Levéltári Szemle, 36. (1986)

Levéltári Szemle, 36. (1986) 2. szám - MÉRLEG - Csóka Gáspár: Magyar herold: forrásközlő, családtörténeti és címertani évkönyv Nr. I. Bp., 1984. / 85–87. o.

Magyar Herold Forrásközlő, családtörténeti és címertani évkönyv Nr. I. A magyar hivatali írásbeliség fejlődése, 1181 — 1981. I. kötet Szerk.: Kállay István Budapest, 1984. ELTE. A Történelem Segédtudományai Tanszék kiadványa, 616 pag. Az ELTE sokszorosító üzemében rotaprint eljárással készült szép kiállítású, vas­kos kötet bemutatásakor elbizonytalanodik a recenzens. Emlékkönyvet, egy új évkönyvet, tanszéki kiadványt tart most kezében? Hiszen több irányú törekvés együttes eredménye ez a könyv. A szerkesztő elsősorban emlékkönyvnek szánta. Erről tanúskodik a 3. oldalon olvasható ajánlás: „Kumorovitz Lajos Bernát pro­fesszornak szeretettel és tisztelettel ajánlják tanítványai, tanítványainak tanít­ványai, barátai és tisztelői, egyetemi oktató tevékenységének fél évszázados év­fordulóján." Valóban, az évforduló 1984. október 2-án történt megünneplésére jelent meg a^Magyar Herold I. kötete. Ez alkalommal számos tisztelő és tanít­vány jelenlétében az ELTE aulájában Poszler György rektorhelyettes és Kállay István egyetemi tanár köszöntötték Kumorovitz professzort és átadták neki az emlékkönyvet is. A könyv végén (660—673. 1.) Borsodi Csaba állította össze 1982-ig Kumorovitz professzor gazdag irodalmi munkásságát. (A címben fel kel­lett volna venni a szerző rendi nevét is, hiszen publikációi leginkább K. L. Ber­nát névvel jelentek meg.) A kötet másik alcíme és az előszó a tartalom megismeréséhez visz közelebb. A Történelem Segédtudományai Tanszék ugyanis 1981-ben III. Béla királynak a kancelláriai írásbeliséget bevezető rendelkezésére emlékezve tudományos ülés­szakot ^rendezett „800 éves a magyar hivatali írásbeliség" címmel. A kötetté for­mált 35 tanulmány széles skálán mutatja be a magyarországi írásbeliség kiala­kulását, elterjedését, a közhitelűség kellékeinek kialakulását, az írástudó réteg bővülését, de több tanulmányban esik szó az írás anyagi-technikai alkotóele­meiről, a pecsételésről, a ránk maradt történeti források feldolgozásáról. A két első tanulmány a rovásírással foglalkozik. Püspöki Nagy Péter a ko­rábbinál határozottabban fogalmazza meg nézetét, hogy „ezt az írást Árpád né­pének megjelenése előtt az itt élt népek valamelyike már használta" (17. 1.), majd a XV— XVI. században felújították, mesterségesen terjesztették és alkal­mazták. Simon Péter tanulmánya hozzászólás Püspöki Nagy Péter fenti cikké­hez, hogy azt kiegészítse vagy vitatkozzék vele. A szerző tudatában van merész következtetéseinek, amikor megállapítja, hogy a székely—magyar rovásírás „nem keletkezhetett az i. sz. VIII. században", hanem „immáron majd négyezer éves, vagy talán annál is több" (65. 1.). A szakemberek körén kívül különösen a ma­gyar őstörténetet a tankönyvek hagyományos megfogalmazásában ismerő taná­roknak, tájékozódni kívánó értelmiségieknek szemnyitogató a két tanulmány, hiszen „tarthatatlan állapot, hogy eme kulturális kincsünkről a magyar értel­miségnek, a magyar népnek nincs, vagy alig van tudomása" (68. 1.). III. Béla 1181-es kancelláriai reformjáról — amelynek évfordulója adott al­kalmat a tudományos ülésszakra — Érszegi Géza tanulmánya emlékezik meg. Nem ismerjük a király rendeletét, de három 1181-ben keletkezett oklevél elem­85

Next

/
Thumbnails
Contents