a végvári katonaság a felszabadító háború első szakaszában, 1683–1686 / 30–39. o.

a Rába—Rábca közben megszólalnak a császári tüzérség ütegei, s megakadá­lyozzák, hogy Kara Musztafa emberei átkeljenek a folyón. Ekkor ibatár erőik indulnak el dél felé a kán fia, Nureddin szultán vezetésével, s elfoglalják a Győrtől három óra járásra eső imérgesi palánkot, majd átúsztatnak a folyón. Másnap, július l-jén újabb török—tatár erők követik őket, miután Mórichi­dánál sikeresen megütköznek Lotharingiai Károly egyik csapatosztályával. A császári gyalogság Győr várába menekül, a lovasság átkelve a Rábcán nyu­gat felé vonul vissza. Július 4-re a császári fővezér feladja a Dunántúlt és seregével a Lajta mögé húzódik. A törökök megszállják a Tóközt, s felperzse­lik Győr külvárosát; magát a várat időhiány miatt ugyan nem veszik ostrom alá, de körülzárják. 22 Az ellenállásnak a szándékát sem találni már ezekben a napokban iá Rábán innen, amivel június közepén itt-ott még találkozni, mint a végvárak feladása előtt Pápán, ahol a győri főkapitánysághoz tartozó őr­ségek parancsnokai június 12-én tanácskoznak és levelet intéznek Batthyány Ádámhoz: a Rábánál összevont csapatokat tartsa együtt, ők is azon lesznek, hogy katonáik ne oszoljanak szét. 23 Tata és Pápa őrsége sem tartja 'magát tovább: július első napjaiban sza­bad elvonulásra föladja a két várat, s ugyanúgy tesznek Csobánc, Keszthely, Szigliget, Devecser, Csesznek, Jánosháza, Somló, Simonyi, Tüskevár és Tapolca védői is. Egyedül Magyar-Óvár őrsége tanúsít komolyabb ellenállást a Rá­bán túl, hogy megvédje a várban tárolt nagy mennyiségű gabonát, de a túl­erőnek ők sem állhatnak ellent: a törökök rohammal beveszik a várat, védőit kardélre hányják. A török—tatár csapatok hamarosan Nezsidér, Hamburg és Parndorf kapui előtt állnak. 24 A dunántúli védelmi vonal napok alatt össze­omlott, a végváriak és a vármegyei inszurgensek csapatostól szökdöstek haza, Batthyány Kristóf, Ádám és Draskovics Miklós Thököly hűségére tért. Ezt tette Pozsony vármegye nemessége is a Bazinban július l-jén tartott közgyűlésen, és számos alsómagyarországi főúr, meg középbirtokos nemes. Kékkő, Léva és Szent Benedek őrsége pusztán hagyva a várakat széjjel osz­lott, vagy Thököly zsoldjába állt. S amikor Caraffa és Schuitz hadteste visz­szavonult a morva határra, felbomlott a nádor magára hagyott tábora is a Vágnál. Thököly Imre kardcsapás nélkül kelt át a folyón Szeredánál. Nagy­szombat július 19-én fogadott hűséget a fejedelemnek, Pozsony pedig 26-án nyitotta meg előtte kapuit, miközben lovassága a Morva folyóig s azon túl portyázott. 25 Némi gúnnyal és sok igazsággal válaszolt Géczy Zsigmond, Thököly test­őrségének ezredese a nagyszombati bíró üdvözlő-hódoló szavaira: „Édes bíró uram! örvendek azon, hogy Isten kegyelmeteknek olyan alkalmatosságot adott érni, melyen kegyelmes urunknak hívségére állván, magát, kedveseit és jószá­gait kártúl s veszedelemtűi megoltalmazhatta, s szegény bujdosó magyar nem­zettel, úgy mint igaz vérével egyet ért. Mert ugyanis akiknek ekkoráig va­zallusságra, szántszándékkal való gyalázatos adózásra, kontribúcióra, akcizára kötelezte volt kegyelmetek magát, hol vannak? Miért nem oltalmazták ke­gyelmeteket, kikben minden reménységek volt? Hová lettek, akiket télen-íiyá­ron maga kárával hizlalt, urallott és csaknem Isten gyanánt imádott ez a föld, hol vitézkednek?.. .' ,26 A császáriak ekkor már csak Bécs védelmére, a magyarok pedig saját tűz­helyük megoltalmazására gondoltak. „A dunántúliak látva, hogy szülőföldjük odavész, siettek családjuk és vagyonuk megmentésére. A dunáninneniék attól félve, hogy hasonló sorsra jutnak, máris oszladoznak... Én itt állok az ellen­séggel szemben katonaság nélkül" — tudósít drámai hangon a történtekről a nádor. Közbenjárói tisztét azonban még az utolsó pillanatban is teljesíti: „a 34

Next

/
Thumbnails
Contents