Levéltári Szemle, 36. (1986)

Levéltári Szemle, 36. (1986) 3. szám - HÍREK - Koroknai Ákos: A noszvaji levéltáros találkozó / 87–93. o.

A noszvaji levéltáros találkozó A Magyar Könyvtárosok Egyesületének levéltáros szekciója — 80—90 fő részvételével — 1986. május 21—23. között Noszvajon tartotta meg tanácskozását a Heves Megyei Tanács Továbbképző Intézetében. A résztvevők a hivatástudat és közérzet kérdését, az önálló levéltáros egyesület megalakításának ügyét és programját, valamint a számítógépek gyakorlati alkalmazásának eddig kialakult levéltári formáit vitatták meg. A találkozó első részeként levéltáros fórumra került sor, ahol az előzetesen beadott kérdésekre Molnár József, a Levéltári Osztály vezetője válaszolt. Akármennyire is kívánatos lenne a kérdések egyenkénti felsorolása és a válaszok ismertetése, terjedelmi okokból (és ez nem szokványmentegetődzés, hanem nagyon is gyakorlati) nem tehetjük meg. S minthogy erre a jövőben sem igen számíthatunk, eggyel több ok van arra, hogy a szakmai egyesületi rendezvényeket minél többen látogassák és az ott hallottak a levéltáros szakma szélsőbb berkeibe eljussanak. Nem is marad így más hátra, mint a legfontosabb kérdéscsoportok, pontosabban válaszblokkok összefoglalása. Mielőtt azonban erre rátérnénk, ki kell emelnünk azt a tényt, hogy hosszú évek óta ez az első levéltári fórum teremtett lehetőséget arra, hogy a minisztérium levéltári osztálya és a szakma művelői kötetlen keretek közepette találkozzanak, s valamiféle párbeszéd kezdődhessék meg a levéltárak munkatársai és a szakmai felügyeleti szerv között. Ezt a tanácskozási formát — s ebben a résztvevők valamennyien egyetértettek — a jövőben is életben kell tartani, hiszen a sokak részéről gyakorta hangoztatott kifogást, miszerint nincs szakmai közélet, mert érdektelenségbe fullad minden, mert csekély a visszhang, Noszvaj alaposan megcáfolta. Már a levéltári fórum alkalmából feltett kérdések is a szakmai érdeklődés kifejezői voltak, még akkor is, ha a szakma terveit, jövőbeli helyzetének alakulását nem tudakolták, ha akadtak is pontatlanul feltett kérdések (pl. a Levéltári Osztály milyen levéltári modellt tart helyesnek?). „Gyakorlat teszi a mestert" — tartja a közmondás, és ez az első gyakorlat, a maga olykor féloldalúságával nem is volt olyan rossz! Egy azonban bizonyos, hogy a szakmai közéletiség azonnyomban megpezsdül, mihelyst a szakma egész közvéleményét érintő és ugyanakkor a levéltáros szakma mibenlétét vizsgáló kérdések megvitatására kerül sor. Erre utalt Borsa Iván (OL), amikor megjegyezte, hogy a program bősége valójában nem nyújtott lehetőséget minden napirendi ponton mélyreható elemzésére, s ebben az értelemben a kevesebb több lehetett volna. A levéltári fórum legszélesebb problémablokkja kétségtelenül a levéltári tájékoztatási rendszert, annak hiányosságait vizsgálta, melyet Molnár József többféle megközelítésből elemzett, hiszen a levéltári munkát aligha lehet szakmailag azonos elvek alapján végezni, ha nincsenek meg azok a csatornák, amelyek az idevágó információkat eljuttatják mindazokhoz, akiknek erre szükségük van. Ennek a tájékoztatási rendszernek nyilvánvaló összefüggései vannak a Levéltári Osztály irányító funkciójával, hogy ti. miként látja egyúttal az osztály saját irányítási szerepét, s miként viszonyulnak mindehhez az egyes levéltárak. Noszvajon többszörösen és határozottan szólt minderről Molnár József, állást foglalva amellett, hogy miként „állami vezényszóval" levéltáros közélet sem teremthető, ugyanúgy szükségtelen mindenfajta „központi parancsszó" a levéltári munkák normatív szabályozásában, a levéltárak közötti együttműködési viszonylatok kialakításában, mert ez utóbbi pl. nem is a központi 87