Levéltári Szemle, 36. (1986)

Levéltári Szemle, 36. (1986) 3. szám - VITA - Erdmann Gyula: Levéltáros testületi szellem, szakmai tudat / 44–48. o.

a „népben, nemzetben", teljes szakmában gondolkodó fő. A demokratizmus nélküli centralizmus hosszú időszaka után (amikor is ilyen kérdésekben is illett a felsőség útmutatására várni) éveknek kell eltelniük — a valóban és általánosan vállalt demokratizmus légkörében! — amíg elhiszik az emberek, hogy érdemes és eredménnyel kecsegtető a saját beosztás körén túlmenő, „testületi" ügyekkel foglalkozni. Szerep jut itt a levéltárak egyre fokozódó atomizált helyzetének is. A tanácsi irányítás előnyeit valamennyien elismerjük: azóta ugrásszerűen javult anyagi-személyi ellátottságunk, ám párhuzamosan nőtt az intézményeink közti „távolság" is. A levéltárak ma döntően nem egymásra és szakmai központjukra figyelnek, hanem közvetlen felügyeleti szervükre, annak óhajaira, célkitűzéseire — s ez természetes annál is inkább, mivel a minisztériumban a levéltárügy céljaira, az égető és központilag vezérlendő feladatokra (restaurálás, mikrofilmezés, országos forráskiadvány-sorozatok) a minimális összegeket sem tudják biztosítani. A levéltárak egymástóli távolodását, elszakadását személyes, baráti, jószomszédi kapcsolatok, együttműködési készség ellensúlyozhatnák, de ez korántsem jellemző, ha van is rá néhány szép példa. A levéltárak személyi állománya örvendetesen felfutott, sok az új — s azon belül sajnálatosan rövid ideig körünkben maradó — arc. Ez sem segíti az összetartozás érzésének kialakulását, erősödését. Az egyesület itt valóban sokat tehet jól szervezett szakmai kirándulások, összejövetelek, vitafórumok rendezésével — ha jól átgondolt programja át tudja törni az említett bezárkózottság gátjait. Ma egyenlőre ott tartunk, hogy a Levéltári Szemle a konkrét cikk-, tanulmányírási felkéréseire általában választ sem kap ... A testületi szellem alappillére — valóban — a tagok fő vonásokban azonos szakmai képe. Mi a ma levéltárának, levéltárosainak teendője, mit tervezzünk es mire tegyünk hangsúlyt? Évek-évtizedek óta e körül folyik a vita, hol nyíltan, hol elfojtott és időnként kitörő indulatok formájában, munkaértekezletekben és az eszmecsere spontán, oldottabb légkörű fórumain is. Mivel jómagam is sok ilyen tárgyú vitán vettem részt, a tárgyalóasztal hol egyik, hol másik oldalán ülve, megkísérlem a saját szakmai képem rögzítését — az említett viták ismeretében remélve, hogy e kép nem áll egyedül a szakmában. A levéltárak munkájának egyre erőteljesebb komplexitása nem kérdéses. Gyűjtőterületi munka (az iratkezelés ellenőrzése, selejtezések elbírálása, iratok levéltári átvétele), levéltári selejtezés-rendezés, segédletek készítése (a jelenleginél sokEal informatívabb formában), a kutatók kiszolgálása — újabb kutatási igények ébresztésével, amint azt Buzási János igen helyesen írja, ügyfeleink kívánságainak lehetőség szerinti kielégítése (közigazgatási-gazdasági célú iratkölcsönzés, adatszolgáltatás, szolgálatiidő-igazolások), közművelődési feladatok ellátása, kutatómunka és kiadványok készítése, az anyagvédelem és az új típusú adathordozókkal kapcsolatos kérdések megoldása: mindezt végeznünk kell, ha tetszik, ha nem. Azt azonban rögtön leszögezem: mindez a levéltár feladata, s nem szükségszerűen egy-egy levéltáros évi feladatainak sora. A vezető dolga az egyes munkatársakat végzettségük, képességük, lehetőségig figyelembe vett érdeklődésük alapján oda állítani, ahol a leghatékonyabban tevékenykedhetnek. Az célszerű, ha egy fiatal, pályakezdő kolléga a teljes levéltári munkakör minden részével, fázisával alaposan megismerkedik, de azután már nem ésszerű mindenesként foglalkoztatni. Besegíthet szükség szerint ott, ahol nagyon szükséges, de alakuljon ki munkájának profilja. Itt arra is ajánlatos ügyelni, hogy a levéltári munkakomplexumot nem csak horizontálisan, hanem vertikálisan is szemlélnünk kell. Azaz: a gyűjtőterületen 45