Levéltári Szemle, 36. (1986)

Levéltári Szemle, 36. (1986) 4. szám - Varga J. János: A vármegyei nemesség és a végvári katonaság a felszabadító háború első szakaszában, 1683–1686 / 30–39. o.

tással, hogy „akármilyen kondíciók alatt a török Porta elméjét csendesítse meg". Caprara nemcsak értékes ajándékokat vitt magával, hanem felhatalmazást is annak közlésére, hogy a vasvári béke meghosszabbításáért a császár évi adót fizet a szultánnak „honorárium" címén. A császári követ azonban látta a birodalom központjában folyó háborús készülődést, s nyilván tudomást szerzett a török vezetők 1682. augusztus 6-án lezajlott tárgyalásáról is, ahol eldöntötték az 1683-as európai hadjáratot. Októberben már csak jó tanácsot adhatott a császárnak: „ha erem minden lüktetésével egy-egy levelet írhatnék, csakis azt mondanám mindig és mindig, hogy Felségednek nem marad hátra más, mint a kardhoz nyúlná ... Semmi kilátás a békére .. ."

2 IV. Mehmed szultán 1683. február 20-án hivatalosan is deklarálta a Lipót császár elleni háborút. A Drinápoly melletti Csukur-csajri (Gödrös rét) nevű tágas mezőn gyülekeztek a csapatok, ahol három lófarkas hadijelvény lengett a kora tavaszi szélben, jeléül annak, hogy maga a szultán, minden muszlim kalifája személyesen vanul a sereggel. Márciusban megszemlélte a hadsereget, majd a hónap utolsó napján Kara Musztafa nagyvezérrel elindult Belgrád felé.

3 A Duna völgyében haladó törökök létszámát az egykorúak 250 000 főre becsülték, ami mindenképpen túlzottnak látszik. Valószínűbb, hogy a szultán 100 000 emberrel indult el, s hadserege menet közben Ghiraj tatár kán, a két román vajda, Apafi Mihály és Thököly Imre fejedelem segélycsapatainak csatlakozásakor további 30 000—35 000 fővel gyarapodott.

4 Május 3-án érték el Belgrádot, ahol IV. Mehmed Kara Musztafát nevezte ki a hadjárat fővezérévé. A szultán maga Belgrádban maradt, a sereg pedig tovább vonult a drávai átkelőhelyhez, amelyet már március végétől őriztettek, hogy felgyújtását megakadályozzák. Eszékre június 2-án érkeztek meg, ahol sok időt elvesztegettek.

5 Már ötödik napja foglalkoztak a zsold és élelem kiosztásával, meg a tölgyfahídon felfedezett hibák kijavításával, amikor megérkezett Felső-Magyarország fejedelme. Thököly Imre a török hadsereg felvonulására alapozta további politikáját, mert az a törekvés vezette, hogy területileg korlátozott fejedelemségét a török védnöksége alatt álló egész magyar királyság fölötti uralommal cserélje fel, hiába hárította el magától a királyi címet 1682 szeptemberében Fülek alatt. Ezért — és mert hitt a török fölényében, meg a gyors döntés szükségességében —, a Bécs elleni felvonulást javasolta Kara Musztafának. Ugyanakkor a pusztítás elkerülése érdekében szerette volna, ha a török hadak rövid ideig tartózkodnak Magyarországon, és az ország népét maga hódoltatja. Kiáltvánnyal fordult tehát a dunántúli főrendekhez és a vármegyékhez, amelyben megmagyarázta, hogy miért helyezte magát a török oltalmába. Hivatkozott a régi fejedelmek példájára, akik nem kaptak segítséget a keresztény uralkodóktól a török ellen, s a császárra, aki a rendi jogok ellen tört és sérelmeiket nem orvosolta. Egyúttal intette „a főnemesi, a nemesi és egyéb rendeket az együttműködésre és a hűségre". Nem vállal felelősséget azért, ha a hazához hűtlenek, a megátalkodottak javait felégetik, magukat és szeretteiket örök rabságba vetik.

6 A nagyvezér — anélkül, hogy haditanácsa döntött volna a támadás végső célját illetően — meghagyta Thökölynek, hogy a mellé adott Húszéin pasával és hadinépével hódoltassa Alsó-Magyarországot, és a Duna bal partján kövesse a Dunántúlon keresztül vonuló török sereget.

7 A császári hadvezetés a török támadás elhárítására 60 000 fős haderő kiállítását rendelte el. Ebből a fősereg, csaknem 22 000 gyalogos és 11 000 lovas a Pozsonnyal szemközti Köpcsénynél ütött tábort, Antonio Caraffa tábornok és Schultz altábornagy 8000 emberből álló hadteste a Fölső-Vágnál Zsolna és 31