Levéltári Szemle, 36. (1986)

Levéltári Szemle, 36. (1986) 3. szám - Ódor Imre: Az 1809. évi nemesi összeírás Baranya megyében / 26–43. o.

mentesség indoklása — és a politikai események alakulása folytán túlélte önmagát, s a francia háborúk során többször is fegyverbe szólították. Ellenséggel csupán negyedszerre került szembe, győri veresége azonban kegyelemdöfésnek bizonyult. Az utolsó nemesi felkelés előkészítéseként készült megyei összeírások Magyarország teljes nemesi népességét feltérképezték; ezt a „bizonytalan" nemesek jelentős száma is alátámasztja.

78 Az 1809. évi felvétel egységességét törvény garantálta, további biztosítékul az összeírási bizottságok működése szolgált. Sokrétű információinak feldolgozása által átfogó képet nyerhetünk egy-egy megye nemességének létszámáról, életkoráról, családi körülményeiről, területi megoszlásáról, jogi helyzetéről és foglalkozási struktúrájáról. A felkelők megyei és országos kimutatásai alkalmasak arra, hogy reális képet adjanak a XIX. század eleji nemesség vagyoni rétegződéséről, melyben jól kiegészíthetik a rendkívüli hadisegélyek kivetésekor készült jövedelembecslések.

79 Mindezek alapján nyugodtan kijelenthetjük, hogy az 1809-ben készült országos nemesi összeírás páratlan forrásértéket képvisel. Feldolgozása a még napjainkban is élő számos torzkép és beidegződés miatt is fontos volna, továbbá mindeddig alig látott reprezentatív társadalmi tablót eredményezhetne. JEGYZETEK 1 A nemesi kiváltságok első rögzítése az 1222. évi Aranybullában történt, a szerviensek adómentességéről a harmadik cikkely rendelkezik; feudális magánjogunk első írásbeli összefoglalásában, Werbőczy Hármaskönyv ének „Pnimae nonus"-ában (Trip. I. 9.) szintén harmadikként szerepel az adómentesség. A nemesi felkelésről (generális exercitus, linsurrectio) legkorábban ugyancsak az Aranybulla (1222:7. (te.) és annak 1231. évi megújítása intézkedik. 2 1602:9. te, vö. Eckhart Ferenc: Magyar alkotmány és jogtörténet. Bp., 1946. 291. p. 3 A magyar nemesség az 1715:8. tc.-vel elismerte az állandó hadsereg szükségességét és fenntartásához is hozzájárult; a rendkívüli hadisegély elnevezéshez és annak országgyűlési határozathoz kötéséhez azonban ragaszkodott. — Szabó Dezső: Az állandó hadsereg beczikkelyezésének története III. Károly korában. Hadtörténelmi Közlemények (a továbbiakban H. K.) 1910. 549—557. p. és Újhelyi Péter: Az állandó hadsereg története I. Lipót korától Mária Terézia haláláig (1657—1780). Bp., 1914. 233—242. p. — Hóman Bálint—Szekfű Gyula: Magyar történet IV. Bp., 1935. 340. p. 4 Mária Terézia sikertelen adóztatási kísérlete (1764), továbbá II. József népszámlálásának fogadtatása igazolhatja. Utóbbiról 1. Föglein Antal: A „Conscriptio Josephina" sorsa. Levéltári Közlemények, 1931. 1—2. 112—126. p. ö Wellmann Imre: A köznemesség gazdálkodása a XVIII. században. In: A Nógrád megyei Múzeumok Évkönyve (a továbbiakban NMMÉ), VII. Salgótarján, 1981. 73—74. p. 6 Vajay Szabolcs: A társadalmi átalakulás lélektani lecsapódása a királyi könyvekben. In: Magyarország társadalma a török kiűzésének idején. (Discussiones Neogradienses 1.) Salgótarján, 1984. 44. p. — Megjegyzendő azonban, hogy a nemesítés feltételeinek újraszigorítása ellenére a nemesi címer valójában anyagi áldozattal is .megnyerhető maradt. Lásd még Szabó István: A jobbágy megnemesí'tése. Turul, 1941. 11—21. p. 7 Illésy János: Az 1754—55. évi országos nemesi összeírás. Bp., 1902.; Összefoglaló megállapításait továbbvíve, figyelemreméltó következtetésre jut Vajay: i. m. 45 p. 8 Az összeírás végrehajtási utasítása imáig sincs közzétéve; fogyatékosságaiit, értékelését Wellmann Imre: adja: i. m. 62. p. 9 A napjainkban „kétszáz esztendős" népszámlálás jelentősebb feldolgozásai a következők: Tagányi Károly: Az 1787. évi első népszámlálás eredményei. In: Magyar Gazdaságtörténeti Szemle, III. 1896. 281—282. p.; Thirring Gusztáv: Magyarország népessége II. József korában. Bp., 1938.; Acsádi György: Az 1784—85. évi nép37