Levéltári Szemle, 36. (1986)

Levéltári Szemle, 36. (1986) 3. szám - DOKUMENTUM - Erdész Ádám: Kovács Imre pályaképéhez: Kovács Imre és Kner Imre levelezése, 1936–1937 / 49–67. o.

ki[s] úton is eleget, ha nyitva tartja a szemét és volt is min gondolkozni a látottakon, de ezt levélben hosszadalmas volna megírni. Az országnak ezt a vidékét egyáltalában nem ismertem még eddig és nagyon érdekes volt ezt is megnézni. Hazaérkezve tele volt az asztalom elintézni valókkal, [...] Csak most, három hét után értem magam utói úgy-ahogy, s most jutok hozzá, hogy a „Magyar Út" beküldött két számát megköszönjem. Egyebet csak keveset olvastam el a lapban, csak főként az ön cikkével foglalkoztam.

11 Hát bizony, nagyon szomorúak az ön megállapításai. Lassanként egész pszichózissá fejlődik bennünk a német terjeszkedés elleni szellemi védekezés, mert hiszen valóságos védekezésről úgy sincsen szó. Ügy vagyunk vele, mint a házinyúl, amely felé lassan közeledik a boa constrictor és annyira hipnotizálja a szegényt a nézésével, hogy az mozdulatlanul hagyja megenni magát? Valahogy jobb volna elevenebben élni. Látok a Magyar Űtban is egy cikket, amelyik egy megtért marxistától ered.

12 Nagyon sok a korlát, nagyon sok az apró klikk és nagyon sok az ilyen lap. Kevesebb táborra kellene oszlania az országnak és ezek között alacsonyabb kerítéseknek kellene lennie, hogy a hang messzebb hangozzék, hogy ne ki-ki csak a maga kis szűk köréhez szóljon, erősebb integrációra volna szükség. Űgy látszik, hogy sokan nagyon sokallják még ezt a maradék magyarságot is, azért osztogatják egyre? Azt látom, hogy az emberek felbuzdulása kimerül abban, hogy ki-ki elolvassa a maga újságját, de ennél többet nem törődik a közdolgokkal, csak az, akinek hivatása és megélhetése a politika. Ne vegye rossz néven ezt a megjegyzésemet, nem Magának szól ez, kedves Kovács Uram, Maga később se lesz más, mert ilyen a természete, de azt látom, hogy csak azokat foglalkoztatják nagyon intenzíven a közügyek, akik extra muros vannak, akik még nem helyezkedtek el sehogy. Akinek már állása van, az legtöbbnyire nem érdeklődik már a dolgok iránt, legfeljebb annyiban vannak még problémái, hogy — még magasabb állás jobb volna, nem jók az előlépési viszonyok, az öregek túl soká élnek, stb., stb. De hogy ki-ki az egyetemes szempontokhoz irányítsa cselekvését, hogy ki-ki az egyetemes helyzet konzekvenciáit levonja saját munkaterületére nézvést is, ez még nem szokás, csak a viszonyok szidása erejéig. Mostani utazásom és azok a munkák, amelyekkel foglalkoztam ebben az esztendőben, legutóbbi olvasmányaim is, meg sokféle tépelődésem nem változtatták meg meggyőződéseimet, csak megerősítettek nézeteimben. Bizony, ugyanúgy látom a helyzetet ma is, s egyre élesebben érzem a problémát. Kíváncsi vagyok, hogy a Magyar Űtban jelzett cikkében Kun Zsigmond, akinek egy értelmes kis füzetjét olvastam, miként véli majd a munkanélküliséget megoldhatónak.

13 Nézze, a következőket számítgattam a múltkor: Gyomának innen-onnan 13 000 lakosa van. Ha azt mondom, hogy ebből az év nagyobbik részében a mezőgazdaság 2000 munkaképes lelket nélkülözhet mint munkaerőt, bizonyosan nem túlzok, innen maradok a valóságon. Ezeknek számítsunk kereken 50 órás munkahetet, ami már heti 100 000 munkaóra. És ha azt mondjuk, hogy ezeket 30 héten át kellene foglalkoztatni iparban, akkor 3 000 000 munkaóra jön ki csak Gyomán. Hol van még ehhez Endrőd? Igazam van akkor, amikor azt állítom, hogy a munkaórák milliárdjai vesznek el nálunk. És akkor is, amikor azt állítom, hogy mindenki hazudik és csal, aki jobblétet ígér mással, mint munkával, mert hiszen egy társadalom, amely itt nálunk az év nagyobbik felében csak fogyaszt és nem termel értékeket, csak koldusszegény lehet. Mi kellene ide? Minden faluba 10—12 okos, intelligens, gyakorlatilag és elméletileg jól képzett, valamennyi kezdeti tőkével 55